Velünk utazott testvéregyüttesünk, a felvidéki Szalkai Rikkancsok négy tagja is. Az utazás célja Visa tánchagyományának megismerése, valamint a még élő hagyományőrzők meglátogatása volt. Az utazó táncosoknak pótolhatatlan élményekben lehetett része, amelyeket az ottani panziót vezető hagyományőrző, László Leventének köszönhetünk.

Az első nap meglátogattunk egy bivalycsordát, ahol a fejés megtekintése mellett friss tejet is kóstolhattunk. Délután neki is láttunk a visai táncok tanulásának, hogy másnap az első élőzenés bálban már föl is tudjunk állni táncolni.

A második nap tánctanulással telt, délelőtt meglátogatott minket Chira Péter. A 86 éves bácsi bottal, óvatosan lépkedve érkezett. Leült, és fél órát mesélt nekünk a visai hagyományokról. Amikor megszólalt a zene, meglepetésünkre felállt, és évtizedeket fiatalodva táncoltatta meg Piroska nénit, együttesünk női művészeti vezetőjét. Délután a 86 éves László Annus nénit látogattuk meg, aki ’rikóttozásokat’, tánchoz való csujjogatásokat tanított nekünk.

Harmadik napunk kirándulással telt, melynek keretében mezőség egyik legkülönlegesebb falujába, Székre látogattunk. Itt megtekinthettük egy ház ’tisztaszobáját’, Sípos István és édesanyja hosszasan beszélt az egykori mezőváros hagyományairól, azok folyamatos eltűnéséről, majd vásárolhattunk a híres széki pálinkából. Délután a bonchidai kastélyt látogattuk meg, amelyet évtizedek óta aprópénzből próbálnak helyrehozni, felújítani. Végül megcsodáltuk a hat éve elhunyt Kallós Zoltán alapítványát, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét. Miután visszaértünk Visába, meghódítottuk a faluba benyúló ’Csíki hegyet’, ahonnan a temető felé fordulva, elhunyt adatközlőinknek énekeltünk, hálánk jeléül.

Negyedik napunk tánctanulással telt. Újabb meglepetésvendégünk Fodor Árpád, 81 éves hagyományőrző volt, aki már alig-alig lát. Mindvégig azt mondta, hogy ő már nem táncol. Amikor megszólalt a zene, rögtön felállt, és megmutatta híres táncát, amelyben egyszerre két lányt forgat. Délután megkóstolhattuk a visai specialitást, a palanyecet, ismertebb nevén langallót. Sajnos a tervezett éneklés, táncolás elmaradt a helyszínen, mert a szomszédban gyászoltak éppen. Délután a lovaskocsizás közben betértünk a híres táncos párhoz, Fodor ’Selyem’ Jánoshoz és feleségéhez, Fodor Erzsi nénihez. Újabb történetekkel gazdagodtunk náluk, az egy órás beszélgetés végén népdalokat is énekeltek nekünk. Sajnos ők már nem tudnak felállni táncolni.

Az esti bálba, ahol a szamosújvári Bagó Banda muzsikált, már a fiatalabb generáció is eljött. Megbizonyosodhattunk róla, hogy néhányan közülük is tudnak még táncolni. Az idősebbek közül kevesen jöttek el, mert két halottja is volt a falunak ezekben a napokban, így nem mulathattak velünk.

Utolsó napunkon megtekintettük a visai református templomot, a toronyból meghallgattuk a déli harangszót, ezt követően megmásztuk a Bagentás hegyet, ahonnan az eső hozott le minket. A hazaindulás előtti órákat Kolozsváron töltöttük, ahol meglátogattuk Mátyás király szülőházát, híres lovasszobrát, valamint a templomot. Végül megcsodáltuk a fellegvárról letekintve Kolozsvárt. Így zárult rövid, de rendkívül tartalmas utazásunk Mezőségben.

Jakab András