Visszatértek a trükkösök a megyébe

trükköstolvajokTrükkös csalásokra, lopásokra hívja fel az idősek figyelmét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Ismeretlenek hívogatják telefonon a megyében élő szépkorúakat. A legtöbbször unokájuknak hazudják magukat. Azt állítják segítségre szorulnak és pénzre lenne szükségük és minden esetben mást küldenének maguk helyett a pénz átvételére. Komáromban is ez történt 2014. december 20-án. Az idős asszony azután eszmélt rá, hogy spórolt pénzét egy idegennek adta, miután felhívta családját és kiderült, aznap nem ők telefonáltak neki. De nem csak ezzel a módszerrel próbálkoztak a trükkösök.

Az egyik például az áramszolgáltató képviselőjeként adta ki magát, így jutott be egy idős dorogi házaspár otthonába 2014. december 20-án. Miután megtudta, hogy a sértettek átutalással egyenlítik ki a havi számlát, felajánlotta nekik, hogy 8%-os kedvezménnyel félévre előre is kifizethetik az átalányt. Az időseknek megtetszett a lehetőség, de annyi készpénz nem volt náluk. Az idegen lekísérte a bácsit az automatához, megvárta, míg a sértett leveszi a szükséges összeget, majd átvette a korábban megbeszélt pénzt.

Esztergomban tűzhelyvásárlás ürügyén kéredzkedett be két férfi egy idős asszony otthonába 2014. december 19-én. Csak egy pillanatra léptek be a lakásba, mert a néni gyorsan kitessékelte őket, mondván nincs számukra eladó holmija. Ez a pár másodperc azonban elegendő volt a tolvajoknak, hogy a sértett pénztárcájából ellopják a készpénzt.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy a hasonló esetek elkerülése csak egy telefonhívásba kerül. Járjanak utána, hogy a telefonáló az-e, akinek mondja magát. Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget. Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják. Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt. Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát és mondják el a rendőröknek a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számok valamelyikén!

A rendőrség az idősek családját, közvetlen ismerősit is összefogásra kéri. Ha szükséges, nap mint nap hívják fel szépkorú rokonuk, ismerősük figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre és mondják el nekik a rendőrség tanácsait. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szeretné elérni, hogy a jövőben egyre kevesebben dőljenek be a trükkös csalóknak, tolvajoknak.