Közös bérmálás és oltárszentelés

A Várgesztes, Vértessomló és Környe Plébánia közös bérmálása és a restaurált főoltár megáldása alkalmával tartott szentmisén a püspök hangsúlyozta a világ sodró erejében is megtartandó hit erejét, az Úr által ránk bízott örök kincsek megőrzésének fontosságát a hétköznapokon is.
“Amikor a templomban vagyunk és a hit dolgairól beszélünk, tisztán látunk. Amikor más környezetben, különbözőképpen gondolkodó emberekkel vagyunk körülvéve, valahogy próbálunk kisiklani ebből a helyzetből, hogy megvalljuk hitünket. A keresztény világnézetünk örök, katolikus hitünkben kitartani kötelességünk. Ezért is fontos a bérmálkozás, amikor a csecsemőkorban a szülők általi megkeresztelés után - sokat tanulva, tapasztalva a hit által - megújítják a fiatalok a fogadalmukat. Elméletben könnyű kitartani emellett, de a hétköznapokban erőre és belső készségre, mély meggyőződésre és példaképekre van szükségünk hozzá. Olyan példaképekre, akiket a fiatalok követhetnek, és kiállásuk mindannyiunkat lelkesít” - hangzott el a környei, vértessomlói, várgesztesi és környékbeli hívek előtt.
Beke László, Környe polgármestere örömét fejezte ki aziránt, hogy az önkormányzat is hozzá tudott tenni az Esterházy család hagyatékához azzal, hogy az értékeket nem csak megőrzi, de gyarapíthatja is. A főoltár felújítását végző BF Kft. kiemelkedő szakmai színvonalú, példaértékű, lelkiismeretes feladat ellátásért, a faipari és festmények restaurálásáért elismerő oklevelet adott át Bölöni Melinda és Kerti Károly restaurátoroknak.
Ezen a napon három a település huszonegy fiatalja, Környéről Matics Gergely Zoltán, Matics Bálint Tamás, Szántó Csongor György, Hamburger István, Krupánszki Ramóna, Fiala Zsófia Panna, Sztancsik Márton, Karnuts Ferenc, Tufár Papp Anikó, Szilbereki Máté József, Hujber Dorina Mirella, Hujberné Szommer Anikó, Pokornyi Tímea, Halász Zsombor újította meg keresztségi ígéretét és vált ezáltal nagykorú kereszténnyé. A bérmálkozók felkészítését és a diákok táboroztatását segítő Tremmel Katának és Takácsné Schalkhammer Noéminek Visnyei László plébános köszönte meg a munkáját.
A környei egyházközségben végzett hosszú éveken át tartó kitartó és hithű munkásságáért Őszentsége Ferenc Pápa pápai áldását adta át Spányi Antal megyéspüspök Debity Gyuláné Erika néninek.
A szentmisén közreműködött a Vackor Óvoda és Bölcsőde Kamarakórusa.