Elmaradt a vesszőzés

Elmaradt a vesszőzés
2025. május 26.

Orbán egyaránt szentje a római katolikus egyháznak és a keleti ortodox egyházaknak. Ünnepét május 25-én tartják. A szőlő, a szőlőművelők, kádárok, kocsmárosok védőszentjeként tisztelik. Az Orbán-napi hideg a szőlőnek árt a leginkább. A néphagyomány szerint, ha Orbán megvédte a termést a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szobrát a gazdák, ha viszont fagykáruk lett, akkor megvesszőzték – hangzott el Maticsné Szabó-Kovács Ágnestől május 25-én a Les-hegyi Szőlősgazdák, Környe Község Képviselőtestületének Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottsága hagyományos Orbán napi ünnepségén.

Környén 2012 óta gyűlik össze minden május 25-én a falu apraja, nagyja a Les-hegyi Szent Orbán szobornál, melyet néhai Glász József, díszpolgár 1996-ban faragott és adományozott a szőlősgazdáknak, a falunak, hogy ünnepeljék, vagy éppen megvesszőzzék Orbánt, attól függően, hogy milyen termés ígérkezik. Bár a hegy szőlősgazdái közül sajnos többen nem lehettek jelen, de ezen a napon emlékeznek rájuk is, akik egykor a szőlőtőkéket ültették, és minden szőlősgazdát köszöntenek, akik verejtékes munkával művelik az Öreg-hegyben, vagy kertjeikben faluszerte a szőlőt, gondozzák a tőkéket annak érdekében, hogy őszre megteljenek a hordók.

Minthogy a magyar ember a borozgatás közben tánccal, zenével, énekkel is mulat, ezt a hangulatot idézte meg az ünnepi műsor, a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermekcsoport, a művészeti iskola Kotyolók és Széltolók Táncegyüttesének táncosai,  Vona Éva Viktória, Futó Máté, Lakatos Raul Roland, Csík Emília Mirella, Krüpl Adrienn, Laki Lili, Timár Hanna, Kószás Balázs, Szabó Mátyás és Sztancsik Mátyás előadása, valamint a Német Nemzetiségi Dalkör énekei Kurucz Kornél harmonika kíséretével.

Wéber István ezúttal is borral a kezében lépett a mikrofonhoz, amely jelezte, hogy a gazdák elégedettek voltak Orbánnal, így biztosan elmarad a vesszőzés. Mint mondta, kevesen tudják, hogy Szent I. Orbán pápa földi maradványait a Tokaj-hegyaljai Monok településen őrzik. Az ereklyét XIV. Kelemen pápa adományozta Andrássy István grófnak, Monok főurának, hogy biztosítsa a bőséges szőlőtermést a vidék számára. A főúr monoki kastélyában kápolnát építtetett az ereklyének, amely a történelem során a monoki Sarlós Boldogasszony templomba került. Wéber István a Szent ténykedéséről úgy fogalmazott, hogy a május azért lehetett volna jobb is, ennek ellenére alaposan megöntözte borral a szobrot a jövőbeni jó termés reményében.

A 11. borverseny eredményeit Varga Katalin, a Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottság elnöke ismertette. Szőlészkedni nem könnyű feladat. Sok-sok munka, verejték kell hozzá, mire a bor a poharakba kerül – hangzott el tőle, és az eredményhirdetés előtt Johann Wolfgang von Goethe-t idézte: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz bort igyunk.

A Bella Sándor és felesége által május 17-én megrendezett versenyre 16 gazda 26 bormintával nevezett, összesen 7 arany, ugyanennyi ezüst és 5 bronz minősítés született, amely szép eredménynek számít.

A fehérboroknál arany minősítést ért el Trézl Antal, Wéber István, Beke Gábor, Tar Domokos Géza kettőt is. Ezüst minősítéssel zárt Laki Gyula, Pittich József, Tar Domokos Géza, Eck Ferenc, Pákozdi Ferenc, Kerecsényi József, míg bronzzal Bella Sándor Ferenc, Tar Domonkos Géza. A vörösborok mezőnyében arany minősítést ér el Szommer József, Wéber István, ezüstöt Pittich József, bronzot Menyes Zsuzsa, Gruber József és Pákozdi Ferenc.  

Az Orbán napi rendezvényt a hagyományos vendéglátás zárta pogácsával, s természetesen a 11. borverseny nedűivel.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []