Mindig a legkedvesebb feladataim közé tartozik, ha születésnapra vagyok hivatalos és köszönthetem a szép kort megélt, de lélekben nagyon is fiatal ünnepelteket. És mi teszi fiatallá a 90 évet megélt embert? A család, amely körülveszi, amely gondoskodik, amely egy kicsit megpróbál visszaadni abból a sok törődésből, nevelésből, gondoskodásból mely eredményeként egy szép család veszi körül Teri nénit. Hiszen két gyermeke négy unokával és a négy unoka pedig öt dédunokával ajándékozta meg. És ők a mai napig a legnagyobb, legértékesebb ajándékot kapják Terike nénitől a szeretetet, hiszen van egy mondás: „Soha nem vagyunk túl idősek szeretni.” Ezt a szép gondolatot azzal egészíteném ki, hogy soha nem vagyunk túl idősek elfogadni a szeretetet, hiszen Teri néni olyan szerencsés, hogy nagyon sok olyan szerette van, akiktől elfogadhatja a szeretetet – fogalmazott a polgármester, az ünnepelt pedig párásodó, mégis mosolygó tekintettel helyeselt: ők tartják bennem az erőt, értük élek...

Teri néni 1932. július 11-én született Környén. Négyen voltak testvérek, ketten közülük ma is élnek. Nem volt könnyű élete, korán maradtak árván, mert 1941-ben édesapjuk meghalt. Nagynénje, Terus néni és nagybátyja, Gyuri bácsi nem hagyták magukra őket. Ők segítettek édesanyjuknak a lányok felnevelésében. Az iskolát kijárva dolgozott napszámosként, szolgált Felsőgallán egy családnál, majd Budapestre került egy másikhoz, ott is szolgálóként dolgozott. 1947-ben, 15 évesen élte át a kitelepítés borzalmait. Nekik is csomagolni kellett. Mire az állomásra értek, megtelt a vagon, nem fértek fel rá. Siettek vissza a házukhoz, de mire hazaértek, azt már elfoglalták mások… Négy helyen laktak. Erről az időszakról hosszas tűnődés után, könnyes szemmel csak annyit mond: Nem jó erre visszagondolni. Amikor eszembe jut – ahogy öregszem, egyre többször – mindig próbálom elhessegetni. Nem akarok erre az időszakra gondolni. Szörnyű volt, de túléltük. Ha nincs Terus néni és Gyuri bácsi…. No, de elmúlt. A lányom mindig azt mondja „Anyu, csak a szépre gondolj, a sok rossz mellett biztosan vannak szép emlékek is.” Hát igyekszem megfogadni a tanácsát.

Férjével, Pista bácsival egy környei lakodalomban ismerkedett meg. Szerelem volt első látásra. 1952-ben házasodtak össze. Könnyes szemekkel, elmerengve, elcsukló hangon suttogja: most áprilisban lettünk volna 70 éves házasok, de sajnos januárban itt hagyott, már az égiek vigyáznak Rá… 70 év nagyon sok, nem sokan érik ezt meg. Volt részünk sok rosszban, de csak a jóra, a szépre emlékezem, így talán könnyebb elviselni, hogy nincs már.

Teri néni sok évig dolgozott a Postán újságkihordóként, kesztyűt varrt néhány évig, majd nyugdíjba vonulásáig a tatabányai erőműben volt takarítónő, végül portás.

Július 10-én, szűk családi körben ünnepelték ezt a szép kerek évfordulót két gyermeke, Elvira és Gyurka, négy unokája, Gizike, Zolika Attila és Elvira, és öt dédunokája, Réka, Bernadett, Borbála, Zsófia és Milán társaságában, a születésnapján pedig meghatódva fogadta Beke László és Pankotai Mihályné köszöntőjét. A „Hogyan telnek napjai?” kérdésre elmerengve csak annyit felel: elmúlt az idő, megöregedtem, egyedül maradtam. Nem jó egyedül. Ideköltöztem a lányomékhoz. Nagyon jó helyem van, szeretettel, gondoskodással vesznek körül. Jó érzés tölt el, mikor jön a fiam és a menyem ide is, ugyanúgy, mintha még otthon lennék, hiszen már ez az otthonom. Két dédunokám itt lakik a szomszédban, velük minden nap találkozom, bearanyozzák napjaimat. Boldog vagyok, mikor az unokák hozzák a dédunokákat, akik messze laknak. Őket ritkábban látom.

Teri néninek a kilencven év alatt bőven volt része boldogságban, örömben, de volt része bánatban, fájdalomban is. Igyekszik csak a szépre, jóra emlékezni. Továbbra is az ad neki sok erőt, hogy szeretettel veszik körül, mosolyra derítik unokái és dédunokái.