Volt, aki a győzelemre hajtott, volt, aki örült, hogy „túlélte”

Halljátok, hogy ropog? – kérdezte a 3-4. osztályosok bemelegítése közben egy fiú a többiektől, mintha legalábbis már most ízületi problémákkal küzdene. Persze volt, akinek nem jelentett problémát a kar- és fejkörzés, s a különböző, futásra felkészítő gyakorlatok, voltak viszont, akik úgy gondolták, hogy különösebb felkészülés nélkül is nekivághatnak a távnak, s akadtak, akik a „nagylendületű” start után alig tettek meg tíz métert, máris átváltottak kényelmes tempójú kocogásba, netán sétába.

De ők voltak kevesebben. A környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola már másodszor csatlakozott a Magyar Diáksport Szövetség felhívásához, amely azt kérte, hogy szeptember 30-án, a Magyar Diáksport Napján minden diák legalább két órát töltsön el sporttal, mozgással, vagy teljesítse a Diáksport Napi Futótávot, idén 2012 métert. A táv a tó vasútállomási partján kezdődött, s a túloldalon – ahogy a kicsiknek segített Demeterné Slezák Éva – a nagy fűzfánál, 2012 lépés után ért véget. S bárhogy is, akár kocogással, akár sétával, vagy az előkelő helyezésért való küzdelemmel a cél előtti sprinttel, de teljesült a Magyar Diáksport Szövetség felhívása alapján a környei iskola pénteki programjának célkitűzése: megmozgatták a diákokat, még azokat is, akik egyébként nem járnak élen a sportban.

Merthogy ennek a napnak valóban nem a győzelem és az érmek szerzése volt a célja, hanem a mozgás, amit a társak önzetlen szurkolása tett valamennyi fiú és lány, elsőként, másodikként, harmadikként, negyedikként és sokadikként célba érkezők számára élvezetessé a friss levegőn és Környe egyik legszebb táján, a tó körül megtett 2012 méter után.