A 80 évvel ezelőtti borzalmakat Maticsné Szabó-Kovács Ágnes, a képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának tagja idézte fel: 1943. január 12-én indult meg a doni áttörés, a II. világháborúnak a magyarok számára egyik legtöbb áldozatot követelő csatája. 80 évvel ezelőtt az elégtelenül felszerelt, leharcolt, fáradt magyar csapatok nem tudták feltartóztatni a minden tekintetben túlerőben lévő szovjet hadsereget. A január 12-én kezdődő urivi áttörés volt az első napja a hadsereg kálváriájának, amely pár hét alatt felmorzsolódva, 100-120 ezer embert veszítve tudott csak visszavonulni. A Don mellől mindössze nagyjából 60 ezer katona tért haza. A Don-kanyar tragédiája az áldozatok, sok-sok tízezer magyar, köztük környei család tragédiája is volt – fogalmazott, majd a jelenlévőktől azt kérte, hogy mindannyian emlékezzünk a magyar hősökre, akik azóta is idegen földben nyugszanak, emlékezzünk a magyar katonák hősiességére, a környei katonák hősiességére, akik esküjükhöz híven kilátástalan küzdelmüket vívták a többszörös túlerővel szemben.

80 esztendővel ezelőtt Környén hidegebb volt a tél. Hó födte a községet. Túl a karácsonyon és a békés disznóvágásokon a családok várták a csaknem 2000 kilométerre lévő szeretteikről a híreket. Tudták, hogy a 2. magyar hadsereg döntő ütközetre készül. Még akkor is, amikor hallották, hogy január 12-én az ütközetben sokan odavesztek reménykedtek. Minden család abban reménykedett, hogy az ő fia, az ő gyermeke, apja, párja, testvére túlélte és haza fog jönni. Feszülten várták az anyák a frontról érkező lapokat. Az ütközetet túlélő katonákat azonban tovább tizedelte a -35 fokos fagy, az éhínség, és a hadifogság. Kevesen tértek vissza. Akik hazajöttek is sok esetben betegen élték le hátralévő éveiket.  Volt, akinek az egészségét az átélt fizikai trauma nyomorította meg, másokat gyötört az is, hogy a szocializmus  évtizedeiben gyanakodva tekintettek rájuk. Nem lehetett az átélt traumákról sem beszélni, sem az elhunytakra nyilvánosan emlékezni – folytatta a tragikus események felidézését Nt. Börzsönyi Kornélia lelkipásztor, hangsúlyozva az emlékezés fontosságát: mi, ma élők, gyermekek, unokák, dédunokák letehetjük az emlékezés virágait. Megkereshetjük szeretteink neveit. Megmutathatjuk azt gyermekeinknek. Nyíltan beszélhetünk a jelenleg is zajló háború kapcsán arról, hogy mit éltek át őseink. Fontos, hogy beszéljünk róla. Fontos, hogy családjaink átélt sebeit gyógyítsuk ezzel is! A lelkipásztor saját fájdalmas emlékeiről is szólt: amikor készültem erre a szolgálatra családon belül mi is beszélgettünk arról, hogyan is élte túl dédi azt, hogy ott maradt a 11-9-7 éves lánygyermekekkel a sok művelendő földdel segítség nélkül. Dédnagyapa ugyan hazatért, de soha többet nem volt egészséges, maga is segítségre és ápolásra szorult élete végéig. Isten adott erőt ezeknek az asszonyoknak kitartani, míg a fronton volt a férj. Ő adott erőt a gyermekek neveléséhez, a földek műveléséhez, a hazatértek ápolásához, a gyász elhordozásához… - hangzott el a prédikációban, melyet ezekkel a gondolatokkal zárt: ne csak az ide felrótt nevekre emlékezzünk. Emlékezzünk azokra is, akik hátvédként tartották feladott leveleikkel és csomagjaikkal a messzi távolban élők lelkében a hitet, erőt és reményt. Emlékezzünk azokra az asszonyokra is, akiknek Isten erőt adott a gyász elhordozásában, gyermekeik felnevelésében. Bennünket ma élőket is figyelmeztet Isten igéje, hogy úgy jó, ha az ő szavát komolyan vesszük, és nem engedünk abból semmit sem leesni.  Akarjunk Istennel szövetséget kötni, tőle vezetést kérni és elfogadni. Így áldja meg az Úr mai visszatekintésünket. Azok porát – bárhol nyugszanak is – akik előre mentek és nála pihennek.

A Hősi Emlékműnél az áldozatok előtt tisztelegve az önkormányzat nevében Pákozdi Ferenc alpolgármester, Vadász Éva, a Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának elnöke, a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Tirhold Kármen elnök és Wéber István, a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete részéről Dörner István elnök és Kerecsényi József elnökhelyettes, valamint a Környe Római Katolikus Plébánia képviseletében Visnyei László plébános helyezte el a kegyelet virágait, a jelenlévők az örök emlékezés mécseseit, majd a megemlékezés zárásaként az Il Silenzió csendült fel.