Spanyol séf is segítette az ítészek értékelését

Spanyol séf is segítette az ítészek értékelését
2023. május 1.
Családi sportvetélkedő, Marvel interaktív gyerekműsor, kempo és tűzoltó bemutató, óriás fajátékok, arcfestés, lángos evő és főzőverseny, retro tóparti „utca”bál, vidám hangulat és egyre kellemesebbé váló időjárás – így lehetne jellemezni a környei Családi Majálist, amely ezúttal április 30-án várta a vendégeket a tó partján.

A reggeli órákban – az elmúlt évhez hasonlóan – még gyérnek tűnt a tűzhelyek körül szorgoskodók száma, aztán szépen, fokozatosan benépesült a part. Akkor kis ideig még a három arcfestőnél is egy-egy gyerkőc várakozott az áhított átalakulásra, kicsivel később azonban már sorokban gyűltek a leendő pókemberek, pillangók, macik, denevérek, tündérek.

A már hagyományos családi sportvetélkedőre négy formáció nevezett: köztük egy gyerekcsapat, az egyik családot pedig egy két és fél éves apróság is erősítette. Mindannyian lelkesen hajtották végre a Gubicza István által megálmodott feladatokat: küzdöttek a kisebb-nagyobb labdákkal, ütővel, bójákkal, gumikötéllel, és egyáltalán nem utolsó sorban az idővel, míg kialakult dobogós helyezések sora. Messze elhúztak a mezőnytől a Tigrisek, akik 42 pontot gyűjtöttek össze, és végeztek az élen. Mögöttük azonban már szorosabb verseny alakult ki, a Kutyaütők 28 ponttal szerezték meg a második helyet, s tőlük egyetlen ponttal lemaradva a harmadikat a Fúróklán, míg a Villámok 25-el a negyedik helyezést szerezték meg.

Természetesen nem maradt sokáig üresen a családi sportvetélkedő területe sem. A Marvel interaktív gyerekműsor után érkeztek az óriás fajátékok kicsik és nagyok örömére, előtte azonban a fiúk, lányok rácsodálkozhattak a szupererejű szuperhősökre, majd megtanulva tőlük a szupererő titkát, maguk is szuperhősökké váltak.

A mesebeli hősök képzeletbeli harcát valódi küzdelmek követték a füvön a tíz esztendős Gyémánt Kempo SE Környe bemutatójával Bognár Levente mester kommentálásával. Az egyesület a 10 év alatt 3 világbajnokot és 18 országos bajnokot nevelt ki, közülük a közönség láthatta Adamek Lili többszörös országos bajnokot is, aki már barnaöves, és – mint a mester elmondta – a remények szerint két év múlva megszerezheti a feketét.  

A kempo alapja az utcai önvédelem, éppen ezért cél minden hatékony technika megismerése, legyen az állóharc, azaz ütés, rúgás, dobásküzdelem, földharc, vagy fegyveres küzdelem. A gyakorlatok bemutatója során az is elhangzott, hogy a női és férfi önvédelem között nincs jelentős különbség, s hogy a fegyveres formagyakorlat tulajdonképpen bármilyen eszközzel végrehajtható.

Mindeközben 19 tűzrakó helyen készültek az ételek marhából, sertésből, birkából, májból, csülökből, harcsából, szarvasból, gombából, burgonyából, babból, káposztából, áfonyából, tarhonyából, egyszóval tengernyi alapanyagból, a csapatok természetesen valamennyien abban a reményben szorgoskodtak, hogy az eredményhirdetés során ők hódíthatják el a Vándor Fakanalat.

Az idei gasztrozsűri tagja volt Brenkus Judit, Tardoskedd hivatalvezetője, Geiszt Imréné és Pataki Tímea, valamint a munkájukat a testvértelepülésről érkező zsűritag jóvoltából egy spanyol séf, Manuel Paez Macarino is segítette, így nem egyszer spanyol-szlovák párbeszéd, majd magyarra fordítás után egyeztették az értékeléseket.

Az ítészek végül öt különdíj odaítéléséről is döntöttek. Különdíjat vehetett át Pákozdi Ferenc és csapata, a Horgászok II., az „Amikor forró a Safari, fel fogom jelenteni”, a „Zsíros zsivány” és a „Környei betyárok” elnevezésű formáció.

A Friedrich családot a harmadik helyre repítette a királyhegyesi őzraguja gombával, áfonyával, krokettel, a második helyet a B. csapat szerezte meg, akik gulyáslevest készítettek és tócsniba göngyölt resztelt májat, a Vándor Fakanalat pedig a Schwung Tanzgruppe őrizheti egy évig, miután az általuk készített vargányagombás, tarhonyával tálalt szarvas pörköltet találta a legízletesebbnek a zsűri.

A főzőverseny eredményhirdetése után újabb ajándékátadásra került sor. Idén már másodszor készült el a Művelődési Ház előtt a falu húsvéti tojásfája, melyet a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe álmodott meg tavaly. Már az elmúlt évben is nagyon-nagyon sok hímestojás ékesítette, idén pedig nem is akadt üres ág, hiszen Barta Sándorné egymaga 290 darab festett tojással gazdagította. Ez a nem mindennapi felajánlás adta a szervezőknek az ötletet, hogy meghirdessék a tippelős játékot. Arra voltak kíváncsiak, vajon kitalálja-e bárki is, hogy összesen hány darab húsvéti dísz, tojás került a fára. Ők tudták, hogy 638. A megadott határidőig 41-en tippeltek a művelődési ház facebook oldalán, és Majorné Elek Gyöngyi majdnem eltalálta, a 635-ös becslésével, így ő vehette át a szervezők ajándékát Tirhold Kármen elnöktől.

 

A sütő-főző helyeken tehát ezúttal sem szűkölködtek a finom falatokban, a közkedvelt lángosevő versenyre mégis (mint mindig) bőven akadt jelentkező, miközben az Idősek Klubjának munkatársai folyamatosan sütötték a lángost, amihez a tésztát idén is az iskolában működő konyha munkatársai gyúrták be.

A lángosevő „erőpróba” után már-már kiürült a színpad környéke, hiszen kezdődött a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület bemutatója egy frontális ütközést követő mentéssel a Tópart utca 29. sz. előtt. Fontos volt a helyszín, hiszen a bemutató során Sikrai Attila tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő számos hasznos tudnivalóra felhívta a gyerekek, felnőttek figyelmét. Így arra is: ha balesetet, tüzet észlelnek, a segélyhívót tárcsázva nem elegendő azt mondani megijedve, hogy „baleset történt a Tópart utcában”, a település neve nagyon fontos.

A szimulált ütközésben ketten könnyebben sérültek meg, az oldalára dőlt autóba szorult súlyos sérültet a mentés, az ablak betörése, a feszítő-vágó eszköz használata közben folyamatosan védte a testével egy tűzoltó. A bemutató során azt is elhangzott – például véve a környei szervezetet – hogy míg ilyen esetben a sérültnek megnyugtató, ha a falubelije menti, a tűzoltónak lelkileg megterhelő, ha ismerőst, netán barátot talál a riasztás helyszínén.  

A nap zárásaként érkezett a Retroleum zenekar retro tóparti „utca”bállal: alaposan felcsavarták a szőnyeget, a majálisozókat elutaztatták Afrikába és Amerikába, adtak egy darabot a szívükből, s bár azt ígérték, hogy holnap hajnalig, miután estére egyre többen fáradtak meg, búcsút intettek a boldog, szép napnak: ég veled.  

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []