Adventben a várakozás szépsége, feszültsége és öröme együttesen van jelen, és az ünnepi összejöveteleken a gyertyagyújtások alkalmával válik érzékelhetővé. Kis falunk lakói már évek óta szeretettel fogadják advent első vasárnapi rendezvényét, évről évre egyre nagyobb az érdeklődés. Az, hogy községünk lakói összegyűlnek az óvodatéren, és közös imádság, ünnepi beszéd, ünnepi műsor mellett együtt gyújtják meg az első gyertyát, növeli az ünnepbe vetett hitet. Növeli az együvé tartozás, Környe községhez tartozás érzését. Ez szerintem olyan összetartó erő, mely évről évre új hitet ad, és új reményt, örömöt nyújt és szeretetet ébreszt.
Ennek fényében határozott úgy a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete, hogy hagyományteremtő szándékkal kis ünnepséget szervez a mai napon, Advent második vasárnapján – hangzott el az előzményekről, majd következett az ünnepi műsor az adventi, karácsonyi dallamok a Német Nemzetiségi Dalkör, a Vackor Óvoda és Bölcsőde Kamarakórusa és a Schemlingen Musikanten előadásában. Kedves gyertyák! Gyertek és kövessetek minket! Égjetek velünk a hitért, a szeretetért és a reményért! Mi nem akarunk többek lenni, mint Ti, nem akarjuk, hogy a mi lángunk fényesebb legyen a Tiéteknél, mert mi veletek együtt akarunk ragyogni! Wéber István „A hófalvai gyertyák konferenciája” című mesével érkezett, a történetben a hiú karácsonyfa lelkéből is feltört az ünnep igazi arca: megmutattátok nekem, hogy a szeretetet nem ajándékokban mérik, s a karácsonynak nem az ajándékozásról kell szólnia, hanem egymásról, a szeretetről, s a Megváltóról. Innentől kezdve azt szeretném, ha nem csak bennem gyönyörködnének majd az emberek, hanem egymásban és az Úr Jézusban, aki megmutatta, mi az igazi, tiszta szeretet!
Ugyanezt, karácsony üzenetét fogalmazták meg az előadott dalok, énekek, melyek gyönyörű hangzása melegséggel töltötte el a szíveket, lelkeket: ha pásztor lennél vagy bölcs, kétezer évvel ezelőtt élnél, vajon mit tennél, mondd csak mit tennél, a jászolhoz ugye eljönnél? Ha pásztor lennél vagy bölcs, követnéd-e azt a csillagot vagy mondjuk hinnél-e annak az angyalnak, aki meglátogatott? Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten szeme fényével. Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja világot.
Advent négy hete arra szolgál, hogy kellőképpen felkészülhessünk lélekben az ünnepre. Az adventnek hangjai, fényei, illata, jelképei vannak. Az advent a karácsonyhoz vezeti az embert, a karácsony pedig egymáshoz vezet bennünket. A hit, a remény, a szeretet és az öröm töltse be szívünket az adventi hetekben. – fogalmazott az ünnepi műsor zárásaként Eisenbart Győzőné, s akik részesei voltak a koncertnek, valóban átengedhették magukat a karácsonyvárás édes érzésének.




































