Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Tök jó! Ne töketlenkedj! Hú de tökös! – megsokasodtak október 29-én a „tök” szó különböző verziói a környei Művelődési Házban, de nem azért, mintha bárki is öncélú, illetlen beszédre törekedett volna, egyszerűen adta magát a szójáték. A Művelődési Ház és a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe közös programja, az immáron hatodik Tökölő és Kürbis-Schnitze tök jó mókát kínált nem csak tökalsóknak, hiszen a kicsik mellett a nagyobbak, anyukák, apukák, nagyszülők is tök jól érezték magukat.

Akadt olyan környei nagymama, aki első alkalommal érkezett unokáival, és nem titkolta: bizony nem gondolta volna, hogy ilyen hangulatos, vidám, népszerű a program, és mostantól biztos, hogy mindegyiken részt vesz. A szervezők azt is örömmel tapasztalták, hogy a visszatérő vendégek mellett nem csupán Környéről, de környékbeli településekről is érkeztek „debütálók”, akik a nagymamához hasonlóan igazán örömteli élményekkel gazdagodtak.

Ezúttal is „futószalagszerűen” készültek a töklámpások, volt, aki előre megrajzolt tökkel érkezett, de sokan a helyszínen „álmodták meg”, vagy merítettek ihletet az internetről okos telefonjaikkal, hogy milyen is legyen végül a lámpásuk, amikhez a szervezők pontosan 100 darab faragnivaló tököt biztosítottak, s természetesen minden eszközt, amire csak szükség lehetett.

A Csiri-Biri Játéktár fajátékai sem hiányozhattak a rendezvényről. A nagyteremben a szülők, gyerekek ismét jól szórakoztak az ügyességet, kitartást, kreativitást próbára tevő játékokkal, miközben sorra készültek a remekebbnél-remekebb arcátváltozások: kedvesek, bájosak, riogatók… tökösek…

A német nyelvtusással rendelkező fiatalok ezúttal egy új magyarországi német társasjátékkal, a Der Weg-el is megismerkedhettek, a megalkotásának ötlete már 2018 elején megszületett Jencsik Ildikó fejében. A játék egy magyarországi német időutazás, amely a betelepítéstől egészen napjainkig tart, melyben a bábuk 3D nyomtatott népviseletes figurák és a játékosokat a magyarországi németek jó és rossz időszakain vezeti keresztül. Megismerhetik, hogy milyen nehéz körülmények között éltek a mai Németország területén a 18. században, amikor hirtelen adódik egy lehetőség, hogy Magyarországon új életet kezdhessenek jobb esélyekkel. És a játékosok képzeletben felszállhatnak egy Ulmer Schachtelra és megtehetik a hosszú hajóutat az ismeretlenbe…

A tökfaragás és játék-kavalkád közepette egyedül a mérlegek unatkoztak már-már dolgavégezetlenül, hiszen míg az eltelt esztendőkben 15-20 tökös nevező is akadt a súlyversenyre, ezúttal csupán három. A korábbi évek egyik favoritja, Wéber István szerint nem kedvezett az időjárás, ő sem dicsekedhet méretes tökökkel. A versenyt és vele a legnagyobb ízletes, tök formájú tortát végül Hamburger Gréta nyerte meg a család 32,5 kilós tökével, második lett Kolozsvári Bíborka 30,2 kilós terményükkel, harmadik pedig a négy esztendős Szedlacsek Lilien, aki egy 8,7 kilós példánnyal érkezett. S minthogy a szervezők meglepetés különdíj tortával is készültek, azzal a program legkisebb tökmagját, a 10 hónapos Szőgyényi Tamást ajándékozták meg.

Megosztás