Márton napi lámpás felvonulás

Márton napja a karácsony előtti negyven napos böjt előtti utolsó ünnepnap: ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásoknak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Ilyenkor már lehet vágni a tömött libát ezért a Márton napi ételek jellemzően libafogások például liba leves, liba sült, mert a rigmus szerint: „Aki Márton - napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Szokás volt ilyenkor az idő jóslás is, az aznapi időjáráshoz viszonyítva, annak ellenkezője várható: „Ha Márton fehér lovon jön enyhe tél lesz, ha barnán kemény tél várható”. Ilyenkor forr meg az újbor melynek Márton a bírája.
A szülői munkaközösség szervezésével, sokadik alkalommal került megrendezésre ez kedves hagyomány, mellyen a gyerekek lámpás felvonuláson vettek részt. Egész héten erre a programra készült az óvoda. Dalokat, verseket tanultak a gyerekek, mesén keresztül ismerkedtek Márton legendájával. Közösen elkészítették a lámpásokat, melyek egyediek, szépek és szó szerint ragyogóak lettek. Az öt órakor induló menetnek több mint 350 fő résztvevője volt, akik a szökőkútnál közös énekléssel, tánccal emlékeztek meg Márton jóságáról. Az óvoda elé visszaérve a szülők által elkészített süteményekkel, teával, zsíros kenyérrel vendégelték meg a résztvevőket. A néphagyomány egész hétig tartó programját a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermekcsoport Márton – napi műsorral zárta.
A Márton napi lámpás felvonulás csodásan sikerült, köszönjük a konyha és a szülők támogatását!
Troll Krisztina intézményvezető helyettes