Az alkotó párost rokoni szálak fűzik Környéhez, s nem első alkalommal mutatkoznak be a faluban, hiszen 2018 februárjában már ízelítőt adtak termékeny tehetségükből. Ezúttal 60 alkotás ékesíti november 17-éig a falakat, és egyetlen sem akad közöttük, amellyel öt éve már találkozhatott a közönség. A festmények – a többi között – megidézik a régi környei iskolát és plébániát, a templomot, főutat, a falut esti fényekben, s mellettük további csodálatos helyszíneket: Ausztráliát, Jósvafőt, Mártélyt, Nagybörzsönyt, Tarjánt, és természetesen a nyergesújfalui tavakat, a Duna-partot.

A megnyitón a Környei Magyar Dalkör moldvai dalokkal szintén távoli vidékre repítette a vendégeket, majd Mihelik Magdolna, Nyergesújfalu polgármestere ajánlotta az alkotásokat az érdeklődők figyelmébe. Mint elmondta, két esztendős korától ismeri az alkotókat, és az idáig vezető útjukat, ami alatt akár több ezer kép is született. Nyergesújfalu jelentős helyet foglal el a magyar képzőművészetben, Rockenbauer Zoltán és a művészettörténészek azt mondják, hogy a város volt az avantgárd festészet bölcsője Magyarországon. Ez főként a „Nyolcakhoz” (a legjelentősebb magyar avantgárd művészcsoport a 20. század elején) kapcsolódott, a csoportot Kernstok Károly vezette, később pedig folyamatosan érkeztek olyan művészek a város életébe, akik folytatták ezt az utat. Lehet, hogy a Duna, a szépséges természeti környezet, a Gerecse, a Börzsöny is hozzájárulhattak ahhoz, hogy hamarabb ecsetet fogtak az emberek, és ma is nagyon sokan festenek – vélte a polgármester. Ezt az örökséget folytatják ma is azok, kik között úttörő szerepet vállalt a Megyei – Ballabás pár, hiszen Erzsi néni volt az, aki 1995-ben Tátról áthozta a Kernstok körbe az onnan távozó embereket és megalapította társaival a Kernstok művészeti kört, ami azóta is működik és rendszeresen szerveznek kiállításokat a galériában – hangzott el.

Minden képhez, épülethez kötődik valaki, egy régi falurészlethez, templomhoz mindenki tud lelkileg kötődni, hiszen az a fontos, hogy az alkotások érzéseket váltsanak ki, de ugyanígy fontos az is, hogy az alkotók egyéni arculatot viselnek. A környei kiállításra ellátogatók nyergesújfalu szépségeit is megismerhetik egy sajátos látásmódból kiindulva. Szinte olyan, mintha sétát tennének a városban, mert ez a tájképfestészetnek az egyik ismérve. A képek nagyon könnyed hangvételűek, szépek a fény-árnyék játékok, vidámak a színek. Nyilván egy téli részletnél nem feltétlenül, de nem jellemzőek a hideg színek, jó érzés rájuk nézni! – méltatta az alkotásokat Mihelik Magdolna, Ballabás János pedig a köszönet gondolatait így fogalmazta meg: 2018 óta rendszeresen visszajárnak és készítik a környei témájú festményeket is, s teszik nagy örömmel, mert érzik az érdeklődést, a nagy szeretetet.

Erzsébet és János 1994. augusztus 20-án találkozott egy nyergesújfalui ünnepségen, ahol kiderült, hogy mindketten egyedülállóak. Barátság alakult ki, majd egyre szorosabbá vált a kapcsolatuk. Nagyon sok mindenben hasonlóan gondolkodnak, és nagyon sok mindenben kiegészítik egymást. 1995-től együtt élnek. Még abban az évben Mártélyban két hetet töltöttek egy festőtáborban: Erzsébet gyakorló, János kezdő festőként. Közös festői munkásságuk ott indult, azóta is kéz a kézben járják a táborokat. A nyaralásuk is a festészetről szól, vászon és papír nélkül nem indulnak el. Nagyon szeretik a szép tájakat, a kis falukat, szép kis utcákat, régi kis házakat. Sokat járnak a falvakba témát gyűjteni, olaj, akril, akvarell, pasztell, tempera, gyűrt papíron vegyes technikával készítik az alkotásaikat. Közös életük elképzelhetetlen egymás és a festészet nélkül... Kiállításaikat sokan és szívesen tekintik meg, egyszer egy látogatójuk így fogalmazott: köszönjük azoknak a szépségeknek a megláttatását, amik mellett minden nap elmegyünk, és nem veszünk észre.