A kiszámíthatatlan időjárás miatt a főtér helyett a Művelődési Házban szóltak a versek mindenkitől, mindenkinek, s akik ott voltak, szavalatokkal, dalokkal, szép élményekkel és érzésekkel feltöltődve köszöntek el a rendezvény végén.

Nagyjából kétszáz verseskötet közül válogathattak mindazok, akik ellátogattak a Költészet Napi programra, de szavalt, énekelt versekben sem volt hiány, köszönhetően a KaDarKa Társulat tagjainak, Karap Diának, Dallos Zoltánnak, Jónási Szabolcsnak és Horváth György gitárkíséretének. A szervezők örömére a közönség sorait szép számmal bővítették általános iskolás diákok, s bár maguk nem verseltek, a remények szerint a rendezvényen szerzett élményeikkel közelebb kerültek a költészet csodálatos világához.

Én meghalok, de a költészet megmarad! Rád hagynám birtokom vagy néhány fehér vitorlás hajóm, de nem maradt másom, semmi egyebem, csak a költészet, így ezt hagyom rád… Cserna-Szabó András gondolatainak jegyében hangzottak el ismert és kevésbé ismert, keserű és elgondolkodtató versek – a többi között – húsvéthoz kapcsolódva Dzsida Jenő, „Az utolsó vacsora” című alkotása Mária mélységes anyai fájdalmáról, Kádár Kata balladája, és egy vers, mellyel írója és előadója a 21 esztendeje, épp a Költészet Napján elhunyt édesapjára emlékezett. A sorok  a gyász első évfordulóján születtek meg, és most, két évtizeddel később látta elérkezettnek az időt, hogy másokkal is megossza…

A program ismét igazolta József Attila sorait: nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.

A szervezők a költő gondolatát folytatva úgy vélik, a világ gyémánttengelye meggörbülne akkor is, ha a versek csupán íróasztalok fiókjaiban, szekrények polcain porosodó könyveknek születnének. Ezért minden verset hallgatni szeretőt és verselni vágyót szeretettel várnak jövőre is a Költészet Napi rendezvényre!