Öt dekán múlt az első hely

Öt dekán múlt az első hely
2020. július 26.
A zuhogó eső ellenére 43 horgász telepedett ki július 25-én reggel a tó partjára a Környei Horgász Egyesület által meghirdetett verseny kezdetén, ami viszonylag jó részvételnek számít, ugyanakkor Török Mihály elnök szerint kedvezőbb időjárási körülmények között 70-80 tag is érkezett volna.

A verseny déli lefújásáig tizennyolcan mérlegeltek, igaz Bakonyi József személyében olyan horgász is akadt, aki csupán egy pár dekás törpeharcsával dicsekedhetett, ám a férfi szerint a hal szokatlanul nagy, 4-5 centis bajusza miatt mindenképp különlegességnek számított.

A sikeres horgászok összességében 76,89 kilónyi halat fogtak ki, a legnagyobbat, egy 6,45 kilós pontyot Szommer Ferenc, így a tavalyi sikere után idén is ő vihette haza a vándorkupát. Az össztömeg rangsorának ötödik helyén Jeszenovics Mihály (5,17) végzett, negyedik lett 6 kilóval ifj. Laki Gyula, 7 kiló 20 dekával harmadik Vizkeleti Géza.

10 kiló 93 dekát mutatott a mérleg Szommer Ferencnél, így ő a második helyezettnek járó ajándékokat vehette át, őt csupán 5 deka választotta el Tivadari Lászlótól, a verseny győztesétől, akit 10 kiló 98 dekás fogási eredménye repítette az élre.  

A versenyt Környe Község Önkormányzata, a tatabányai Fisch Kft., és a Talpas Pub támogatta.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []