Vigyázat, két betörést is elkövettek a faluban

A héten két betörést követtek el a faluban. Az elsőt a Váci Mihály, a másodikat a Beloiannisz utcában, gyakorlatilag fényes nappal. Az esetekre a második betörés sértettje hívta fel a figyelmet.

A neve elhallgatását kérő sértett elmondta, hogy november 12-én, szombaton 12 és 19 óra között nem tartózkodtak otthon, a betörést ekkor követte el az ismeretlen elkövető, vagy elkövetők. Azt, hogy a héten nem az ő családjuk volt az első áldozat Környén, a rendőröktől tudta meg.

Sokszor, számos fórumon elhangzott, hogy milyen módszerekkel, eszközökkel védhetjük meg értékeinket, otthonunkat, azonban sokan úgy gondolják, hogy ők nem válhatnak áldozattá. Így hitte a sértett is, aki most saját példáját kívánja mások elé állítani, hiszen – mint mondta – szerencsére a betörők nem távoztak jelentős értékekkel, de az okozott károk helyreállítása, például a felfeszített teraszajtó cseréje, már nagyobb összegre rúg, arról nem szólva, hogy nem maradt szekrény, fiók felforgatatlanul…  Borzalmas látvány a ruháinkat, a szeretett tárgyainkat, fényképeinket, emlékeinket szanaszét szórva látni.

Nagyjából két esztendeje egy Környén tartott bűnmegelőzési tájékoztatón az is elhangzott, hogy a betörő a jó biztonságtechnikai berendezések mellett a figyelő szomszédot utálja a legjobban. Vigyázzunk tehát értékeinkre, s legyünk éberek. Ne restelljük megkérdezni a gyanús idegent, hogy kit keres, ne nézzük tétlenül, ha szokatlan, furcsa mozgást látunk a szomszédban. És bízzunk benne, hogy a környezetünkben élők is ugyanilyen gyanakvóak lesznek.