arrow-left Vissza

Magyarországon németek, Németországban magyarok voltak…

Magyarországon németek, Németországban magyarok voltak…
Megemlékezés
2023. január 20.
101 gyertya emlékeztetett január 19-én, a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapján a környei Római Katolikus Templomban arra a 101 német ajkú családra, akiket 1947 augusztusában szakítottak el családjaiktól, szeretett szülőföldjüktől és telepítettek ki a faluból. A 101-dik gyertyát Drächsler István, egykori Környéről kitelepítettet gyújtotta lángra.

Az Országgyűlés 2013-ban határozatban ítélte el a kisemmizést elszenvedő magyarországi német közösség emberi jogokat súlyosan sértő, igazságtalan elhurcolását és elűzetését, és tette meg január 19-ét a meghurcoltatásuk emléknapjává.

A magyarországi németek elűzetése 1946. január 19-én kezdődött, amikor az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény elindult Budaörsről Németország irányába. A második világháború végén, valamint az azt követő időszakban a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba, illetve telepítettek erőszakkal vissza Németországba több mint kétszázezer német nemzetiségű magyar állampolgárt. Ez a nap az elűzöttek emléke előtt tiszteleg.

Az idei országos megemlékezés helyszíne a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapján Környe volt, a templomot zsúfolásig megtöltötték az emlékezők, a hívek, köztük az ország, a vármegye és Környe méltóságai.

A Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye megyéspüspöke által főcelebrált szentmise előtt Beke László polgármester köszöntötte a megjelenteket a templomban, melyet Ybl Miklós tervei alapján építettek újra. Ybl Miklós édesanyjától németül tanulta az első szavakat, de mindig is magyarnak tartotta magát és életműve, a ránk hagyott épített örökség a legjobb bizonyíték a hitvallására, melyet magyarsága mellett tett le – hangzott el a polgármestertől, aki így folytatta: ha nem is ilyen látványosan, de ugyanilyen szorgalommal, alapossággal építették országunkat, tették termővé a megműveletlen földeket, virágoztatták fel településeinket azok a németajkú honfitársaink is, akiket a második világháború befejezése után nem sokkal statáriális jelleggel kényszerítettek otthonuk, szülőföldjük elhagyására. Ma rájuk emlékezünk, az ő sorstragédiájukra, arra az embertelen döntésre, amely elszakította őket gyökereiktől és új életre kényszerítette őket egy számukra idegen földön. Ez a tragédia nem csak az elűzötteknek volt kimondhatatlanul fájdalmas, hazánk is mérhetetlen veszteséget szenvedett. Ezért is nagyon fontos emlékeznünk és emlékeztetnünk.

A szentmisén Spányi Antal püspök is arra hívta fel a figyelmet, hogy kötelességünk az ártatlan áldozatokra való emlékezés, mert a nekik járó tisztelet mellett fontos, hogy élettörténetük komoly üzenetet hordoz számunkra: emlékeznünk kell azokra, akiket valami őrületes gyűlölettől vezérelve deportáltak, elhurcoltak. Olyan embereket, akik évszázadokon keresztül magyar földön éltek és magyarnak tudták magukat, hoztak egy bizonyos kultúrát, de ezt az országos építették, szerették és szolgálták. Emlékezzünk azokra, akiket internáltak, és persze minden üldözöttre és minden szenvedőre. Az emlékezés nemcsak a részvétünket mutatja, hanem tanít bennünket arra, az embernek dolga, hogy résen legyen. A püspök azt is hangsúlyozta: feladatunk és felelősségünk a további tragédiák megelőzése mai társadalmunkban.

A szentmisét követően Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, az Országgyűlés Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának elnöke, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára tartott emlékező beszédet.

77 év… Már ennyi ideje cipelik a Közép-Kelet-Európában élő német nemzetiségűek a II. világháború győztes nagyhatalmainak kegyetlen döntését, a kitelepítés fájó emlékét. Percek alatt összedobált holmik, kettészakított családok, életek… Sokaknak kellett feladniuk addigi életüket és szembenézniük a bizonytalannal, az ismeretlen messzeséggel, távol otthonuktól. Amit akkor kitelepítésnek neveztek, az valójában a Magyarországi németek deportálása, kifosztása és elűzése volt! Megfosztották őket a házuktól, és megfosztották őket a hazájuktól. Korábbi életükből annyit vihettek magukkal Németország porig bombázott városaiba, amennyi egy 30 kilogrammos batyuba belefért. Hetvenhét évvel ezelőtt egy kitelepítésnek álcázott deportálás zajlott le Magyarországon és Európa számos országában, köztük a Felvidéken is. Összességében elmondható, hogy 1946 és 1948 között több mint 200 ezer sváb kényszerült elhagyni Magyarországot. Azoknak a sváb embereknek, akik az országba érkezésüktől kezdve építették az országot, azt az országot, melyet előtte a törökök több nemzedéken átívelő kifosztó és népirtó tevékenységükkel soha nem látott pusztasággá változtattak… Érdemes megnézni a településeket, melyekről a kitelepítések megindultak: mind virágzó falvak és kisvárosok voltak… Kemény munkával virágzó közösségeket hoztak létre, majd jött a dekrétum – hangzott el Tirhold Kármentől, akinek családját szintén érintette a fájdalom: 1947. augusztus 27-én a Papa a bánhidai erőműben dolgozott. Aznap Gyuri bácsi érte ment és értesítette a kitelepítésről. Az akciót a katonaság hajtotta végre. A kitelepített családok mindössze 30 kg poggyászt vihettek magukkal. Késő este indult a vonat Alsógallára, onnan pedig Pestre. Itt szerelvényeket csatoltak hozzájuk és felvidéki kitelepítettekkel is találkoztak. Brno-Prága vasútvonalon mennek. Decinnél lépik át a cseh-német határt. A megérkezést követően a kitelepített családfőkkel aláírattattak egy nyilatkozatot, melyben lemondanak magyar állampolgárságukról. Nagypapa ezt először megtagadta, hiszen magyarnak vallotta magát. Végül azonban engedni kellett, mert különben megvonták volna a család élelmiszerellátását. Magyarországon németek, Németországban magyarok voltak…

1947 augusztusának vége felé a környeiek talán titokban reménykedtek: esetleg elkerül minket a tragédia. Betakarítottuk a termést, készülhetünk a télre. De augusztus 27-én mégis bekövetkezett az, ami másfél éve rettegésben tartotta őket is, és százezernyi németet egyaránt. Hiába bíztak abban, hogy az őrület, ami 1946. január 19-én elindult, talán csillapodik. Gondolhatták, talán a döntéshozók megváltoztatják gonosz elképzelésüket. Talán a nagyhatalmak végre kiállnak az ártatlan emberek mellett, és megálljt parancsolnak az embertelen elűzetésnek. De az emberiség újabb tömegeinek csalódnia kellett – kezdte emlékező beszédét Soltész Miklós államtitkár, aki kiemelte: a gonosz sokszor az áldozatokat tette felelőssé az elkövetett gazságaiért. Így váltak bűnbakká a közép-európai, velük együtt a magyarországi németek is. Hiába szenvedték meg ők is a II. világháborút és az ország megszállását. A kollektív bűnösséget arra a félmillió, hazáját, nemzetét szerető, szorgalmas és hűséges honfitársunkra mondták ki, akik mit sem tehettek a korábbi évek történéseiért.

A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára zárásul így fogalmazott: köszönet a környei, a dunántúli, a Buda környéki, észak-magyarországi, szatmári, baranyai és tolnai, valamint az alföldi sváboknak, németeknek, hogy az elkövetett bűnök és pusztítások ellenére ma is a nemzetet erősítik. Köszönet a magyarországi németeknek, hogy a mindennapokban, így a templomaikban, iskoláikban, kulturális rendezvényeiken, önkormányzataikban fel merik vállalni a nemzetiséghez való tartozásukat!

A Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapja alkalmából Környén szervezett országos megemlékezés a vasútállomás melletti Kitelepítési Emlékműnél zárult, ahol a Német Nemzetiségi Dalkör Környe közreműködése mellett helyezték el az állami, vármegyei, települési, nemzetiségi, egyházi vezetők a kegyelet koszorúit.

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó