A kitelepítés hatvanhetedik évfordulójára emlékeztek szombaton Környén, ahol a megemlékezés kezdeteként a római katolikus templomban Bedy Sándor plébános tartott német nyelvű szentmisét. Községünkben 1997-ben rendeztek első alkalommal emlékező ünnepséget, a vasútállomás melletti emlékmű hét éve készült el, azóta ott hajtanak fejet a leszármazottak és a hazalátogató, volt honfitársak.

Ne vegyétek el az ember meghitt otthonát, ne kelljen elhagynia édes hazáját! A hazát mely jövővel biztatott, melyben mindnyájunk bölcsője ringatott! – Elisabeth Neuberger-Schneider, a kitelepítés borzalmait megörökítő versének idézete olvasható azon a Kitelepítési Emlékművön, amely hét évvel ezelőtt a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe és a helyhatóság együttműködésében készült el. Azóta a hagyományos német nyelvű szentmisét követően a vasútállomás mellett, azon a helyszínen emlékeznek Környén a szülőföldjüktől elűzöttekre, ahová annak idején megérkeztek értük a marhavagonok.

Az idei, a kitelepítés 67. évfordulójára rendezett megemlékezést Waldmann-né Baudentisztl Éva, a Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzatának elnöke, Harasta Renáta, a Magyarországi Németek Regionális Irodájának vezetője, valamint Marx Ernő, Tarján polgármestere is megtisztelte jelenlétével.

1947. augusztus 27-én Környéről 101 családot szállítottak zárt teherkocsikban Németországba.

Olyan seb ez, amelynek teljes begyógyulásához talán több évszázad is kevés. Hisz még ma is sokan élnek azok közül, akik szenvedő alanyai voltak annak a szörnyű igazságtalanságnak, amely a kollektív bűnösség elfogadhatatlan elve alapján bélyegzett meg egy egész népcsoportot… Akik átélték mindezt, azoknak bizonyára még ma is nehéz visszaemlékezni a történtekre, de a kimondás néha könnyít is – fogalmazott Menoniné Pillmann Teréz, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke, majd Tirhold Kármen és Popovics Milán egy kitelepített visszaemlékezése alapján magyar és német nyelven idézte meg a fájdalmas eseményeket.

A rendőrség negyedórányi időt engedélyez, aztán kihajtják őket a lakásból. Az első csoport alig tudott összekapkodni valamit, éppen csak annyit, amennyit nagy sietve egy vagy két batyuba begyömöszöltek… Megteltek a vagonok síró gyerekekkel, rémült asszonyokkal és elkeseredett férfiakkal…

Itt, ahol most állunk, vagonokba pakolták az embereket az aprócska kis csomagjaikkal. Elvitték őket és ők nem tudták, hogy visszajöhetnek-e, láthatják-e még valaha ezt a falut – folytatta a múltidézést Waldmann-né Baudentisztl Éva, s gondolatai zárásaként köszönetét fejezte ki, amiért Környén évről-évre felelevenítik ezt a szörnyű eseményt és nem engedik elfelejteni.

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozta beszédében Beke László polgármester is. Mint mondta, a 67 évvel ezelőtt elkövetett bűnt már nem lehet jóvátenni, ám kötelességünk felidézni, még akkor is, ha ez országunk történelmének szégyenletes része. A megemlékezésnek talán az az egyik legfontosabb feladata, hogyha csak néhány percre is, de átérezzük a tragédiát, átérezzük az embertelenséget, átérezzük a megbocsáthatatlant – fogalmazott, főhajtással emlékezve meg mindazokról, akik számára a kitelepítés nem csupán a történelem egy eseménye, hanem a fájdalmas valóság volt, amely az otthon elvesztését, családok szétszakadását, életek keresztbetörését jelentette.

A Kitelepítési Emlékműnél a Megyei Németek Önkormányzatának képviseletében Waldmann-né Baudentisztl Éva és Menoniné Pillmann Teréz, Környe önkormányzata nevében Beke László és Pákozdi Ferenc, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe részéről Bogár Ferencné és Tirhold Kármen, a Környei Németek Baráti Köre képviseletében Wéber István és Geiszt Ferenc, valamint a Német Nemzetiségi Dalkör nevében Goór Józsefné és Wiszt Ferenc helyezte el a kegyelet virágait.

A megemlékezés részeként csendült fel a Környei Német Nemzetiségi Dalkör előadásában a „Nach meiner Heimat” című, a régi hazába való visszavágyódásról, honvágyról szóló ének, majd a résztvevők a Közösségi és Tájházban folytatták a múlt szép és fájdalmas történéseit egyaránt felelevenítő emlékezést.