Vetélkedtek és megemlékeztek a környei iskolások

6_bHosszú évek óta hagyomány, hogy a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskolában az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc évfordulóját nem csupán ünnepi műsorral, hanem nemes vetélkedéssel is köszöntik. Így történt ez pénteken is, amikor nemcsak a diákok tudását, de fantáziájukat is próbára tették a szervezők.

A legkisebbek feladványai ilyenkor a forradalmi eseményekhez, a tavaszköszöntéshez kapcsolódnak, az első-második osztályos gyerkőcök ezúttal a költöző madarakkal, Petőfi Sándorral és a huszárok viseletével kapcsolatos tudásukról adtak számot osztályonként két-két csapatot alakítva.

előzetes_10Szeretlek Magyarország! – e mottó jegyében készült el a nagyobbak feladatsora. A 3.-4. évfolyam diákjai – a többi között – jellemző, hagyományos magyar ételekből, Környe és Tata nevezetességeiből, népszerű magyar rajzfilmzenékből tettek játékos vizsgát.

A felsősökre is izgalmas feladatok vártak már előzetesen is, hiszen az 5.-6. osztályos tanulók Magyarország tájegységeiről készítettek plakátokat, előzetes_06a legnagyobbaknak pedig a Hortobágyi 9 lyukú híd makettjét kellett elkészíteni.

Mindezek mellett a délelőtt folyamán törhették a fejüket, hogy vajon miként lehetne lerajzolni a „frászkarikát”, a „veszett fejsze nyelét”, a „fából vaskarikát”, „azt a rézfán fütyülőjét”, s hogyan lehet ügyesen szétválogatni a mákos guba, lecsó, gulyásleves és dobostorta összekeveredett hozzávalóit úgy, hogy végül ne kerüljön például paprika a desszertbe. Híres magyar költők verseinek összekuszálódott részletei között is rendet kellett tenniük, nosztalgiázhattak Rubik kockával és az is kiderült, mennyire ismerik jól a híres magyar sportolókat, népszerű sportágakat, a magyar báb- és rajzfilmek zenéit. felvonulás_14S ha már elmerültek a rajzfilmek világában, következhetett az utolsó, szintén előzetesen kisorsolt feladat teljesítése. A tornateremben vastapsot és ovációt aratva sorjáztak a kedves mesefigurák: Dr. Bubó, Pom-pom, Frakk a macskák réme, a Mézga család, Vizipók a csodapók és még Mekk Elek is betoppant.

A vetélkedőt záró mesés felvonulás után ünnepi műsorral folytatódott az iskolások programja pénteken. ünnepség_07A Művelődési Házban az énekkar Szarka Katalin felkészítésében és zongorakíséretével korabeli katonanótákkal, toborzókkal tisztelgett az 1848/49-es forradalom és szabadságharc előtt, majd a megemlékezés rendhagyó történelemórával zárult. 1848. március 15-e eseményei, helyszínei elevenednek meg a hetedikesek előadásában, akik valójában önmagukat, a múltidéző tanulókat alakították. A lányok táncát László Márta tanította be, a diákokat Viskovics Andrea és Magyarits Katalin osztályfőnökök készítették fel. ünnepség_33A pedagógusok ezúton mondanak köszönetet Virgáné Eck Bernadett anyukának a lányok ruháinak megvarratásáért, Soltész Lászlónak a díszletért, Vanya Balázsnak a nyomdagép elkészítéséért és az előadás technikai feltételeinek biztosításáért, valamint Dián Ákos hatodikos tanulónak a műsorban szereplő kisfilm elkészítéséért.

Az ünnepség végén érkeztek el azok a percek, amikor kiderült, hogy délelőtt a négy korcsoportra bontott vetélkedésben kik bizonyultak a legfelkészültebbnek, legügyesebbnek.

A két legkisebb évfolyam tavaszi vetélkedését a Levendula (2.a) nyerte meg, második helyen végzett a Sárgarigók (2.b), harmadik lett a Tulipán (1.a). A harmadik-negyedikesek között a Füstifecskék (4.b) vehette át a legjobbnak járó elismerést, második lett a Pulik (4.a), s holtversenyben harmadik az Erdélyi kopók (4. a) és a Tavaszvárók (4.b).

Az ötödik-hatodik évfolyamon az 5. b-sek szerezték meg az elsőséget, a második helyezettnek járó ajándékokat a 6.b diákjai vehették át, s tőlük csupán két ponttal lemaradva végeztek a harmadik helyen a 6.a-sok. A legnagyobbaknál a 8. a 214 ponttal végzett az élen, a képzeletbeli dobogó második fokára a 7. a osztály diákjai állhattak, harmadik lett a 7. b.

2_b 1_a 1_b_1 2_a 2_a_1OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA 3-4_1 3-4_előzetes 3-4_előzetes_1 3-4_évf 3-4oszt 3-4oszt085944 5_a 5_b 7_b_1 8_a_1 előzetes előzetes_02 előzetes_03 előzetes_04 előzetes_05 előzetes_07 előzetes_08 előzetes_09 rubik_kezdésrubikgyőztesfelvonulás felvonulás_02 felvonulás_03 felvonulás_04 felvonulás_05 felvonulás_06 felvonulás_07 felvonulás_08 felvonulás_09 felvonulás_10 felvonulás_11 felvonulás_12 felvonulás_13 felvonulás_15 felvonulás_17 felvonulás_18 felvonulás_19 felvonuláscsoport ünnepség_02 ünnepség_06 ünnepség_09 ünnepség_10 ünnepség_11 ünnepség_14 ünnepség_15 ünnepség_17 ünnepség_22 ünnepség_24 ünnepség_31 ünnepség_34 ünnepség_36 ünnepség_38 ünnepség_43 ünnepség_44 ünnepség_47 ünnepség_48ünnepség_50