Községünkben immáron 13 esztendeje hagyomány, hogy Pedagógusnap alkalmából az önkormányzat a szülői munkaközösségekkel közösen köszönti a két intézmény kollektíváját, nyugalmazott és technikai munkatársait, egyszóval mindenkit, aki a faluban részt vesz, vagy egykor részt vett az oktató, nevelő munkában.
Az elmúlt két évben elmaradt a közös ünneplés, idén pedig az égiek nem voltak túl kegyesek a rendezvényhez, de a viszontlátás öröme feledtette a zord időjárást.
Az üstökben illatozó 75 csülök körül ezúttal is Pákozdi Ferenc alpolgármester és Török Mihály képviselő szorgoskodott, s miközben ők most is szívüket-lelküket beleadva ízesítették a hagyományos menüt, az ünnepségen a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermekcsoport, valamint Papp Flóra és Laczó Mira vette át a főszerepet: körjátékkal, tánccal, énekekkel ajándékozták meg az ünnepelteket.
A tanár híddá feszül s biztatja tanítványait, keljenek át rajta; majd miután megkönnyítette számukra az átjutást, boldogan összeroskad, arra buzdítva őket, hogy maguk építsenek hidakat. Nikosz Kazantzakisz idézete olvasható azon az emléklapon, melyet Pedagógusnap alkalmából nyújtott át Beke László polgármester a falu képviselő-testülete nevében a két kollektíva részére, kiegészítve azzal a gondolattal, hogy az „összeroskad” kifejezés ezúttal egy örömteli érzést jelenít meg, s köszönetét fejezve ki valamennyiük áldozatos oktató, nevelő munkájáért, az elhivatottságukért.























































