arrow-left Vissza

A Schwung Tanzgruppe születésnapját is ünnepelték a Márton napon

A Schwung Tanzgruppe születésnapját is ünnepelték a Márton napon
Hagyományőrzés
2023. november 12.

Tours-i Szent Márton 1700 éve született a pannóniai Savariában, amit ma Szombathelyként ismerünk, de már gyerekként elköltözött innen. Apjához hasonlóan római katona volt, és felnőttként megkeresztelkedett, majd püspök lett egy francia városban, Toursban. A legenda szerint annyira nem akart püspök lenni, hogy elbújt egy liba ólban, de a libák annyira hangosan gágogtak miatta, hogy a tömeg megtalálta, és így is püspökké választotta. Tettei közül talán a másik legismertebb, amikor 18 évesen félbevágta köpenyét, hogy megossza egy koldussal, aki nagyon fázott a hidegben. Ugyanazon az éjszakán arról álmodott, hogy Jézus a fél köpenyt viseli. Az álom megerősítette Mártont elhatározásában, és másnap megkeresztelkedett – idézte fel november 11-én a Márton napi hagyományőrző találkozó kezdetén Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke Szent Márton alakját, az ünnep lényegét pedig így fogalmazta meg: értsük és erősítsük meg minden évben Szent Márton példáját, a két legenda tanulságát. Az első, amelyben Márton a ludak között bújt el, arra tanít, hogy szerényen éljünk, próbáljuk elhárítani a világi hívságokat, és csak akkor fogadjuk el a megtiszteltetést, ha meggyőződtünk róla, hogy valóban szükség van ránk. A másik, amelyben a koldusnak adta a köpenye felét, azt mutatja meg, hogy legyünk könyörületesek, figyeljünk a másikra, de – és ez is nagyon fontos – ne a saját érdekeinkről való teljes lemondás árán. Tegyünk másokért, de ne feledjük el önmagunkat sem!

A köszöntőt követően kezdődtek a színpadi produkciók. Elsőként a Márton napi fényt Kluber Petra és Wéberné Kürti Anna felkészítésében a Környei Hagyományőrző Német Nemzetiség Gyermekcsoport varázsolta apró mécseseikkel, s bájos előadásukkal a színpadra, a szívekbe, utánuk a tardoskeddi Rozmaring Dalkör sarkallta vastapsra a közönséget szlovák és magyar énekeivel.

Első alkalommal mutatkozott be a környei Senior Örömtánccsoport, amely heti rendszerességgel tartja találkozóit a Művelődési Házban Hegyiné Mohos Judit vezetésével. A vezető elmondta, hogy országszerte már nagyjából háromszázan tanítják a senior örömtáncot, amely a korosztály számára készült koreográfiákkal hozzásegíti a résztvevőket, hogy az egészségükért táncoljanak. A jelmondatuk: a mozgás öröm, agytorna. A tánc javítja az egyensúlyérzéküket, az orientációt, a koordinációt és az állóképességet. A csoport a különböző koreográfiákból adott ízelítőt, s egy ülő tánccal még a közönséget is megmozgatták, hatalmas sikerrel.

A Csolnoki Német Dalkör tagjai vidám énekeikkel fokozta tovább a hangulatot, dalcsokruk végén a hölgyek még a piros, a szoknyáik alatt viselt pántlikáikat is megvillantották az urak örömére, majd következett a tíz esztendős Schwung Tanzgruppe.

2013-ban Eck Csaba és Marika álmodtak egy nagyot, és baráti körükből összegyűjtötték a táncolni vágyó párokat, akikből aztán megalakult a Schwung Tanzgruppe – tekintett vissza Ekési Katalin, akit 10 évvel ezelőtt keresték meg, hogy vállalná-e a számukra táncok betanítását. Mint mondta, azóta is nagy örömmel tesz eleget a kérésnek. Az egy évtized alatt 14 koreográfiát sajátítottak el, repertoárjukban megtalálhatóak polkák, keringők, bajor jellegű vidám táncok. Heti rendszerességgel próbálnak és természetesen fellépéseket is vállalnak a helyi és környékbeli rendezvényeken. Céljuk nem csupán a hagyományőrzés, hanem hogy a szürke hétköznapokban vidám, örömteli órákat varázsolhassanak, és aktívan bekapcsolódhassanak a helyi nemzetiségi kulturális életbe. Tíz évvel ezelőtt nem is gondoltam volna, hogy ez a csapat olyanná válik számomra, mintha a kis családom lenne – fogalmazott meghatottan Ekési Katalin, mielőtt a tánccsoport az eddig elsajátított vidám és vérpezsdítő koreográfiákból nyújtott át egy csokrot a közönségnek.

S mivel nincsen születésnap meglepetés nélkül, az idén 30 éves Környei Német Nemzetiségi Dalkör előadása után a nemzetiségi önkormányzat egy hatalmas tortával, a Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete pezsgővel köszöntötte az ünnepelteket, Beke László polgármester pedig egy sörökből, sörperecekből összeállított, tekintélyes súlyú ajándékkosárral, s azzal a kívánsággal, hogy – a tánccsoport nevéhez méltón – a következő évtizedekre is őrizzék meg a lendületüket, s gyarapítsák a vidám, magával sodró fellépéseik sorát.   

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe idén is pályázatot hirdetett azon tanulói jogviszonnyal rendelkező környei fiatalok számára, akik sikeresen tettek német nyelvből középfokú nyelvvizsgát. A pályázat feltételeinek Fülöp Hanna Sára felelt meg, őt részesítette jutalomban Tirhold Kármen a rendezvényen, ahol Dörner István elnök a kultúregyesület 50. házassági évfordulóját ünneplő tagjait, Hruby Zoltánt és feleségét is köszöntötte.

A vacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. A régiek úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. Az újbor itt sem marad el, bízom benne, hogy a környék friss borai mindenkinek megoldják a nyelvét, és virágossá teszik a kedvét! – hangzott el a színpadi produkciók zárásaként Tirhold Kármentől, s hogy valóban teljesült a kívánsága, azt jelzi: az ízletes vendéglátást követően a Schemlinger Musikanten hajnalig húzta a talpalávalót.

A Schwung Tanzgruppe születésnapját is ünnepelték a Márton napon
Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó