Végéhez közeledik a projekt

Bár a tervezetthez képest kicsit később, de hamarosan megérkeznek az interaktív táblák a környei általános iskolába. Az intézmény pedagógusai szerdán már az órarendről, s a tantermek használatáról egyeztettek. Az új tanévben egy uniós pályázatnak köszönhetően a már meglévő két interaktív szett mellett újabb nyolc segíti a diákok oktatását.

A földrajz-biológia, mindkét idegen nyelvi, a matematika-történelem, magyar nyelv és irodalom, rajz, média szaktantermekben, s két alsó tagozatos teremben használják szeptembertől a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben azokat az interaktív táblákat, melyek beszerzéséhez “Az intelligens iskola megvalósulása Környén” című pályázattal az önkormányzat 11.913.673 forint uniós támogatást nyert el.

Szerdán Trézlné Staudinger Csilla igazgató a pedagógusokkal már az órarend utolsó simításairól egyeztetett, hiszen a cél az, hogy az interaktív táblákat minden tantárgy oktatásánál használhassák.

A következő napokban felgyorsulnak az intézményben az események, hiszen az informatikai eszközök, a 22 számító-, valamint egy szervergép, valamint a szoftverek várhatóan a hét második felében megérkeznek, a jövő hét elején már a pedagógusok képzésére, augusztus 31-én délután 4 órakor pedig az ünnepélyes projektzáró rendezvényre is sor kerül. Ezen az érdeklődők megtekinthetik az interaktív táblák használatát, amely eddig is nagy népszerűségnek örvendett az iskolában, a sikeres pályázatnam köszönhetően szeptembertől azonban már valamennyi osztály hasznosíthatja tanulmányai során.