Még „kívánságműsor” is volt a tollfosztáson

Még „kívánságműsor” is volt a tollfosztáson
2023. február 12.
Hetedik alkalommal várta hagyományőrző tollfosztásra a vendégeket a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe február 11-én a Közösségi és Tájházba, amely a meghirdetett 15 órai kezdést követően szinte percek alatt benépesült idősebb nosztalgiázókkal, fiatalabb ismerkedőkkel, az asztalokon pedig Wéber Ádámnénak köszönhetően bőségesen várt a szorgos kezekre a fosztani való toll.

A munkákat bakelitlemezes nosztalgia zenék kísérték, a már korábbi lemezállományt Nagy Györgyné több mint 40 darabbal egészítette ki, és az egyik nagymama örömére akadt közöttük Heintje album is, ezért az ő kívánságára azt forgatta elsőként a lemezjátszó.

Mindenkinek szóltam, hogy ne készüljenek süteménnyel, mégis rengeteget hoztak! – mosolygott jólesően Tirhold Kármen elnök, miközben készítette az egy héttel korábbi disznóvágáson kisült ízletes zsírból a lilahagymás zsíros kenyereket.

A mostaniból, és az eltelt évek fosztott tollmennyiségéből szerintem már elkészülhet egy teljes stafírung: párna, paplan, csak egy szorgos asszonykéz kell, hogy betöltse az anginba – folytatta az elnök, aki úgy tervezi, hogy a stafírung a szeptemberi Bornap tombolasorsolásán találhatja meg a gazdáját.

Régen a tollfosztásnál külön gyűjtötték a párnákba, dunnákba, paplanokba kerülő pihe tollat és külön a tolltuskót. Ez utóbbit, ha eladósorba került egy lány, elszórták a neki udvarló legény házáig, vagy fordítva: a fiús háztól a lányosig. A tolltuskók beletapadtak a hóba, így sokáig lehetett látni, hogy ki kinek udvarol. De más, a tollfosztáshoz kapcsolódó mókát is felidézett Wéber István, mégpedig a „szellemidézést”: lekapcsolták a villanyt, és égő gyertyát tartottak egy bögre, vagy kistányér alá. Aztán valaki mondta, hogy most simítsd meg az újaddal a bögre, kistányér alját, rajzolj keresztet a homlokodra, az arcod jobb felére, és a balra is. Az utasításokat természetesen csak azok követték, akik első alkalommal vettek részt a „szellemidézésen”, és nem tudták, hogy a villany felkapcsolása után rajtuk, a kormos arcukon nevet majd mindenki…    

A téli elfoglaltságot egyébként Feder-ball-nak, tollasbál-nak hívták, amely még véletlenül sem jelentette, hogy ilyenkor táncoltak, sokkal inkább azt, hogy az asszonyok hetekig fosztották a tollat előre ütemezve az utcákban a lányos házakat. Amikor a végére érkeztek, a házigazdák zsíros kenyérrel, disznósajttal, kolbásszal, legfeljebb 1-2 féle süteménnyel, s boros teával köszönték meg az asszonyok munkáját. Így a 7. hagyományőrző tollfosztás résztvevői sem szenvedtek hiányt zsíros kenyérben, süteményben, teában és borban.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []