Süteményrekord az Advent-előn

Idén sajnos elmaradt az Országos Rajzfilm Ünnep programsorozat, melyhez minden esztendőben csatlakozott a Művelődési Ház, ezért a színháztermi kínálatban a „Piroska és a farkas” című zenés mesejáték várta délelőtt a gyerkőcöket a Pódium Színház előadásában, délután pedig egy érdekes kísérletnek lehettek tanúi a vendégek. Én, a pásztorok királya” – ezzel a címmel készült daljáték a János vitéz legnépszerűbb dallamaiból Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulója alkalmából. Horváth Enikő Sára, Csillag-Szabó Dóra, Kurucz Ádám Attila énekművészek előadásában, a Környei Magyar Dalkör és a Felsőgallai Dalosok alkalmi kórusának kíséretében, Tóka Szabolcs zongoraművész és Saltzer Géza fuvola játéka mellett olyan népszerű dallamok csendültek fel, mint „A fuszujka szára” (Bagó dala) „Én vagyok a bojtár gyerek” (Jancsi) „Ajkam az ajkad” (Iluska) „Kék tó, tiszta tó” János.
A kicsiket, nagyokat hagyományosan díjtalan kézműves sarok is várta az olvasóteremben, ahol a Nő Klub tagjainak segítségével vágtak, ragasztottak, festettek, csillámoztak, készítették a karácsonyi díszeket, apró ajándékokat, lesték el a fortélyokat, s közösen színeztek ki egy hatalmas karácsonyfát, amely az alkotói dedikációkkal december 20-áig megtekinthető a Művelődési Ház előterében.
A kézművesek, őstermelők gazdag kínálatának köszönhetően egész nap válogathattak az érdeklődők a textiltermékek, párnák, táskák, díszek, különböző technikákkal készült angyalkák, karácsonyi asztali díszek, koszorúk, csuhé és horgolt termékek, méz, lekvár és chili különlegességek, natúr szappanok, mézeskalács házikók és függődíszek, ásványból, gyöngyből készített ékszerek, betondísztárgyak között, s az is megtalálta a kedvére, pontosabban fogára valót, aki éppen lilahagymás, sokhagymás, sokfűszeres friss és érlelt tehénsajtra, parenyicára, esetleg füstölt sonkára, kolbászra vágyott.
A Vöröskereszt környei szervezetének süteményes asztalainál is folyamatosan sürögtek-forogtak, „zárórára” már alig maradt pár finom falat, pedig az aktivisták évről-évre jóval több és többféle desszerttel készülnek. Már az elmúlt évben is alaposan meglepődtek az összesítésnél, amikor a somlói galuskával együtt majdnem 1 200 szelet sütemény kelt el, így idén még nagyobb volt az öröm, amikor kiderült: kétszáz szelettel meghaladták a tavalyi mennyiséget, így igazán gazdag csomagokat állíthatnak össze karácsonyra a szerényebb körülmények között élők számára.
A Vöröskereszt környei szervezete ezúton köszöni az aktivistáknak, segítőknek a sütemények elkészítését, és a finomságok elfogyasztóinak az adományforintokat!
A Művelődési Ház kollektívája köszöni a Nő Klub tagjainak a kitartó karácsonyi foglalkozást a gyerekekkel, a kézművesek, őstermelők részvételét, gazdag kínálatát, Saltzer Géza, valamint a Környei Magyar Dalkör és a Felsőgallai Dalosok közreműködését a délutáni színháztermi előadáson, és egyáltalán nem utolsó sorban hatalmas köszönet minden látogatónak, aki megtisztelte a rendezvényt és részese volt a nyolcadik környei advent-elő hangulatnak.
