Gondoskodtak az üzemanyagról a gyerekek

Gondoskodtak az üzemanyagról a gyerekek
2026. november 7.
Lovaglás, íjászat és – hála az égieknek – gyönyörű őszi idő várta november 7-én a sportpályán Gubicza István szervezésében a „Mozdítsd meg a KÖRNYE-zeted” tömegsport programsorozat újabb állomása az érdeklődőket.

A napsütéses időjárás kedvezett a szabadtéri programnak, így minden adott volt ahhoz, hogy a gyerekek egy kis mozgással, játékkal és nem mindennapi élményeket szerezve töltsék a délelőttöt.

Érkeztek is szép számmal a családok, a kisebb-nagyobb apróságok, akik Zsebők Zoltán nyugdíjas testnevelő tanár segítségével „megküzdhettek a sárkánnyal”. Persze nem karddal, hanem íjjal és nyílvesszővel, amihez bizony némi ügyességre, összpontosításra és biztos kézre is szükség volt. Bár a célzás nem mindenkinek sikerült elsőre, a nem is annyira rémséges szörnyben azért idővel szépen gyűltek a találatok, így, amikor a távolban felhangzott egy sziréna, az egykori pedagógus megjegyezte: biztosan hírét vették, hogy meglőtték a sárkányt, és már jönnek is a mentők.

Kicsivel távolabb egészen másfajta ügyességre volt szükség, ott ugyanis a 17 éves kanca, Alisa és Csini rótta türelmesen a köröket a hátukon üldögélő gyerekekkel. A négylábúak láthatóan jól viselték a folyamatos érdeklődést, a kicsik pedig hol bátrabban, hol kissé megszeppenve, de annál nagyobb örömmel ismerkedtek a lovaglás élményével. Akadt, akinek már ismerős volt a nyereg, másoknak talán éppen ez a délelőtt jelentette az első találkozást a lovaglással.

A paciknak nemcsak simogatásokból jutott bőségesen, többen arra is gondoltak, hogy a sok körözés bizony energiát igényel, így répával és almával is meghálálták a számukra minden bizonnyal nem mindennapi élményt. Ahogy az egyik anyuka találóan megfogalmazta: gondoskodtak a pacik üzemanyagáról…

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []