Az utasok véleményét kéri a volán társaság

A napokban kezdődik és egy hónapig tart az az akció, melynek keretében utas elégedettségi vizsgálatot végez a Vértes Volán Zrt. A megye több pontján, így Esztergomban, Kisbéren, Komáromban, Tatán, Oroszlányban és Tatabányán diákok töltenek ki kérdőíveket az utazóközönség válaszai alapján. 

A volán forgalmi területének felmérése kitér például a panaszkezelésre, az alkalmazottak udvariasságára, a pályaudvarokon nyújtott szolgáltatások színvonalára, és az információs rendszerek használhatóságára is. A helyi és helyközi közlekedésre külön-külön kérdőív készült. Minden telephelyen adott, hogy mennyi diák, nyugdíjas, illetve dolgozó véleményét kell begyűjteniük a diákoknak. Az arányosítás az egy-egy területen eladott bérletek számának megfelelően történt. A kiértékelésre nyáron kerül sor, így szeptemberben nyilvánosságra hozza a társaság azokat a témákat, amelyekben fejlesztésre, változtatásra van szükség az utasok szerint. A jövőben pedig ezek figyelembevételével tervezi a volán a modernizációs programokat.

Mint azt Németh Tamás vezérigazgató a felmérés kapcsán elmondta, nem egyszerűen letudni szeretné a társaság a vizsgálatot. „Olyan kérdéseket állítottak össze a forgalmi területen dolgozó kollégák, amelyek a jövő fejlesztéseinek alapjai lehetnek. Az utasok, akik gyakran használják közlekedési eszközként az autóbuszokat, határozott, objektív véleménnyel rendelkeznek a volán szolgáltatásainak minőségéről. Ez azonban gyakran a rossz példákkal jut el a céghez. Sok tényező nem elsősorban az anyagiak meglétén múlik. Amit önerőből meg tud oldani a társaság, vagy csupán odafigyelés, szervezés, átcsoportosítás kérdése a jobbítás, gyors fejlődést lehet elérni. Elsősorban az építő kritikát szeretnénk rögzíteni a diákok segítségével a következő egy hónapban. Az utaspanaszokat, illetve konkrét eseteket továbbra is fogadjuk a már ismert elérhetőségeken és a belső szabályozásunknak megfelelően 30 napon belül kivizsgáljuk, majd válaszolunk rá a feladónak.”