arrow-left Vissza

Gondosóra, gondoskodás 65 év felettieknek

Gondosóra, gondoskodás 65 év felettieknek
Hír
2024. április 24.
Létezik egy a 65 év felettieknek biztonságot adó, Magyarország Kormánya által kezdeményezett program, amit kevesen tudnak, pedig különösen az egyedül élőknek igen nagy segítséget tud adni. Jómagam még a megjelenése kezdetén regisztráltam rá, aztán el is felejtettem…

Akkoriban még hitetlenkedtek az emberek, hogy milyen jó kis találmány és nem is kell fizetni érte. Sokat lehetett olvasni a közösségi médiában a kételkedőktől, hogy ez csak egy „átverés”, hihetetlen, hogy ingyen adják, stb.. Majd kiderült, hogy akkora volt rá az érdeklődés, hogy nem győzték az utánpótlást, ezért akadozott a gondosóra küldése hosszú ideig és ezért voltak a kételkedő hangok.  Számomra kezdetektől garantált volt az oldal hitelessége, ennek ellenére el is felejtettem már, hogy megrendeltem e-mailen keresztül. Egyik nap jelzett a futár, hogy csomagom érkezett, el nem tudtam képzelni mi lehet, hiszen nem rendeltem semmit, pedig az időközben elfeledett kis szerkezet érkezett meg a címemre, aminek nagyon örültem. 

Környén a Szabadidő Klub szervezésében Popovics Milán a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület képviseletében tartott egy nagyon hasznos, regisztrációval, azaz helyben történő megrendelés lehetőségével egybekötött tájékoztató előadást a gondosóráról. A szép számban megjelent hölgyek és urak érdeklődéssel hallgatták a projektor segítségével jól szemléltetett, sok esetben akár életmentő, kis szerkezet használatáról a tájékoztatót.

A jelenlévők megtudhatták, hogy ebben a programban a 65 év feletti állampolgárok vehetnek részt. A megrendelés a www.gondosora.hu weboldalon a „regisztráció” gombra kattintva lehetséges. Ezek után küldik ki díjmentesen a kis dobozkában a szerkezetet, mely víz- és ütésálló, kézen (rendelkezésre bocsájtanak hozzá karóra „szíjat”, vagy nyakban történő hordáshoz, szintén küldenek egy szalagot, mellyel kényelmesen hordható), kell viselni. A szerkezet egy országos lefedettségű távfelügyeleti és diszpécser szolgáltatáshoz kapcsolódik a nap folyamán 0-24 órában. A szerkezeten egy fő gomb található, melynek megnyomásával használója azonnal kapcsolatba tud lépni a Diszpécserközponttal. Az eszköz úgy működik, mint egy kihangosított telefon, a viselője el tudja mondani a jelzés okát, a diszpécser pedig megkezdheti a segítséget. Regisztrációnál ajánlatos -nem kötelező- megadni egy vagy több kontakt személy nevét, elérhetőségét, lehet az hozzátartozó, jószomszéd, akit kisebb gond, rosszullét esetén el tud érni a diszpécser. A Diszpécserközpont hívása a kontaktszemélyek felé minden esetben a 06-1-880-6832-es számról érkezik, amit ajánlatos elmenteniük!

Olyan esetekben, amikor sürgős személyes beavatkozás nem szükséges elsődlegesen a képzett diszpécserek próbálnak segíteni a jelzett problémák megoldásában.

Azokban az esetekben, amikor szükséges a személyes beavatkozás, (pszichés, mentális probléma, segítségkérés ügyintézéshez, higiéniás szükséglet, fizikai segítségnyújtás kérése, stb) a diszpécser értesíti a megadott kontakt személyt.

A sürgős beavatkozás szükségessége esetén (elesés, balesetek, rosszullét) a diszpécser a kontakt személy értesítése mellett azonnal intézkedhet akár a mentők bevonásával. Elesés, eszméletvesztés esetén a jelzőkészülék automatikusan is le tud adni jelzést a diszpécsernek.

Amikor megérkezik a megrendelést követően a gondosóra, nincs más teendő, mint a használati utasítást követően üzembe helyezni és egy teszthívást elindítani. Egyetlen teendő van, viselni!!! Arra figyelni kell, hogy a készülék fel legyen töltve (erre figyelmeztet hanggal is). Természetesen töltőt is biztosítanak hozzá, a szerkezet általában 2-3 napot kibír egy feltöltéssel.

Előadásában Popovics Milán helyi példát is mesélt, hogy községünkben is mentett meg életet a készülék, amikor egy horgász rosszullétet érzett, megnyomta a gombot és perceken belül a diszpécser közreműködésével megérkezett számára a segítség. Arra is felhívta a figyelmet, hogy remélhetőleg mindenkinek van olyan jószomszédja, ha a hozzátartozója kicsit távolabb él esetleg, akinél tud a lakásához egy pótkulcsot letétbe helyezni, hogy baj esetén a tűzoltóknak ne kelljen drasztikusan bejutni a segítséget kérőhöz.

Remélhetőleg sok 65 év feletti állampolgárunk él majd ennek a korszerű, ingyen hozzáférhető, segítséget nyújtó eszköznek a megrendelésével. Azt is reméljük, hogy nem, vagy csak ritkán lesz szükség a segélykérő gomb megnyomására, ámde amikor szükséges, akkor akár életmentő is lehet.

 

Varga Katalin

 

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó