Kilencen vettek át elismerést

Kilencen vettek át elismerést
2024. augusztus 21.
Az előre jelzett esős időjárás miatt augusztus 20-án elmaradt Környebányán a Környei Magyar Dalkör ünnepi műsora, a megemlékezők a Hősi Emlékműnél helyezték el a kegyelet virágait. A környei Szent István napi ünnepség, melyet testvértelepülésünk, Tardoskedd polgármestere, Tóth Marián és Birkus Krisztián képviselő is megtisztelt jelenlétével, a Művelődési Házban várta a vendégeket.

Ma ünnepeljük Szent Istvánt és vele együtt országunk alapítását, és ünnepeljük az új kenyeret, a mindennapi betevő falatot. Ezt az ünnepet még személyesebbé teszi az önkormányzat 25 esztendővel ezelőtti döntése, hogy minden évben az augusztus 20-ai ünnepség alkalmával nyújtjuk át az elismerés díjait mindazoknak, akik sokat tettek és tesznek azért, hogy Környe szépen fejlődjön és az élet minden területén gazdagodjon – fogalmazott Pákozdi Ferenc alpolgármester ünnepi beszédében, aki a díjazottak méltatása mellett a község valamennyi lakója számára köszönetet mondott azért a munkáért, mellyel hozzájárultak, hogy Környe nevét sokszor példaként emlegessék szűkebb és tágabb környezetünkben.

A Környei Német Nemzetiségi Dalkör és a Környei Magyar Dalkör közös ünnepi műsorát követte a kenyérszentelés. Idén is a Tájház udvarán található kemencében sült, Tirhold Kármen dagasztotta és készítette el Környe új kenyerét, melyet Rorhbacher János helyettes plébános szentelt és Szilágyi Sándor helyettes lelkipásztor áldott meg.

A környei önkormányzat – ahogy az ünnepi beszédben is elhangzott – 25 éve ismeri el az államalapítás ünnepén azok tevékenységét, akik kiemelkedő teljesítményükkel öregbítik a község hírnevét, vagy hosszú évek áldozatvállalásos ténykedésével vívják ki a település közösségének megbecsülését. Idén a képviselő-testület döntése értelmében kilencen részesültek elismerésben: Andor Ildikó, a HENKEL Magyarország Kft., Vadász Éva, Szappanos-Végert Bettina, Dallos Zoltán, Wéberné Kürti Anna, Dr. Bublovics Péter, Török Mihály és Erl Péter.

Környe Község Szolgálatáért Díj: Andor Ildikó

Környe Község Önkormányzata a falu fejlődése érdekében önzetlenül és magas színvonalon végzett közösségi feladatok ellátásának elismeréseként Andor Ildikó úrhölgynek 2021-ben adományozta a „Környe Község Szolgálatáért Díjat”. Akkor Ildikó édesanyja halála miatt nem lehetett jelen az ünnepségen.

Ildikó az iskolai tanulmányai befejezése után a környei ÁFÉSZ-nál helyezkedett el, a rendszerváltást követően pedig vállalkozásba kezdett Környén. Munkája mellett számtalan módon segíttette, segíti településünk életét. Legjelentősebb közösségi tevékenységét a Vöröskereszt Környei Alapszervezetének tagjaként végzi. 2013-ban Andor Ildikó vette át a titkári teendőket a szervezetben, aki újult erővel látott munkához. Az alapszervezet aktívan segíti a községi gyermeknap programjait, és a Művelődési Ház Advent-elő rendezvénye is elképzelhetetlen a jótékonysági süteményvásáruk nélkül. Kiemelt fontosságú számukra az Idősek Napja, a véradások szervezése, valamint az év végi élelmiszercsomagok készítése és szétosztása. A szervezet számtalan programban együttműködik az önkormányzat intézményeivel. 2020-ban, a koronavírus járvány berobbanásakor magánemberként nagy segítséget nyújtott abban, hogy az önkormányzat kellőképpen felkészülhessen a védekezésre, hogy a lakosságot segíthesse abban az időszakban is, amikor országosan hiány mutatkozott a szükséges védőfelszerelésekből. Több alkalommal személyesen, kapcsolatain keresztül szerezte be a maszkok gyártásához szükséges alapanyagokat és maga is rengeteg maszkot készített el. Ez év májusában a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége „Vöröskeresztes Tevékenységért Ezüst fokozatú” kitüntetést adományozott Andor Ildikónak. A környei vöröskeresztes „élet” meghatározó, az egész települést megmozgató munkája, összetartó szervezése példaértékű.

Környe Község Gazdasági Fejlődéséért Díj – Henkel Magyarország Kft.

A Henkel Magyarország Kft. 2012-ben kezdte meg működését a Környe-Tatabányai Ipari Parkban. Három gyárból telepítették át a termelést Környére, egy lengyelországi gyár egy része, egy angliai gyár termelése és a magyarországi váci gyár ragasztógyártása került az ipari parkunkba. A fenntarthatóság központi eleme a cég jövőképének. Aktív módon igyekeznek előmozdítani a fenntartható gazdaságra és társadalomra való átállást, segíteni a természet védelmét és megújítását, hozzájárulni a stabil közösségek működéséhez és erősíteni az érdekelt felek bizalmát. Nagyon nyitott cég, a társadalmi feladatvállalás során intézményeinket ellátják tisztítóeszközökkel, irodai felszerelésekkel. A pandémia idején nagyon sok védőfelszerelést kapott településünk tőlük. Termelékenysége egyre hatékonyabb, több ütemben történt már gyár- és tevékenységbővítés, a közelmúltban is jelentős bővítést jelentettek be. Az önkormányzattal közösen minden évben megrendezésre kerül a Henkel futás, melyen évek óta nemzetközi mezőny alakul ki. A futóverseny költségeit a cég vállalja magára. A Henkel Magyarország Kft. tevékenységével hozzájárul Környe község vagyonának gyarapításához, hírnevének öregbítéséhez.

Környe Község Önkormányzata Környe település fejlődése, gazdasági felemelkedése érdekében kifejtett magas színvonalú munkájának elismeréseként a Henkel Magyarország Kft. részére a „Környe község gazdasági fejlődéséért díjat” adományozta.

Környe Község Szolgálatáért Díj – Vadász Éva

Vadász Éva Környén született 1954-ben. Általános iskolai tanulmányai után a tatabányai Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett. A Testnevelési Főiskola elvégzése után tanítani kezdett; előbb Oroszlányban, majd Mocsán. 1988-ban, családjával költözött „haza”. 1988-tól nyugdíjazásáig dolgozott a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Művészeti Iskolában testnevelő, gyógytestnevelő tanárként. Pályafutása alatt sok gyermekkel szerettette meg a testmozgást, a sportot.  Fontosnak tartotta az utánpótlás kinevelését a kézilabdázásban, atlétikában. Ahogy a sport, úgy a közélet iránti érdeklődését is otthonról hozta magával. Ezért szívesen vállalta először a külsős bizottsági tagságot, majd megmérettette magát a 2002-es önkormányzati választásokon és sikerült elnyernie a választók bizalmát. Huszonkét éve megszakítások nélkül tagja a képviselő-testületnek. 2008-tól vezeti a Kulturális, Oktatási-, Sport és Nemzetiségi Bizottságot, amely hatékonyan koordinálja a település kulturális rendezvényeit. A bizottságban kifejtett munkája hozzájárult a társadalmi kapcsolatok és közösségek együttműködésének fejlődéséhez. Személyes közreműködésével hozzájárult Környe település fejlődéséhez, az elért községi sikerekhez.

Környe Község Önkormányzata Környe település és a társadalmi kapcsolatok, közösségek együttműködésének fejlődése érdekében kifejtett magas színvonalú munkájának elismeréseként Vadász Éva úrhölgynek a „Környe község szolgálatáért díjat” adományozta.

A Köz Szolgálatáért Díj – Szappanos-Végert Bettina

Szappanos-Végert Bettina 2019-től rendelkezik közszolgálati jogviszonnyal a Környei Polgármesteri Hivatalban. Ezt megelőzően is többször dolgozott a hivatalban, azonban egyéb jogviszony keretében. Felsőfokú szakképesítéssel rendelkezik, munkáját mindig precízen, pontosan és alázattal végzi. Nagy hangsúlyt fektet ismereteinek bővítésére, szakmai továbbképzésekre. Munkaköre szerteágazó, a pénzügyi feladatoktól, a munkajogi feladatokig terjed. A hivatali munkavégzésen túl rendszeresen, aktívan részt vesz az önkormányzat, a település rendezvényein. Kiemelkedő szakmai munkájával, magatartásával jelentős mértékben hozzájárul az önkormányzati feladatok végrehajtásához, a település polgárainak ügyei intézéséhez.

Környe Község Önkormányzata Környe település fejlődése, az önkormányzati feladatok végrehajtása, a település polgárainak helyi ügyintézése, és az intézményi célok eredményes teljesítése érdekében kifejtett magas színvonalú munkájának elismeréseként Szappanos-Végert Bettina úrhölgynek a „Köz szolgálatáért díjat” adományozta.

