Vissza
A Környei Magyar Dalkör tagjai és gyermekek citeramuzsikával, énekekkel, szavalatokkal tisztelegtek 1956 hősei előtt, majd a jelenlévők az emlékműnél helyezték el a kegyelet virágait, mécseseit.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség Környén hagyományosan a református templomban kezdődött, ahol Bognár Károly helyettes plébános és Gál Balázs lelkipásztor tartott ökumenikus istentiszteletet, majd a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott, ott Beke László polgármester tartott emlékező beszédet.
Amiért ma összegyűltünk, az valójában 1956. október 22-én kezdődött. Akkor, amikor műegyetemista fiatalok megfogalmazták 16 pontjukat, és másnapra felvonulást szerveztek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a lengyelországi eseményekkel. Márai így írt erről: „Varsóban – talán – megmozdult a föld, és Moszkvában a kommunisták egymás nyakát markolásszák.” – kezdte visszatekintését, melyben Puskás Sándorról is megemlékezett. „Egyetemista társaival együtt elindult, hogy megérezve a változás szükségességét, megtöltsék a főváros utcáit, tereit. Ahogy a forradalmaknál lenni szokott, most is a lánglelkű ifjúság mutatta ki szándékát, hogy a jövőjét egy jobb és igazságosabb országban képzeli el, és ezt a fajta igényét nem fél kifejezni. Mindezért először a budapesti lakosok az egyetemisták vezetésével, az utcára vonultak, hogy részt vállaljanak a diktatúra megdöntésében, és abban a harcban, amelyet azért vívtak, hogy a szabadság ne csak szó lehessen, hanem testet is ölthessen Magyarországon. A legmagasabb árat fizette, az életét adta a forradalomért. Ő volt a forradalom első budapesti áldozata, és évtizedekig ő is azok közé a névtelen hősök közé tartozott, akik nem kapták meg az őket megillető elismerést, tiszteletet, sőt sokszor megbélyegezték őket… Amikor 1989 október 23-án Magyarország államformája köztársaság lett, akkor nyerték meg nekünk az addigi névtelen hősök ezt a forradalmat, szabadságharcot. Ezért nem csupán ma kell hálásnak lennünk, hanem minden nap, melyet a tőlük nyert szabadságban élhetünk. – fogalmazott.
A forradalomnak és a környebányai Puskás Sándornak állított emléket az a zenés színdarab, melyet „Az első áldozat” címmel mutattak be a KaDarKa Társulat tagjai.
A darabot a Lukonits Ottónéval, született Puskás Katalinnal tíz éve készített interjú és Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész kutató tanulmányai alapján Puskás Sándor emlékére színpadra írta Dallos Zoltán, rendezte Szűcs József, koreografálta Cser Tímea.
A darab felidézte a 22 éves környebányai orvostanhallgató életének mozzanatait, és a végzetes október 23-ai eseményeket, halálának körülményeit, testvérének kétségbeesését, és a hat évtizeden átívelő hallgatásba burkolódzásának okait: „Ön élt már a Kádár korszak idejében? Nem kedvelték az 56-os halottakat. Senkit nem akartam bajba keverni. Nem sok kellett akkor, hogy „kellemetlen” helyzetbe kerüljön bárki... hogy szépen fejezzem ki magam... Érezhető volt akkor, hogy valami történik az országban, de engem lekötöttek a családi gondok. Én harmadéves, a bátyám ötödéves hallgató volt, egymástól távoli kollégiumokban Budapest két végén. Utoljára 1956. október 21-én láttam élve Sándort: pénteken mentem haza Környebányára, ő szombaton, s azon a vasárnapon megtartottuk a leendő férjemmel az eljegyzést. A bátyámnak ez volt az utolsó otthonléte. Akkor nem gondoltuk volna, ha kimegy a kertkapun és becsukja, ez lesz az utolsó. Hányszor, de hányszor hallottam, hogy nyílik a kertkapu és jön haza...”
Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész tanulmányában Puskás Sándor csoporttársa, Német János így emlékezik: október 23-án is a nap úgy indult számunkra, mint a többi… délelőtt azonban futótűzként az a hír kezdett terjedni, hogy délután 2-kor a belső klinikai telep udvarán gyülekezzenek a hallgatók minél többen, mert tüntetés lesz… Valóban, kora délutánra hatalmas, több száz főnyi tömeg jelent meg… Tízes sorokba rendeztek bennünket… A menetben, eléggé az elején, ott meneteltünk egymás mellett mindhárman, Pap János, Puskás Sándor és jómagam…
Az évfolyamtársai zöménél idősebb Pap János később is sokszor elmondta szűk baráti körben annak az estének az eseményeit: a Pollack Mihály térre néző hátsó oldalon, egy padon megpihenve figyelték a fejleményeket. Pap János a padon ült, Puskás Sándor pedig a pad támlájára telepedett… Körülbelül velük szemben volt a Rádió kerítéséhez tartozó nagy vaskapu. Sötét volt már, de a tömeg még nem volt nagyon sűrű, bár a Pollack Mihály téren, a Rádió kerítésénél sok ember tolongott. Ekkor a nagy vaskapu kissé kinyílt, lövések hallatszottak. Lent a tömeg a téren szétszaladt, ők a Múzeumkertben hasra vágták magukat. Puskás Sándor is előrebukott, de fél lába fent maradt a padon. Pap János szólt is neki, hogy feküdjön rendesen, ő azonban nem válaszolt…
Feltehetően a nyolc órától negyed kilencig tartó dogmatikus Gerő-beszéd által felkorbácsolt indulatok, a tömeg felzúdulása váltotta ki valamikor negyed kilenc után azt a sortüzet, melynek egy lövedéke halálos sebet ejtett Puskás Sándoron. A konkrét tényadatok és bizonyítható dátumok ismeretében Dr. B. Stenge Csaba hadtörténész biztos abban, hogy ő volt az első áldozat a Magyar Rádiónál. Őt tartották első áldozatnak a Baross utcai II. sz. Sebészeti Klinika dolgozói, valamint egyetemi évfolyamtársai is. Katalin 2017-ben áttemettette Sándort Környére. Ma már szülei mellett nyugszik, ahogy édesanyja mindig is szerette volna.
A fiatalok szívvel, lélekkel előadott, megrázó műsorát az emlékező közönség vastapssal, könnyes tekintetekkel köszönte, majd a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét a 70 évvel ezelőtti hősök és áldozatok előtt. Az emlékezés és a kegyelet koszorúit helyezte el a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat képviseletében dr. Szerencsés Gergely alelnök, Környe Község Önkormányzata nevében Beke László polgármester és Tirhold Kármen alpolgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe részéről Wéber István és Kerecsényi József, Tardoskedd képviseletében Brenkus Judit hivatalvezető és Mészáros Imre önkormányzati képviselő. Fejet hajtott Bognár Károly helyettes plébános a Környei Római Katolikus Plébánia, Gál Balázs lelkipásztor és Nagy Mária gondnok a Környei Református Missziói Egyházközség képviseletében. A Történelmi Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei Székkapitányságának környei csoportja nevében Vitéz Muschitz Veronika és Vitéz Muschitz Erzsébet, a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete részéről Dörner István elnök és Wittmann Ferenc, a Vackor Óvoda és Bölcsőde képviseletében Pekár Zita főigazgató, míg a Kisfaludy Mihály Általános Iskola Diákönkormányzata nevében Ruff Botond és Kószás Balázs rótta le kegyeletét, majd a jelenlévők elhelyezték az örök emlékezés mécseseit.
Köszönet a környebányai megemlékezésért Bolemányi Magdolnának, Böröczkiné Szűcs Juditnak, Bus Melindának, Domina Józsefnek, Galgovics-Ágh Adriennek, Galgovics Tamásnak, Gulyás Bellának, Wittmann Csabának és Wittmann Líviának, a környei előadásért Dallos Zoltánnak, Szűcs Józsefnek, Cser Tímeának, Kulcsár Krisztinának, Egri Bencének, Laczó Míra Emíliának, Goór Dorkának, Juszkó Lénának, Jónás Szabolcsnak, Baudentisztl Lénának, Válóczi Laura Juliannának, Bartha Arabellának, Tóth Kírának, Szemcsó Zorka Lizának, Fülesdi Annának, Juhász Laurának!
