Viselet Napja Környén

2viselet-napjaIdén első alkalommal csatlakoztak a környei táncosok a Magyar és Nemzetiségi Viselet Napjához. A művészeti iskola néptánc pedagógusa, László Márta kezdeményezésére már napokkal korábban lelkesen készültek a kisdiákok: a ruhatárban szabadon „garázdálkodhattak”, viseleteket pakoltak, próbáltak.

A lányok már jó előre beüzemelték a pörgős szoknyákat, a fiúk pedig próbáltatták az árvalányhajjal, színes szalagokkal feldíszített kalapokat, mindezek mellett plakátokat rajzoltak, színeztek.  A felhívás népszerűségét tükrözi, hogy az iskola diákjaiból harmincan, a pedagógusok közül hatan viseltek „népi ruhadarabot” április 25-én a tanítás alatt.  A tantestület többi tagja pedig lelkesen feltűzte a hímzett szalagot jelzésként, hogy támogatják hagyományainkat, a népi kultúrát.

5viselet-napjaA nap rendhagyóan kezdődött: volt, aki már otthonról viseletbe öltözve érkezett, volt, aki az iskola tánctermében öltözött át a becsöngetés előtt. Ezután beültek társaik közé az iskolapadba, s izgatottan várták, mikor mehetnek ki a faluba egy sétára és az óvodába.

A Vackor Óvoda és Bölcsőde csoportjaiban tartott népi divatbemutatónak nagy sikere volt: az aprók és óvónőik őszintén csodálták, milyen gyönyörű helyi és magyarországi viseletekben jártak régen az emberek.

A viselet napja alkalmából kiállítást is rögtönzött a nap szervezője, amely több napig volt látható az iskola tánctermében, s a folyosón. A nap sikerét megtapasztalva László Márta egészen biztos benne, hogy jövőre is lesz folytatása a kezdeményezésnek.

11viselet-napja 1viselet-napja 3viselet-napja 4viselet-napja 6viselet-napja 7viselet-napja 8viselet-napja 9viselet-napja 10viselet-napja