Közművelődési Díj –Dallos Zoltán

Dallos Zoltán 2012-ben alapította meg a KaDarka Társulatot Oroszlányban, a színjátszó szakköri tevékenységet 2015-ben Környére is kiterjesztette, a különböző korosztályoknak azóta is heti több alkalommal tart foglalkozásokat. Szakkörvezetőként, művészeti vezetőként, rendezőként lehetőséget biztosít a tehetséges gyermekek, fiatalok, fiatal felnőttek számára a színpad iránti szeretetük megélésére, és rengeteg élmény szerzésére. Ahogy cseperedtek az apróságok, létrehozta a KaDarKölykök társulatot környei, oroszlányi és bokodi színjátszókkal, a valamikori gyerekek között mára több olyan fiatal felnőtt környei is található, aki igen magas színvonalon folytatja ezt a művészeti tevékenységet. 2023 őszétől tovább bővítette a környei „társulatot”, az alsó tagozatos KaDarApróságok létszáma jelenleg eléri a harmincat, a szülők, nagyszülők örömére ők, a legkisebbek is színre léptek a „Szivárványos Panka” és a „Bárcsak” című előadásokban. Mindkét darab írója és rendezője Dallos Zoltán volt, mellette sok-sok nagysikerű előadás megszületése és létrehozása köthető hozzá. Környén 2021-től az ő általa írt, szerkesztett megrázó színházi darabokkal hajtunk fejet 1956 hősei előtt, számos rendezvényen vesznek részt a KaDarKa és a KaDarKölykök társulat tagjai, sikeres színpadi, kulturális produkciók és fellépések sokasága bizonyítja Dallos Zoltán, Környe kulturális életért tett munkásságát. Zoli szakkörvezetőként, rendezőként, pedagógusként is kiválóan teljesít, őszinte, alázatos, mindig is a közösség érdekeit tartja szem előtt.

Környe Község Önkormányzata a közművelődési feladatok magas színvonalú ellátásáért és a közéletben való aktív részvételért Dallos Zoltán úrnak a „Közművelődési díjat” adományozta.

Pedagógiai Díj - Wéberné Kürti Anna

Wéberné Kürti Anna Tatán született, általános iskolai tanulmányait szülőfalujában, Kecskéden teljesítette, majd Oroszlányon elvégezte a 312.sz.Ipari Szakmunkásképző Intézet Mechanikai műszerész szakát. Különbözeti vizsgával felvételt nyert a tatabányai Szakmunkások Szakközép Iskolájába, ahol leérettségizett. 1993-ban dicséretes vizsgát szerzett Óvodai Dajkai továbbképzésen, 2004-ben óvodapedagógusi diplomát szerzett, 2019-ben az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán kézműves hagyományismeret oktató szakot sajátított el. 2009 januárjától neveli a Vackor Óvodában a környei óvodáskorú gyermekeket. Életének egy új szakasza kezdődött, amikor a Vackor óvodában a Freinet nevelési módszerrel ismerkedett meg, és a mai napig legjobb tudása szerint alkalmazza, fejleszti a gyerekeket. Sok szeretettel végzi oktató-nevelő munkáját. Magas szintű szakmai munkája mellett 2020-ban a pedagógusok előmeneteli rendszerében Pedagógus II minősítést szerzett, amelyben azóta is rendszeresen képezi tudását, hogy még hatékonyabban nevelhesse az óvodás gyermekeket. 2021-től a Környei Vackor Óvoda és Bölcsőde néphagyomány munkaközösségét vezeti, és állandó segítője a német gyermektánc csoportnak is, akik a környei német nemzetiségi programok rendszeres fellépői. A gyermekek szüleinek körében szeretetet, tiszteletet vívott ki tudásával, segítőkészségével, emberi magatartásával. Végtelen nyugalmával, harmóniát sugárzó személyiségével nagyon jó hatással van a felgyorsult világunkból érkező zaklatott gyermekekre is. Érdekes játékötletei, esztétikus alkotásai, gyermekközpontúsága színessé varázsolja a rábízott gyermekek hétköznapjait. Az óvodapedagógus pályán eltöltött több mint 40 év után, ez év októberében vonul nyugállományba.                                              

Környe Község Önkormányzata a gyermekek óvodai nevelésében kifejtett magas színvonalú, áldozatos munkája elismeréseként Wéberné Kürti Anna úrhölgynek a „Pedagógiai díjat” adományozta.

Közegészségügyi Díj – Dr. Bublovics Péter

Dr. Bublovics Péter a tatabányai Árpád Gimnáziumban folytatott tanulmányai után a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán végezte el az orvosi egyetemet, majd belgyógyász szakorvosi képzésben vett részt, 2008 decemberében sikeres belgyógyász szakvizsgát tett. 2003 és 2009 között a tatabányai Borbála Kórház II. számú Belgyógyászati Osztályán dolgozott, 2009 júliusától Környén, az I. sz. Felnőtt Háziorvosi Rendelőben háziorvos, mellette a Komárom-Esztergom Vármegyei Kórház Kardiológia Osztályán belgyógyász szakorvosként ügyeleti szolgálatot lát el. 2012-ben a Semmelweis Egyetemen sikeres háziorvostan szakvizsgát tett, 2022 februárjában a PTE ÁOK Komplementer Medicina Tanszékén Hagyományos Kínai Orvoslásból, 2023 januárjában pedig neurálterápiából szerzett szakképesítést. 2023. május 1-től az Országos Mentőszolgáltnál is dolgozik ügyeleti orvosként. Dr. Bublovics Péter a hivatása gyakorlása során napi rendszeres kapcsolatban áll az emberekkel, ismeri napi ügyes-bajos dolgaikat. 2019-től tagja Környe Község Képviselő-testületének. A Környezetvédelmi és Településfejlesztési bizottság és az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjaként is tevékenykedik. Szívén viseli az egészségügyi ellátás lehetőség szerint magas színvonalon való tartását. Sportoló családban él. Szereti és érti a számítógépes rendszereket, informatikai lehetőségeket, számos esetben ez irányú segítséget is nyújtott kollégáinak.

Környe Község Önkormányzata a község egészségügyi ellátása érdekében kifejtett magas színvonalú munkájának elismeréseként Dr. Bublovics Péter úrnak a „Közegészségügyi díjat” adományozta.

Környezetvédelmi Díj – Török Mihály

Török Mihály az 1998-as megalakulása óta, 26 éve látja el a Környei Horgász Egyesület elnöki teendőit. Vezetésével az elnökség mindig is kiemelt figyelmet fordított a környei tó vízminőségének megőrzésére. Rendszeresen végeztetnek méréseket, és amennyiben szükséges, megteszik a megfelelő lépéseket a halak és a víz védelme érdekében. A páratlan szépségű tó környezetének karbantartásában is jelentős szerepet tölt be az általa elnökölt egyesület, a szervezet tagjai rendszeresen végzik szervezett társadalmi munkában a fűnyírást, szemétszedést. A tó halállománya közismerten példaértékű, sokak szerint megyei szinten egyedülálló, amely az átgondolt, tervezett halgazdálkodásnak köszönhető. Az egyesület megfontolt pénzügyi gazdálkodásának eredményeként minden évben több mint 15 millió forintot fordítanak halvásárlásra, ebből fakad a kiemelkedő éves fogási eredmény, amely rendszeresen megközelíti a tíz tonnát. A törpeharcsák elszaporodását megelőzendő évente több mint 200 kilót varsáznak le. A környei tó gazdag halállománya, és környezetének gondozott szépsége a tagság aktivitása mellett köszönhető az önkormányzat és az egyesület kiváló együttműködésének, melyben jelentős szerepet tölt be Török Mihály elnök.

Környe Község Önkormányzata a környezet védelmében kifejtett magas színvonalú munkájának elismeréseként Török Mihály úrnak a „Környezetvédelmi díjat” adományozta.

Partnerkapcsolatok Díja – Erl Péter

Erl Péter 1947-ben született Környén, azóta is itt él. 1964-ben villanyszerelőként végzett, majd a bánhidai II. sz. Erőműnél helyezkedett el és közben a villamosipari technikus és a felsőfokú energetikus végzettséget is megszerezte. 1972-től nyugdíjas koráig a környei Vörös Csillag TSZ-ben dolgozott. 1969. július 26-án feleségül vette Wéber Magdolnát, aki a Polgármesteri Hivatal köztisztviselője volt. Két gyermekük született Andrea és Zsuzsanna, azóta négy unokával és kettő dédunokával bővült a családja. 1972 és 1983 között a Környei Önkéntes Tűzoltóság parancsnokhelyettese volt. 1983-tól 1992-ig tűzoltóparancsnok. Kezdetektől tagja a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesületének. 2014 óta német nemzetiségi önkormányzati képviselő, nagy szerepe volt a régi hagyományok felelevenítésében: búcsú, tollfosztás, kukoricafosztás. A kulturális rendezvények szervezésében aktív szerepet vállal. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot német és osztrák vendégekkel, partnerekkel. Szívügye a német nyelv megőrzése és az ifjúsággal való megismertetése.

Környe Község Önkormányzata a partnerkapcsolatok ápolása és fejlesztése területén kifejtett magas színvonalú, áldozatos munkájáért Erl Péter úrnak a „Partnerkapcsolatok díjat” adományozta.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []