A szívünk egész évben legyen nyitva

A szívünk egész évben legyen nyitva
2024. december 22.
Idén is több mint félezer hetven év feletti idős embert ajándékozott meg karácsony közeledtével a környei önkormányzat személyenként 15 ezer forinttal, de a legszívhezszólóbb, legszemélyesebb és legbecsesebb ajándékot, a falu apraja és nagyja szeretettel összeállított ünnepi műsorát december 20-án tekinthették meg az Idősek Karácsonya ünnepségen a Művelődési Házban.

Karácsony a szeretet ünnepe, ilyenkor Jézus születését ünnepeljük, a Megváltóét, aki szeretetet hozott az emberek mindennapjaiba. Ennek a szeretetnek a darabjaiból készült ez a mai ünnepség, és őszintén remélem, hogy a mai ajándék délután célhoz is ér és megérinti az Önök szívét. Ezzel hitet, reményt és szeretetet adva. Fontos, hogyha már a szeretet megnyitotta a szívünket, akkor az egész évben legyen nyitva, és ne csupán ilyenkor december végén néhány napra. Továbbra is nyitott szívvel és nyitott szemmel éljünk a családunkban vagy akár járjunk a faluban, vegyük észre azt, hogyha valakinek egy kis segítségre, vagy akár csak néhány jó szóra van szüksége. Hiszen úgy élhetünk teljes és értékes életet, ha közösséghez tartozunk, és tudjuk, a közösség alapja a család. – köszöntötte a vendégeket Beke László polgármester, később pedig – ahogy fogalmazott – a szemekben valóban megcsillant a fény, jelezve, hogy a szeretet célba ért..

Az ünnepi műsor kezdetén Kluber Petra és Wéberné Kürti Anikó felkészítésében a legkisebbek, a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyerekcsoport lépett színre, ők minden évben elbűvölik a vendégeket bájos műsorukkal, majd a Német Nemzetiségi Dalkör varázsolta az otthonokból azokat a perceket, amikor a család körbeállja a szépen feldíszített karácsonyfát, s énekkel köszönti a kis Jézus megszületését.

Az általános iskola negyedik évfolyama és az énekkar közös karácsonyi előadás a hagyományos, betlehemi történetet idézte meg, hogyan is volt akkor, milyen is volt régen, milyen volt az első karácsony éjjele, mikor megszületett Jézus Betlehemben.

Hagyomány, hogy a környei önkormányzat az Idősek Karácsonya ünnepségen fejezi ki elismerését és köszönetét falusi kulturális rendezvényeken való magas színvonalú szereplésekért, a rendezvények megszervezésében tanúsított szorgalmas munkáért, kiemelkedő tanulmányi, vagy sporteredményért, a közösség szolgálatért. A képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottsága jelöltjeinek sorát évről-évre egyre többen gyarapítják, s mivel az elmúlt esztendőben elmaradt az ünnepség, az akkori díjazottak is 20-án vehették át az elismeréseket Varga Katalin elnöktől.

A bizottság köszönetét és elismerését fejezte ki a KaDarKölykök számára, a színjátszók évek óta megrázó darabbal, emlékműsorral tisztelegnek október 23-án 1956 hősei és áldozatai előtt.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára a bizottság jutalomban részesítette a Környei Németek Baráti Körét és Kultúregyesületét. 30 éve, a rendszerváltás után a többnyire Német Nemzetiségi Dalkör tagjaiból megalakult a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete. Céljuk az volt hogy együtt közösen őrizzék a hagyományokat, megtartsák régi szokásaikat és együtt felidézhessék a régmúlt emlékeit. 1998 óta rendszeres házigazdái a „Pünkösdi vigasságok”-nak, és a farsangi időszakot is mindig együtt ünneplik. Ők hívták életre 2004-ben a Márton napi Dalos-találkozót is.

A bizottság jutalomban részesítette a Környei Önkéntes Polgárőr és Tűzoltó Egyesületet, melynek tagjai a falu valamennyi rendezvényénél, intézményi programjánál segédkeznek, biztosítják a helyszínt, illetve aktív résztvevői azoknak, (a teljesség igénye nélkül) legyen az karácsonyfa állítás, Bornap, Családi Majális, Nemzetiségi és Sörfesztivál, vagy éppen tűzoltó bemutató a napközi táborban.

A Művelődési Házban működő Nő Klub is elismerésben részesült, a kézműves termékeivel a falu valamennyi vásárán találkozhatnak a környeiek, a beérkező forintokból hosszú esztendők óta jótékonykodnak, azoknak segítenek, akik szerényebb körülmények között élnek. Mellette pedig a Művelődési Ház programjain rendszeresen tartanak kézműves foglalkozásokat a gyerekeknek.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára a bizottság jutalomban részesítette a Schwung Tanzgruppe-t. A csoport tavalyi évben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Műsoraikkal szinte minden nemzetiségi rendezvényen emelik a programok színvonalát, településünkön kívül is gyakran fellépnek, valamint munkájukkal segítik rendezvények lebonyolítását.

A „Süssünk, Főzzünk valamit Klub” évekkel ezelőtti létrehozása Pribéliné Wéber Noémi nevéhez köthető. Bár maroknyian vannak, de annál lelkesebbek a tagok és a Művelődési Ház rendezvényein rendszeresen megajándékozzák a gyerekeket a maguk készítette finomságaikkal, ezért fejezte ki köszönetét a bizottság.   

Csoport kategóriában elismerésben részesült a Vackor Óvoda és Bölcsőde kamarakórusa. A repertoárjuk egyre csak bővül, szinte nincs olyan megemlékezés, ünnepség, melyen ne ajándékoznák meg a falut csodálatos énekeikkel, s a különböző felkéréseknek, mint például a megyei tűzoltó, vagy rendőrnapi ünnepség is örömmel tesznek eleget.

Az egyéni díjazottak közül elsőként Adamek Lili lépett a színpadra, ő közel 10 éve edz folyamatosan, szorgalmasan a környei Gyémánt Kempo Egyesületben. Rendvédelmi iskolába jár, ahol nagy hasznát veszi a kempo egyesületnél tanultaknak, több alkalommal őt kérték fel bemutatók tartására. Célja a Nemzetvédelmi Egyetem nyomozói szakjának elvégzése és a fekete öv megszerzése. Az elmúlt két évben több megmérettetés részese volt és állt a dobogó valamelyik fokán.  Pusztakezes viadalokban, földharcban, önvédelmi kategóriában, formagyakorlatokban számos arany, ezüst és bronzérmet nyert a különféle hazai nagy versenyeken. Az elmúlt két év mérlege 11 arany, 10 ezüst és 9 bronzérem. 

A bizottság jutalomban részesítette Barta Sándornét. A Környei Szabadidő Klub 2015-ben 30 fővel alakult Fazekas Mária vezetésével, jelenleg 53 tagja van. Barta Sándorné a klub vezetését 2023 októberében vette át, kéthetente tartanak klubfoglalkozást a Művelődési Házban. Sokat kirándulnak, öt éve tagjai az Életet az Éveknek országos szervezetnek. Barta Sándorné a klub vezetése mellett maradandó alkotásokkal is rendszeresen megajándékozza községünket, hiszen húsvétkor a keze munkájának köszönhetjük a rengeteg, szebbnél-szebb hímes tojást a falu tojásfáján. 

A Német Nemzetiségi Önkormányzat javaslatára a bizottság ajándékát vehette át Bogár Ferencné, aki kezdetektől a Német Nemzetiségi Dalkör tagja, a csoport jelenleg vezetője. Munkájával segíti a dalkör előmenetelét. Szervezi a fellépéseket. Több mint 30 éves fáradhatatlan munkájával dolgozik településünk kulturális fejlődéséért. 

Elismerésben részesült Horthy Krisztián, aki fantasztikus eredményeivel öregbíti Környe hírnevét. 2023 augusztusában egy kétéves kemény felkészülés gyümölcsét arathatta le, sikeresen teljesítette az IronMan-t, nevét beírta a nagykönyvbe. A teljesítményének értékét növeli, hogy egy kemény, folyamatos esővel és széllel tarkított napon úszott 3,8 kilométert, kerékpározott 180 kilométert, és futott 42,2 kilométert.

