arrow-left Vissza

95 esztendős Fábián Annus néni

95 esztendős Fábián Annus néni
Helyi hírek
2026. március 18.
Bár Fábián Józsefné, Annus néni egy ideje lányánál él Kecskéden, s bár a 105 esztendős Gyarmati Pista bácsi Budapesten, ők mindig is környeiek maradnak. Ezért is köszöntötte március 17-én, 95. születésnapján Annus nénit úgy Beke László, mint a falu második legidősebb lakóját.

A polgármester mellett Varga Katalin, a Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottság elnöke, Wéber István, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnökhelyettese, és Nagyné Rácz Dia anyakönyvvezető is köszöntötte az ünnepeltet, hiszen – ahogy Beke László polgármester fogalmazott – teljesen magától értetődő az önkormányzatok, a polgármesteri hivatal jelenléte, mivel Annus néni mindig is aktív résztvevője, alakítója volt a falu közösségi életének, sőt a mai napig aktív szereplője. Elegendő csak a bő egy hónappal ezelőtti tollfosztásra gondolni, ahol Annus nénitől első kézből hallhatták a legfiatalabbak, hogy milyen csodás esemény volt hajdanán egy-egy ilyen alkalom, mennyi mindent tanulhattak a kicsik az idősebbektől.

A polgármester a teljesség igénye nélkül sorolta azokat a közösségi tevékenységeket, melyekkel Annus néni gazdagította Környét, ő pedig mosolyogva, bólogatva egészítette ki időnként. A dalkörben betöltött szerepe nagyban hozzájárult, hogy a hagyományok őrzése mellett Környe nevét országosan és a határokon kívül is sokan megismerjék. Ennek a tevékenységnek, és Annus néni tűzről pattantságának köszönhető az osztrák D’Original Sautanz Musi együttessel az a kapcsolat, mely hosszú éveken át meghatározta a környei Márton-napok mulatságának hangulatát – mondta Beke László, Annus néni pedig kiegészítette: egyedül én intéztem mindent! Ugyanilyen lelkesen vett részt a partnerkapcsolati rendezvényeken, volt arra is példa, hogy miután elmúlt 80, egy steffenbergi útra együtt mentünk ki autóval, úgy, hogy a kijutás ugyanolyan sima volt, mint amikor fiatalokkal utaztam, ezzel is bizonyította, hogy az életkor bizony csak egy szám, és hogy egy jó ideje nyugdíjas éveit töltő ember is élhet olyan életet, mint a fiatalok – folytatta a polgármester, Annus néni pedig mosolyogva hozzátette: hát imádok autózni!

A polgármester a 95 esztendős ünnepelt számára azt kívánta, hogy még sokáig legyen aktív tagja családjának és Környének, hogy még jó ideig élhessen egészségesen, amihez erő is társuljon, s így élvezhesse életét családja és a falu közösségének körében.

Annus néni 1931. március 17-én született Környén, egy tősgyökeres, népes család tagjaként. Öt éves korában elveszítette édesanyját, de később szerető pótanyukája sok-sok szeretettel vette körül és segítette, ahogy erejéből tellett.

Tisztes szegénységben, de boldog gyermekként élte szorgos hétköznapjait. A II. világháború, a sok nélkülözés, a  meghurcoltatás a német identitás vállalása miatt, korán megkeményítette. A fiatal lány tele volt ambícióval, tervekkel, de más munka nem lévén, cselédlányként kereste  kenyerét Budapesten. Bárhová vetette a sors mindenhol becsülettel végezte munkáját.

Az  1947-es kitelepítés a  sváb lakosság 70% érintette Környén. Annus néni családját elkerülte ugyan, de mélyen megrendítette a német ajkúakkal történő bánásmód.  A későbbiekben is büszkén vállalta német nemzetiségét és egész életében azért küzdött, hogy ápolja a német nyelvet, a hagyományokat és mindig kivette részét a közösségi munkából.1952-ben férjhez ment az orosz hadifogságból hazatérő Fábián Józsefhez. A családalapítás, az otthon megteremtése új lendületet adott a fiatal párnak.  A házasságból négy gyermek született, két fiú és két leány. Ami a legfájdalmasabb egy édesanyának, amit megélhet, hogy két fiúgyermekét már elveszítette. A gyermekek nevelése mellett részes földművelést vállalt, majd 35 éven keresztül a Fácánkertben dolgozott. Munkája által nagy megbecsülést vívott ki magának. 1972-ben részt vett sok más környeivel együtt  a Pávakör megalakításában. A műsorokba  bekerült néhány német dal éneklése is. Közben szorgalmasan gyűjtötte a német dalokat, népszokásokat, majd 1993-ban megalapította a Német Nemzetiségi Dalkört, 2015-ig volt aktív tagja. Szeretetett férjét 1993 novemberében veszítette el.

Sok nemzetközi és hazai szereplés, a helyi ünnepségeken való részvétel Annus néni töretlen ambíciójának is köszönhető. Környe és Steffenberg kapcsolata is a nevéhez fűződik. Férje elvesztése után is aktívan tevékenykedett, vendégeket fogadott, ápolta a kapcsolatokat, a háza mindig nyitva állt mindenki előtt. Gazdag életútja, tevékenysége követendő példa az utána jövő  és minden  generáció előtt. Anyanyelvének megőrzése, a sváb hagyományok ápolása, példamutató embersége elismeréseként 2015-ben vehette át a Környe Község Szolgálatáért Díjat.

Annus néni mindennapjait mára öt unoka, nyolc dédunoka és négy ükunoka aranyozza be, s boldogan várja az ötödik érkezését.

95 esztendős Fábián Annus néni
Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó