A kezdeményezés már abban az esztendőben igen sikeresnek bizonyult, számos „névtelen” adományozó vállalt „gyámságot” és segítette ismeretlenül is az Oroszlányi Ebrendészeti Telep mentett kutyusait, hiszen az intézmény a felajánlásokat az ő nevükben fogadta és fogadja azóta is.
A pandémia miatt 2020-ban elmaradt, de tavaly és idén ismét sikerült megvalósítani a jótékony akciót: a Művelődési Ház március 28-ától több mint három héten át várta az adományokat a hátsó öltözők bejáratánál, a két ajtó között, ahol a mentett kutyusok nevében kis ajándék, jelvény fogadta a támogatókat.
A felajánlásokért Thüringer Ferenc és Tóth Tibor érkezett, és immáron harmadik alkalommal telt meg szépen az autójuk, hiszen 110 kiló száraz táp, 19 nagy, 25 kisméretű konzerv, 11 rúd szalámi, 15 doboz/ zacskó jutifalat, 37 liter fertőtlenítőszer, számos bolha és kullancs nyakörv, plüss játék gyűlt össze. Az adományokat cicakonzerv, macskatáp, cicatál és alom is színesítette, azokat a telep munkatársai természetesen átadják egy szintén oroszlányi cicamentő egyesületnek.
A köszönet jelvényeiből ezúttal 37 darab fogyott el, így biztos, hogy legalább ennyien segítettek felajánlásaikkal, amiért a szervezők, az Oroszlányi Ebrendészeti Telep munkatársai, kutyusai ezúton fejezik ki köszönetüket!










