Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Ragyogó napsütésben tisztelegtek október 23-án a mártírhalált halt Puskás Sándor emlékére állíttatott márványtáblánál Környebányán. A kegyelet virágainak elhelyezésével hajtottak fejet a hősök előtt, megemlékezve a 22 esztendős környebányai fiatalemberről is, aki ötödéves orvostanhallgatóként utazott 1956 októberében a fővárosba, ahol 23-án este 8 és 9 óra között érte halálos lövés. Emlékére a fáradhatatlan Puskás Sándor kutató, Svétecz László† kezdeményezésére a forradalom fél évszázados évfordulóján állítottak emlékművet, azóta minden év október 23-án ott hajtanak fejet. 

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség Környén hagyományosan a református templomban kezdődött, ahol Visnyei László plébános és Nagy Péter református tiszteletes tartott ökumenikus istentiszteletet, majd a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott, ahol Pákozdi Ferenc tartott emlékező beszédet.

Az alpolgármester a 65 évvel ezelőtti események felidézését követően hangsúlyozta: az akkor létrehozott és megalapozott értékekre a mai napig vigyáznunk kell, és tennünk azért, hogy a jövőben is megmaradhassanak, hogy a jövőben is biztosíthassák az itt élő emberek önrendelkezését! Ápolnunk kell az 56-os események emlékét, őriznünk kell a hagyatékát, amely garanciát biztosít arra, hogy az itt élők biztonságosan tervezhessék jövőjüket. Gondoskodnunk kell arról, hogy a jelen és jövő nemzedékei méltóképp emlékezhessenek a forradalomról és a szabadságharcról, hogy szívükben tovább vigyék a szabadság lángját, és az úgy világítson, hogy a zsarnokság árnyéka örökre elkerülje hazánkat.

A forradalomnak és a környebányai Puskás Sándornak állított emléket az a zenés színdarab, melyet „Az első áldozat” címmel mutattak be a KaDarkölykök környei és bokodi színjátszósai. A darabot a Lukonits Ottónéval, született Puskás Katalinnal öt éve készített interjú és Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész kutató tanulmányai, valamint Szűcs János bokodi településkutató információi alapján írta Dallos Zoltán, felidézve benne a környebányai orvostanhallgató életének mozzanatait, és a végzetes október 23-ai eseményeket, halálának körülményeit, testvérének kétségbeesését, és hat évtizeden átívelő hallgatásba burkolódzásának okait: „eddig miért burkolóztam hallgatásba? Ön élt már a Kádár korszak idejében? Nem kedvelték az 56-os halottakat. Senkit nem akartam bajba keverni. Nem sok kellett akkor, hogy „kellemetlen” helyzetbe kerüljön bárki… hogy szépen fejezzem ki magam… Érezhető volt akkor, hogy valami történik az országban, de engem lekötöttek a családi gondok. Én harmadéves, a bátyám ötödéves hallgató volt, egymástól távoli kollégiumokban Budapest két végén. Utoljára 1956. október 21-én láttam élve Sándort: pénteken mentem haza Környebányára, ő szombaton, s azon a vasárnapon megtartottuk a leendő férjemmel az eljegyzést. A bátyámnak ez volt az utolsó otthonléte. Akkor nem gondoltuk volna, ha kimegy a kertkapun és becsukja, ez lesz az utolsó. Hányszor, de hányszor hallottam, hogy nyílik a kertkapu és jön haza…”

Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész tanulmányában Puskás Sándor csoporttársa, Német János így emlékezik: október 23-án is a nap úgy indult számunkra, mint a többi… délelőtt azonban futótűzként az a hír kezdett terjedni, hogy délután 2-kor a belső klinikai telep udvarán gyülekezzenek a hallgatók minél többen, mert tüntetés lesz… Valóban, kora délutánra hatalmas, több száz főnyi tömeg jelent meg… Tízes sorokba rendeztek bennünket… A menetben, eléggé az elején, ott meneteltünk egymás mellett mindhárman, Pap János, Puskás Sándor és jómagam…

Az évfolyamtársai zöménél idősebb Pap János később is sokszor elmondta szűk baráti körben annak az estének az eseményeit: a Pollack Mihály térre néző hátsó oldalon, egy padon megpihenve figyelték a fejleményeket. Pap János a padon ült, Puskás Sándor pedig a pad támlájára telepedett… Körülbelül velük szemben volt a Rádió kerítéséhez tartozó nagy vaskapu. Sötét volt már, de a tömeg még nem volt nagyon sűrű, bár a Pollack Mihály téren, a Rádió kerítésénél sok ember tolongott. Ekkor a nagy vaskapu kissé kinyílt, lövések hallatszottak. Lent a tömeg a téren szétszaladt, ők a Múzeumkertben hasra vágták magukat. Puskás Sándor is előrebukott, de fél lába fent maradt a padon. Pap János szólt is neki, hogy feküdjön rendesen, ő azonban nem válaszolt…

Feltehetően a nyolc órától negyed kilencig tartó dogmatikus Gerő-beszéd által felkorbácsolt indulatok, a tömeg felzúdulása váltotta ki valamikor negyed kilenc után azt a sortüzet, melynek egy lövedéke halálos sebet ejtett Puskás Sándoron. A konkrét tényadatok és bizonyítható dátumok ismeretében Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész biztos abban, hogy ő volt az első áldozat a Magyar Rádiónál. Őt tartották első áldozatnak a Baross utcai II. sz. Sebészeti Klinika dolgozói, valamint egyetemi évfolyamtársai is.

A fiatalok szívvel, lélekkel előadott, megrázó műsorát az emlékező közönség vastapssal, könnyes tekintetekkel köszönte, majd a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét. Elsőként Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész hajtott fejet, az önkormányzat nevében Pákozdi Ferenc alpolgármester és Orlovits Tímea jegyző, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe képviseletében Tirhold Kármen elnök és Dörner István képviselő, a pártok, civil szervezetek, az általános iskola diákönkormányzatának képviselői helyezték el a kegyelet virágait, és a megjelentek a kegyelet mécseseivel üzentek, hogy ma is vigyázzák, őrzik 1956 csodáját.

Köszönet a környebányai közreműködésért Bolemányi Magdolnának, Bozó Kucskár Anikónak, a környei előadásért Dallos Zoltánnak, Karap Diánának, Horváth Györgynek, Vanya Balázsnak. Köszönet a KaDarkölyköknek, Bicsak Andreának, Boldog Zsófiának, Cser Tímeának, Csizmadia Leilának, Erdélyi Balázsnak, Fazekas Veronikának, Görcsi Majának, Jónás Szabolcsnak,  Krupánszki Ramónának, Kulcsár Krisztinának, Licskó Noéminek, Mészáros Annának, Murányi Kingának, Nagy Antóniának, Peredi Dórának, Szikszai Glóriának, Tisch Andrásnak, Tóth Eliza Virágnak, Tóth Kírának, Válóczi Laurának, Végh Viktóriának, a felvétel készítéséért Hajma Mihálynak!

Megosztás