A tárlat harminc település – Albertirsától Budapesten, Darnózselin, Debrecenen, Győrön, Horton, Kiskőrösön, Kocson, Leányváron, Miskolc, Ózdon, Pécsen, Sopronon, Tatán, Zalaegerszegen át Neuhofen im Innkreisen-ig (Ausztria) – 44 alkotójának 74 művét tárja a közönség elé a nagyteremben és az előtérben.
A Művelődési Ház vezetője, Salamon Gyöngyi nagyjából 15 éve ismerkedett meg a paverpol technikával és a Tatán élő Katonáné Tóth Judittal, aki ma már a Paverpol East-Europe & Austria képviseletvezetője. A kiállítás gondolata az elmúlt év végén született meg, akkor még a képviseletvezető alkotásai kapcsán, Katonáné Tóth Judit azonban nagyobbat álmodott: érkezzenek az alkotótársak művei is az ország különböző pontjairól, hogy megmutathassák, milyen kreatív és szemet gyönyörködtető lehetőségeket rejt ez a különleges technika.
Judit kedvenc időtöltése gyermekkorától a rajzolás és egyéb kreatív tevékenységek voltak, már általános iskolásként is bőr, kerámia és grafikai szakkörbe, valamint képzőművészeti táborokba járt. Amikor gyermekei nagyobbak lettek újra kezdte a kreatív tevékenységet, grafikai és festőkörbe járt, ahol a festészeti technikák mellett hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetett meg. Többek között oktatói voltak: Gútay János, Papp Albert, Kerti Károly, Ifj. Kerti Károly, a Képzőművészeti Szabadegyetem előadásain Bálványos Huba, Dóri Éva és Atlasz Gábor irányította. 2010-ben találkozott a Josefine és Jan de Roode holland alkotóművész által kifejlesztett Paverpol technikával és termékcsaláddal, amelynek Kelet-Európai márkaképviseletét vezeti, valamint a hazai képviselőit képezi, és tart „Alkotói napokat” a művészetek iránt érdeklődőknek.
Ebben a technikában az a csodálatos, hogy rendkívül sok művészeti ágnak nyújt új távlati lehetőségeket. Az új 3D Paverpol hatás mellé felhasználható a festészet és az eddig tanult mindenféle technika és mindenféle anyag. Nem elhanyagolható, hogy alkalmazása kortól és előképzettségtől függetlenül sikerélményhez vezethet és egy alkotó számára új fejlődési utat indíthat el. Én elültetek az emberekben egy pici magot, hogy ilyen ez a paverpol technika, és még olyanokban is megnyílik egy új világ, akik még életükben semmit nem alkottak. Mára mi Magyarországon annyira színesek lettünk, annyival több ez, mint amit nekem 16 évvel ezelőtt megmutattak, hogy ma már alkotótársakként beszélnek rólunk Ausztráliától Kanadáig. Nagyon sokat tanulnak tőlünk, és mi is nagyon sokat tanulunk az ötven országban jelenlévő paverpol alkotóktól – fogalmazott a megnyitón, hozzátéve, hogy azért is invitálta Környére örömmel a társakat, mert csodaszép a falu, csodaszép ez a vidék. A rendezvényen az is felmerült, hogy örömmel tartanának Környén alkotói napokat.
Szeretném felverni lelkem dalával a szomorúk szívét, a világot. Most megbocsátok annak is, aki bántott. Szeretném a keblemre ölelni az életért küzdő, fájó rabot. Szeretném feltámasztani, aki halott. Szeretném, hogyha lassabban forogna, és végre megállna a nagy kerék. De a legjobban szeretném, ha szeretnék. És szeretnék alkotni csodásat és ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot, s aztán meghalni: mert én a Mámor vagyok – a budapesti Ster Erika József Attila „Mámor” című versének előadásával színesítette a megnyitót, énekével Laczó Mira Emília és Végh Viktória működött közre Schäffer László gitárkíséretével.
A rendezvényen az alkotók emléklapot vehettek át Katonáné Tóth Judittól és Salamon Gyöngyitől, valamint az oroszlányi festőművész, Zsombolyai Mária akvarelljéről készített, a Művelődési Házat ábrázoló hűtő mágnest, Varga Katalin képviselő, az Oktatási, Kulturális, Nemzetiségi és Sport Bizottság elnöke pedig a Beke László polgármester által jegyzett elismerő oklevelet nyújtotta át Katonáné Tóth Judit számára a kiállítás megrendezéséhez nyújtott kurátori, koordinátori feladatok színvonalas ellátásáért, műveivel való részvételéért.
A tárlat november 18-áig látható hétköznapokon 10 és 17 óra között, hétvégén rendezvények ideje alatt.























































































