Új plébános érkezik Környére

Új plébános érkezik Környére
2020. július 27.
Megszerettem Önöket, de most így alakult az élet. Új plébános érkezik. Együtt dolgoztunk Csákváron, és mondhatom, nagyon tiszta szívű, fogadják őt szeretettel! – így köszönt el a július 26-ai szentmise zárásaként a hívektől Gerendai Sándor esperes a környei Római Katolikus Templomban.

A csákvári esperes majdnem két évig szolgált plébánosként Környe mellett Vértessomlón és Várgesztesen is. A kezdeteket Horváth Boldizsár, a plébánia képviselőtestületének világi elnöke idézte fel, egyben fejezte ki köszönetét: két éve nagy öröm érte az egyházközségünket, hiszen lezárult a Plébánia felújítása, és egy nagyon szép szertartás keretében adtuk át. Azonban az öröm nem tarthatott sokáig, mert pár nap elteltével elhunyt Bedy Sándor. Az azt követő időszakot sem nekünk, sem a püspökségnek nem volt könnyű megélni, hiszen komoly paphiány volt. A megnyugvást az hozta, amikor a Püspök Atya kinevezte Gerendai Sándor Atyát hozzánk. Köszönjük a keze munkáját és közbenjárását abban, hogy legyen újra csak Környének, Vértessomlónak, Várgesztesnek plébánosa, mert tudjuk jól, hogy ebben is közreműködött. Köszönünk mindent és köszönjük mindezt, és kívánjuk, hogy a Jó Isten tartsa meg professzionizmusát, szerénységét, felkészültségét, s adjon további termékenységet a munkájához – hangzott el a világi elnöktől.

Gerendai Sándor esperest kinevezett új plébánosként augusztus 1-jétől Visnyei László káplán követi Környén, Vértessomlón és Várgesztesen. A káplánt 2017 júniusában szentelték fel, 2017 és 2019 között Székesfehérváron, 2019-től Csákváron szolgált.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []