Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Első alkalommal szervezett farsangi mulatságot a környei Idősek Klubja február 14-én, és minden bizonnyal nem utoljára, hiszen a remek hangulat követeli a folytatást. Erdei József „szépasszonynak” öltözve érkezett a programra, és kicsivel később kiderült, hogy a klub kollektívája is tartogat meglepetést. A munkatársak egyébként már jó ideje készültek a hagyományteremtő rendezvényre, s olyannyira nem bíztak semmit sem a véletlenre, hogy nemcsak a produkciójukat, de a csörögefánk sütését is próba előzte meg.

A vendégeknek kínált finomságok közül a szalagos fánk Szabó Lászlóné keze munkáját dicsérte, Halász László pedig az iskolások számára majdnem száz darab palacsintát sütött, ezzel hálálva meg, hogy színesítették a farsangi mulatságot. A 4.a az iskolai farsang „főpróbáját” tartotta a „térd-balett” elnevezésű produkcióval, amely – ahogy Maticsné Szabó-Kovács Ágnes fogalmazott – egy hihetetlen szülői csapat összefogásának eredményeként jött létre, hiszen közösen készítették a jelmezeket, a kellékeket, vágták a zenét, és tettek meg mindent a produkcióért. Az ováció nem is maradt el, a gyerekek vastapsos, visszázást követelő sikert könyvelhettek el a klub tagjai körében, akik a bemutató után jó pár percig nem igazán értették, miért is maradtak magukra, s miért nem történik semmi? Aztán megérkezett a magyarázat. Pontosabban, megérkezett a klub kollektívája átalakulva, jóízű öniróniával tekintve az előttük álló évekre, és arra buzdítva a jelenlévőket, hogy ők is ugyanolyan vidáman töltsék a mindennapjaikat. A siker náluk sem maradt el, többen a könnyeiket törölgették a nevetéstől, no meg a (ki)nézésüktől, a járásuktól… A csípőt később majdnem két órán át ringatták a Dorf Musik muzsikájára, az utolsó utáni tánccal pedig mintegy megadták az első farsangi mulatság mottóját: heej, élet-élet betyár élet, ez aztán az élet…

Megosztás