Az évszakot meghazudtolóan szép időben tisztelegtek október 23-án a mártírhalált halt Puskás Sándor emlékére állíttatott márványtáblánál Környebányán. Bozó Kucskár Anikó felkészítésében a Környei Magyar Dalkör tagjai citeramuzsikával, énekekkel, Bus Melinda szavalatával hajtott fejet 1956 hősei előtt, emlékezve Puskás Sándorra, a 22 esztendős környebányai fiatalemberre is, akit 1956. október 23-án a budapesti események első áldozataként érte halálos lövés.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség Környén hagyományosan a református templomban kezdődött, Visnyei László plébános és Nt. Börzsönyi Kornélia lelkipásztor tartott ökumenikus istentiszteletet, majd a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott, ahol Beke László polgármester felidézte a forradalmi eseményeket, a hősöket, köztük Puskás Sándort: a lövések első áldozatai közé tartozott egy 22 éves, ötödéves orvostanhallgató, Puskás Sándor, aki Környebányáról került a fővárosba, és sebesültmentés közben halálos lövés érte. Kétszeresen is hősi tett az övé. Hősi tett, mert átérezve országunk sorsát, szavát emelve, az utcára vonult, hogy részt vállaljon a diktatúra megdöntésében, és abban a harcban, amelyet azért vívtak, hogy a szabadság ne csak szó lehessen, hanem testet is ölthessen Magyarországon. Hősi tett, mert még a le sem tett Hippokratészi-esküjének megfelelően a sebesültek ellátását, segítését végezte, dacolt a körülötte süvítő puskagolyókkal. Ebben az életveszélyes helyzetben nem a saját, hanem társai életének mentésével foglalkozott. Ezért a bátor cselekedetéért a legmagasabb árat fizette, az életét adta a forradalomért, a hivatásáért. Évtizedekig ő is azok közé a névtelen hősök közé tartozott, akik nem kapták meg az őket megillető elismerést, tiszteletet, sőt sokszor megbélyegezték őket. Időről-időre kötelességünk az emléküket ápolni, megemlékezni arról, hogy ők tették le a mai demokráciánk alapköveit. Hajtsunk fejet Puskás Sándor és társai bátorsága és hősies harca előtt, azok előtt, akik hősök voltak, de nem akartak hősök lenni, csupán emberek, akik hittek az emberségben, a szabadságban, a függetlenségben...

A folytatásban „A piros ruhás lány” című darabot adták elő a Kadarkölykök Színjátszósai és a Kadarka Társulat. Forgács József azonos című műve alapján színpadra alkalmazta Dallos Zoltán. Koreografálta és rendezte: Karap Diána. A fantasztikus táncjátékot Cser Tímeának köszönhette a közönség, a megrázó történet főbb szerepeit Végh Viktória és Tisch András alakította, a KaDarka Társulatból énekkel működött közre Pataki Csaba. Az előadás előtt így szóltak Dallos Zoltán gondolatai: immár harmadik éve van szerencsénk megemlékezni Környén, a színpadon 1956 eseményeiről. Megidézni a kor hangulatát, felidézni forradalmi sorsokat. Talán a művészetnek a szórakoztatáson túl feladata az is, hogy válaszokat adjon. Kérdésekre a múltról... vagy éppen a jelenről, a jövőről…

A megemlékezés ezúttal is igaz történeten alapult, Marika, és az oroszlányi rabtáborban sínylődő Pali levelezése alapján láttatta két szemszögből a forradalmat: forradalom, mint szabadságharc, és szerelem a forradalom idején…

„…fogadja őszinte hálám és köszönetem azért a kedvességért, hogy válaszolt levelemre és ezzel örömet szerzett egy teljesen idegen embernek, akiről jóformán semmit sem tud. (…)  Nem is olyan nagyon régen, amikor még tigris módjára lépegettem egy 2x3 méteres cellában, nem tudtam elképzelni, hogy ép ésszel és idegrendszerrel úszom meg ezt a kalandot. Most pedig, mikor kedves levelét megkaptam az volt a véleményem, hogy végeredményben nem is olyan rossz rabnak lenni, amíg vannak ilyen kedves, ismeretlen Marikák.”

"A kertben, munka közben láthatott engem ez a kedves rab, de az ő levelezése alapján jó egy évig nem merte nekem ezt megírni. Megható volt, hogy egy férfi ennyi szeretettel és ragaszkodással tud vallani. Beszámolt arról, hogy látott engem és figyelte a mozgásomat, ruhámat. Én azonban őt soha nem láttam. Sohasem voltunk olyan testközelben, ami akár egy kézfogást vagy egy közvetlen mosolyt jelentett volna."

"Drága Marika! Karácsonyeste van, a Jézuska befutott már és mindenkinek hozott valamit - aki megérdemelte. A Marika jóvoltából az én rajztáblámon is ott díszeleg a kis karácsonyfa és az elkövetkező hetekben, hónapokban ahányszor munka közben ránézek, eszembe fog jutni, hogy nem vagyok egészen egyedül… Most már muszáj volt mindenkinek a jelenre gondolni, az otthoniakra, kislányokra és kisfiúkra, akik a karácsonyfa alatt kérik a Jézuskát, hogy… hozd haza apámat! Nem a magam fájdalmát éreztem, hanem valamennyi becsületes magyar ember fájdalmát, akiknek most kell megbűnhődniük a múltért, vagy a szebb és boldogabb jövőért.”

"1954-ben érkezett az utolsó levél tőle. Hogy most hol lehet… azt már lehet, soha nem fogom megtudni.  Vajon sikerült neki átjutni a határon, maga mögött hagyva Magyarországot? Vagy Ő is 56 áldozata lett? Annyit megtudtam, hogy még azelőtt szabadult, hogy Oroszlányon kitörtek a rabok. Mert a forradalom híre oda is elért. Nekifeszültek a kerítésnek… közéjük lőttek. Állítólag ketten meghaltak. Aztán jött a hír, hogy engedjék szabadjára mind, felesleges az ellenállás, kitört a forradalom. Most már nem jön több levél… és már a kert végében a szögesdróton túlról nem kiabál majd senki."

A színjátszók megrázó előadása után az emlékező közösség a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét. Környe Község Önkormányzata nevében Beke László polgármester és Pákozdi Ferenc alpolgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe részéről Tirhold Kármen elnök és Wéber István, Tardoskeddről Halász Gabriella alpolgármester és Brenkus Judit, a Történelmi Vitézi Rend Komárom-Esztergom vármegyei Székkapitányság Környei csoportja nevében Vitéz Erdei József és Vitéz Erdei Lívia, a Feszty Árpád Polgári Kör részéről Futóné Bánáti Ildikó és Szántó Attila, a Magyar Szocialista Párt nevében Wittmann Ferenc, a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete képviseletében Dörner István elnök és Kerecsényi József elnökhelyettes, a Kisfaludy Mihály Általános Iskola Diákönkormányzatának nevében Krupánszki Gréta és Koródi Lili Jázmin helyezte el a kegyelet virágait, a megjelentek pedig az örök emlékezés mécseseit.