A különböző rendezvények egyik, ha nem a legfontosabb „szereplője” a technikai munkatárs, az ő felelőssége például, hogy működjön a mikrofon, hogy a megfelelő időben a megfelelő zenei alap induljon el. Ez a feladatellátás jellemzően hétvégi, ünnepnapi munkavégzéssel jár, Králl Márton azért vehetett át ajándékot, mert amikor szükséges, szabadidejében mindig rendelkezésre áll, és lelkiismeretesen, felkészülten végzi el a teendőket.  

A bizottság jutalomban részesítette Kubinger Borbálát, aki a Kutató Gyerekek Tudományos Konferencia Országos döntőjében kutatásmódszertan kategóriában kiemelt első helyezést ért el.

Elismerést vehetett át a mindenki számára példát mutató Markoth András. A senior sportoló 1998 óta fut. 1999-ben volt az első maratonja Budapesten, azóta is rendszeresen lefutja a 42 km-es távot, melyen már sikerült elsőként átszakítania a célszalagot. Korosztályában szinte minden versenyét megnyeri a megyében. Első lett – a többi között – a tatai minimaratonon, az idei környei Henkel futóversenyen pedig a 40 évesek között szerezte meg 70 esztendősen a győzelmet. Az Alpokban, hegyi futásban már közel 15 alkalommal teljesítette 2000 m magasan az 58 km-es távot, ott is nyert már egyéniben. Maximális hirdetője és példamutató aktív cselekvője annak, hogy 70 évesen is lehet sportosan élni, hiszen ezeket az eredményeket csak úgy lehet elérni, ha napi rendszerességgel fut és rója a kilométereket.

Elismerésben részesült Schnaubl Viktor, a Bánki Donát szakközépiskola diákja. A környei Gyémánt Kempo Egyesületben kb. 7 éve folyamatosan, szorgalmasan edz. Célja bajnokká válni a Kevert Harcművészetekben és a fekete övet megszerezni kempoban. Viktor eredményeit nehéz felsorolni pár mondatban, hiszen ő is szorgalmasan gyűjti a különböző harcművészetekben, pusztakezes viadal, földharc, formagyakorlat, az arany, ezüst és bronzérmeket a hazai neves megmérettetéseken. 

A bizottság ajándékutalványát vehette át Sztancsik Mátyás néptáncos, aki az Örökség Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen arany minősítést és különdíjat ért el.

A bizottság jutalomban részesítette Tóth Zalánt, aki élete második Spartanján tavaly ezüstérmet szerzett, amivel kvalifikálta magát az idei EB-re, de végül sajnos nem utazott magyar csapat a megmérettetésre. Idén összesen 16 versenyen, Spartanon és OCR-en, azaz katonai akadály terepfutáson indult és 15 érmet szerzett, egy nemzetközi megmérettetésen Ausztriában korcsoportjában a dobogó második fokára állhatott.

Tagyospusztán a hidroglóbusz működése el sem képzelhető Venter József nélkül, hosszú évek óta ő felügyeli, intézkedik az üzemzavaroknál, legyen hétvége, vagy ünnepnap. Józsi bácsi az áldozatos munkájáért vehetett át elismerést.

Danka Mihályné, Hadverő Katinka, Salamon Gyöngyi, Tallódi Tünde, Tivadari Lászlóné, Vanya Balázs – a művelődési ház munkatársai, valamennyien elhivatottan, szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, amelynek nem kis hányada munkaszüneti, vagy ünnepnapokat, esti órákat érint, és ez a munka nem csak a rendezvényekre korlátozódik, hanem az előkészületeket is magába foglalja. A községért végzett odaadó munkájukért részesültek elismerésben.

A bizottság – könnyes meghatottságára – jutalomban részesítette Maticsné Szabó-Kovács Ágnest, aki több évtizede aktív szervezője és résztvevője Környe kulturális életének. 2023 novemberéig a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és AMI kulturális programjainak egyik főszervezője volt, és ő álmodta meg, valósítja meg évről-évre az Adventi gyertyakeresőt, amely idén rekordszámú, 86 csapatot vonzott más településekről is.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []