arrow-left Vissza

ATM-ről, fogászatról, trafibox-ról a falugyűlésen

ATM-ről, fogászatról, trafibox-ról a falugyűlésen
Helyi hírek
2024. március 05.

Idén a feladatfinanszírozás keretében – az iparűzési adó erősségünkre tekintettel – általános működési feladatellátásra, az óvodai és bölcsődei feladatellátásra, a gyermekétkeztetés működési kiadásaira és a közművelődési feladatellátásra kap önkormányzatunk állami hozzájárulást, melynek összege 488.117.479 Ft, ezzel szemben elvárt adófizetési kötelezettségünk az iparűzési adó erőképességünk miatt: 578.515.516 Ft.

Ezeknek a számoknak az ismeretében elmondhatjuk, hogy településünk központi feladatfinanszírozás nélkül működik, önkormányzatunknak havonta befizetési kötelezettsége keletkezik, amit egyébként egyszerűen inkasszóznak – hangzott el a környei falugyűlésen Beke Lászlótól március 4-én a Művelődési Házban, ahol a polgármester és Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke adott számot az elmúlt időszak eseményeiről.

A 2023-as esztendő beruházásai közül Beke László a két bölcsődei csoport építését emelte ki, a tervek szerint a munkálatoknak nyáron kellett volna befejeződniük, ám a közbeszerzésen nyertes vállalkozó annyira elmaradt a beruházás ütemtervétől, hogy az önkormányzat felbontotta vele a szerződést. Az új eljárás után új kivitelező – nem folytatta, hanem – kezdte meg az építést, ami a december 15-ei határidőre le is zárult. A nyitáshoz szükséges engedélyek megszerzése is célegyenesben van, így húsvét után két bölcsődei csoporttal bővül az intézmény.

A folytatásban hosszan sorolta a polgármester a fejlesztéseket, hiszen – a többi között – a Rózsa utca elejének felújítása is befejeződött tavaly, a Sport épület bővítését, korszerűsítését idén februárban jelentette készre a vállalkozó, az idősek otthonában a konyhát és a személyzeti mosdót újították fel, a háziorvosi szolgálatok részére több, a feladatellátáshoz szükséges eszközt vásároltak,  nem önkormányzati alapellátási feladatként kicseréltették a Magyar Állam tulajdonában lévő MÁV épület várótermének nyílászáróit, felújították a sportpályánál található fedett színpadot,  a régi kerékpáros ügyességi pálya helyén a kicsiknek KRESZ park, mellette pedig pumpapálya készült. Napelemmel szerelték fel a tájházat, a Szent Rókus Rendelőt, és a környebányai művelődési házat, a Bajcsy lakóparkban épülő játszótérhez 31 millió Ft értékben megvásárolták a játszóeszközöket, a BD melletti kereszteződésben jelzőlámpás gyalogátkelőt létesítettek majdnem 83 millió forint értékben, a beüzemelésére áprilisban kerül sor.

Az egykori Takarék bezárása és a jelenleg nem üzemelő ATM kapcsán elmondta, hogy sajnos az önkormányzat, mint kiemelt, személyes kapcsolattartóval rendelkező ügyfél sem jut hiteles információkhoz, pedig mindent megtesznek, és ők is értetlenül állnak a tény előtt, hogy már lassan egy hónapja nem működik a bankjegykiadó automata.  

A településvezető egy, a korábbi években rendszeresen napirenden szereplő kérdésről, a multifunkcionális sportcsarnokról – az idei fejlesztések sorában – elmondta, hogy az építését tavaly ismét elővette az önkormányzat. Az építési engedélyeket a beruházáshoz már 2019-ben megszerezték, lefuttatták a közbeszerzési eljárást, de olyan magas árajánlat érkezett, melynek fedezete nem állt rendelkezésre. Az eltelt évek takarékos gazdálkodásának köszönhetően, illetve az építőiparban tapasztalható visszaesés miatt vélelmezhetően olyan helyzet alakult ki, amelyben lehetőségünk lesz megvalósítani a beruházást – mondta el, hozzátéve, hogy az új tervek már nem csupán a napelemrendszer kiépítésének lehetőségét tartalmazzák, hanem a rendszer telepítését a megfelelő energiatárolókkal együtt.

Jó ideje borzolják a környeiek kedélyét a fogászati ellátás körüli kérdőjelek, a közösségi médiában is sorra jelentek meg valósnak vélt bejegyzések. A kérdésről – az előzményeket is ismertetve – hosszan tartott tájékoztatót a polgármester. Elhangzott: tavaly szeptemberben tájékoztatta arról az önkormányzatot Wiszt Márta, hogy idén március végével a cége felmondja a fogászati feladat-ellátási szerződést. Ezt követően azonnal tárgyalást kezdeményezett az ügyvezetővel, hogy felajánlja az önkormányzat anyagi, vagy egyéb tárgyú segítségét, de a döntése végleges volt. A megbeszélés során a polgármester arra is felhívta a figyelmét, hogy a falu költségvetése két és fél millió forintot tartalmaz, mellyel kipótolható az egészségügyi alapellátás szereplőinek működési költsége. „Az, hogy az önkormányzatunk támogatta a fogorvosi ellátást nem volt példanélküli, pedig amikor az önkormányzat a 2000-es évek elején létrehozta az újabb fogorvosi körzetet, akkor azt a GreWisztDent Kft. térítésmentesen kapta meg, és cserébe vállalta, hogy a cég önkormányzati támogatás nélkül működteti a praxist. Tudjuk, hogy az azóta eltelt több mint két évtized megváltoztatta a jogi és finanszírozási környezetet, de amikor szüksége volt támogatásra a fogorvosi körzetnek, akkor önkormányzatunk biztosította. Például megvásároltuk az általuk kiválasztott fogorvosi széket, tavaly július elején több mint 1 millió forintot utaltunk át, melynek kevesebb, mint a felét rezsitámogatásra, nagyobb részét pedig a fogászati szék karbantartására és fogászati szoftver költségeinek finanszírozására használta fel a vállalkozás. Nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy nem az önkormányzat anyagi támogatásán múlt, hogy a WisztDent Kft. befejezi a Környén működését.” – fogalmazott a polgármester, majd így folytatta: a végleges és hivatalos bejelentés után önkormányzatunk nagyon gyorsan elkezdett azon dolgozni, hogy kialakítsunk egy új rendelőt, ahol áprilistól folytatható az ellátás. Már elkészültek a kiviteli tervek a régi rendelő átalakításához és felújításához, amikor Wiszt Márta január végén jelezte, hogy a rendelőjét eladná a falunak berendezéssel együtt. A testület a kapott információkat mérlegelve az optimálisabb lehetőséget választotta, megvásárolta az ingatlant és a berendezéseket. A rendelő megvásárlásával kapcsolatban megjegyzem, hogy a cég tavaly év végén jelezte, hogy értékbecslést készít az ingatlanról és értékesíteni kívánja. Akkor szóban egyeztettem az ügyvezetővel, akitől azt kértem, hogy az értékbecslést küldje meg önkormányzatunknak, annak ismeretében tárgyalhat róla a testület. Sajnos az ígért anyag nem érkezett meg, és amikor az ellátás átmeneti problémáiról egyeztettünk januárban, akkor került szóba az önkormányzat, mint lehetséges vevő. Ekkor már ár is elhangzott, így elkezdhettük előkészíteni a vásárlást. Mivel a jelenleg az ellátásban dolgozók nem kívánják munkájukat Környén folytatni, hanem a vállalkozás tatai rendelőjében, így az önkormányzatnak még egy szűk hónapja van fogorvost és asszisztenciát találni a körzetekbe. Jelenleg a tárgyi és személyi feltételek biztosítása közül az utóbbi a nehezebb feladat, de önkormányzatunk mindent megtesz azért, hogy áprilistól is legyen fogorvos Környén.

Az idei év fejlesztései közül a közvilágítás korszerűsítését emelte ki a településvezető, s mint mondta, a költségekkel számolva kevesebb, mint öt év alatt térül meg a beruházás. A fejlesztés mellett szól az is, hogy 2027-től csak LED-es lámpákat lehet használni a közvilágításban, s valószínűleg a határidő előtt rengeteg lámpát cserélnek majd le az önkormányzatok, így a megnövekedett keresletnek árfelhajtó hatása lesz.

A közterületi szemetelés – a nagyszámú hulladékgyűjtő-edényzet ellenére – sajnos már kezd teljesen általánossá válni. A tóparti sétány, a parkok, a faluközpont közelebbről nézve nem a legszebb arcukat mutatják. Mindenhol találhatunk eldobott üvegeket, „rakétákat”, csoki papírokat, chips-es zacskókat. Ennek az eltakarítása jelentős többletfeladatot ad. Kollégáink február 21-én a faluközpontban összeszedték a növényzet alól a szemetet, azóta két alkalommal gyűjtötték össze, az eredmény kétszer hat zsák lett – jegyezte meg sajnálkozva.

Hosszú évek óta megkerülhetetlen kérdés az elkerülő út, ám lényegi fejleményről nem számolhatott be a polgármester, csupán arról a – már közismert és nem meglepő – tényről, miszerint nem fog az ígért határidőre elkészülni. Mint mondta, legutóbb azt a tájékoztatást kapta, hogy az ügy folyamatban van, az Építési és Közlekedési Minisztérium a kiviteli tervek elkészítésére benyújtja az igényét. Viszont – lehetőségeink szerint – valamit kezdenünk kell a kialakult közlekedési helyzettel. Azért használom a lehetőség szót, mivel – és ezt már mindenki tudja és unja – az országos közutak forgalmának szervezése nem a települési önkormányzat feladata, viszont amit tudunk, ami módunkban áll, azt megtesszük – tette hozzá, s bejelentette, hogy felvette a kapcsolatot a rendőrkapitánysággal: telepítsenek két darab trafiboxot a Beloiannisz utcába az önkormányzat költségén, elvéve ezzel a gyorshajtók kedvét a száguldozástól. Azt is hozzátette, hogy a jelenlegi kamerarendszer felvételei alapján már több esetben tett feljelentést a közterület-felügyelet, illetve a helyi körzeti megbízott is.

A polgármesteri tájékoztató után a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke, Tirhold Kármen számolt be a mögöttük álló évről, melyet így jellemzett: nekünk ez az elismerések és beruházások ideje volt. Úgy érzem, ez az év azt is megmutatta, hogy milyen erős a felelősségtudat bennünk. Felelősséget vállaltunk egymásért, a településért, múltunkért és örökségünkért, és ami talán a legfontosabb, a közös jövőnkért, gyermekeink és unokáink jövőjéért – fogalmazott. Részletesen ismertette azt a több mint húsz hagyományőrző rendezvényt, amely a nemzetiségi önkormányzat önálló, illetve társszervezésében valósult meg: búcsú, hagyományőrző disznóvágás, tollfosztás, húsvéti barkácsoló tojásfa állítással,  húsvéti kerepelés, Harmonikatalálkozó, a Német Nemzetiségi Dalkör Környe 30 éves jubileuma, májfa állítása, Pünkösdi Vigasságok, kitelepítési évforduló, Bornap, kukoricafosztás, Tökölő és Kürbis schnitzer, „Márton napi vigasságok” a 10 éves Schwung Tanzgruppe köszöntésével, Weihnachtsbäckerei és Mézeskalács kiállítás.

Azt is hozzátette, hogy a programjaikat igyekeznek megújítani, hiszen látják, hogy lépést kell tartani a fiatalabb korosztállyal és a régi elavult módszerekkel ezt nem lehet. Az általános iskolával való kiváló kapcsolatnak köszönhetően a pályaorientációs nap keretein belül például az egész alsó tagozat megismerkedhetett a tájházzal, a mesterségek udvarával és betekintést nyerhettek őseink életébe. Az elmúlt év legkiemelkedőbb eseménye január 19-én volt, hiszen Környén rendezték meg a Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapját. A rendezvényt követően Soltész Miklós államtitkár megismerkedett a Tájházzal, a mesterségek udvarával, a fejlesztési tervekkel, amik elnyerték a tetszését. Később – közbenjárására – egy vissza nem térítendő anyagi támogatásnak köszönhetően a nemzetiségi önkormányzat régi álma válhatott valóra: egy kemence és egy új közösségi tér a tájház hátsó részén, ahol a fiatalabb korosztálynak olyan programok szervezhetők, melyek során megismerkedhetnek a lekvárfőzéssel, kenyérsütéssel, szörp és régi ételek elkészítésével. Az augusztus 20-ai környei kenyér is a kemencében sült.

A tájékoztatókat lakossági felvetések, kérdések követték. Elhangzott, hogy a Béke lakótelepi buszmegállónál egész télen folyt a víz, nagy szükség lenne a csatorna kitisztítására. Kiderült, hogy a probléma ismert, a fagyos időszakban jégdugó miatt nem tudták elvégezni a munkálatokat, azt követően pedig a szakember berendezése romlott el, de hamarosan orvosolják a gondot. A közúti szemeteléshez kapcsolódóan félelemként fogalmazódott meg, hogy elkészült a Sport gyönyörű épülete, de mi lesz az állagmegóvással, hiszen a pályára – más településekről is – tömegesen érkeznek fiatalok randalírozni. A polgármester válaszában elmondta, hogy a telepnek azon része, ahol a pályák találhatóak, körbe lesz kerítve, épületen belül pedig a jövő hónap elejétől gondnokot alkalmaznak.

A falu biztonsági kamerarendszerének bővítése is igényként merült fel, válaszul a következő hangzott el: jelenleg húsz közterületi kamera működik a községben, és folyamatos, tervszerű a bővítése, ugyanakkor a kamerarendszer sem gyógyír mindenre. A lakótelepi szelektív gyűjtők mellett rendszeresen szabálytalanul elhelyezett hulladékok miatt például két kamerát is kihelyeztek, a felvételek alapján 5-6 emberrel szemben indult több alkalommal is eljárás. