Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Kedves Környeiek!

Sajnos már a második, év végéhez közeledő köszöntőm tekint vissza rendhagyó, fájdalmakkal, veszteségekkel, mindannyiunk számára szokatlan élethelyzetekkel, kihívásokkal teli esztendőre. Egy éve még bizakodtunk, hogy 2021 elhozza számunkra a megnyugvást, hogy az életünk, a mindennapjaink visszatérhetnek abba a kerékvágásba, ahonnan lassan két éve kimozdította a világjárvány. A reményeink sajnos nem váltak valóra.

A pandémia miatt továbbra is korlátozások, és magunk által is meghatározott korlátok között éljük a mindennapjainkat, amit már kimondhatatlanul hat át az aggódás a szeretteinkért.

A járvány miatt Környén is elmaradt az adventi ünnepi rendezvények egy része, de próbáljunk meg ne veszteségként gondolni erre a változásra, próbáljuk a hátrányt az előnyünkre fordítani, hogy elcsendesedve jobban felkészülhessünk karácsonyra, a Megváltó születésének ünnepére.

Kívánom, hogy továbbra is vigyázzunk magunkra, egymásra! Kívánom, hogy legyen még elegendő erőnk, és segítsük azokat, akiknek fogytán.

Mindannyiunk számára kívánom, hogy az adventi elcsendesedés időszakát és a karácsonyt minden nehézség ellenére szőjék át a szeretet szálai az otthonokban, a 2022-es esztendő pedig végre valóban hozza el számunkra a megnyugvást!

Prodán Márta gondolataival kívánok mindenki számára áldott, szeretetteljes ünnepet és mindennapokat!

„Advent első vasárnapja előtti nap. Semmi sem indul jól, pillanatok alatt még az is tönkremegy. Kinézek az ablakon, havazik. Felettem az ég szűk, alkalmazkodik, mint mindig, az én elképzeléseimhez. Ma belefér egyetlen ablakkeretbe. A havas táj gyönyörű. Az örömtelen szívnek mégis közömbös. A kegyelem valahol messze, az emberi világon kívül. Pillanatnyilag elérhetetlen. Az ajtó belülről zárva, a kulcs a zárban, csak képtelen vagyok elfordítani. Még csak november vége, mégis biztos vagyok benne, fogadni mernék rá, idén – száz százalék – a karácsony elmarad. 

Advent. Egyáltalán nem állok készen rá. Az egész világ valahogy nem áll készen rá. A nap folyamán észreveszem, még nem is csomagoltam be a két ajándék cipősdobozt, bár már hetek óta megvettem a belevalót. Halogatnám, sajnos nincs hova, holnap leadási határidő. Nekifogok. Először is bevonom vidám csomagolópapírral mindkét dobozt. Majd csordultig töltöm mindenféle aprósággal, amiről csak elképzelhető, hogy örülni tudna neki egy-egy kisgyerek. Édesség, puha zokni, mikulás sapka, füzetek, színes ceruza, gyurma, ragasztó, hegyező, csillogó hajcsattok, apró játékok, kesztyű, képeslap, ilyesmi. Közben, csak úgy mellékesen, elfordítom a zárban a kulcsot. Az ajtó attól még természetesen csukva. A kegyelem még mindig odakint, de mintha már nem lenne olyan messze, mint a hűvösen ragyogó, napközben láthatatlan csillagok. Mintha ott állna a közvetlen közelben, nekitámasztva mindkét kezét, akárcsak én, a kérlelhetetlen ajtókeretnek. 

Advent. A kalendárium lapjai nem igazodnak a világ hangulatához. Itt van. Pontosan érkezik, lassú léptekkel folytatja megkezdett útját – készen állunk-e rá vagy sem, velünk vagy nélkülünk, odakint vagy bennünk, mindennel együtt és mindenek ellenére. 

Nem törné ránk az ajtót, soha. 

Mikor félretéve büszkeséget, vélt vagy valós igazságot, jogot, s elpazarolva a nap összes szép lehetőségét lenyomom végre a kilincset, fénye beragyog a résnyire nyitott ajtón.” 

Beke László polgármester

Megosztás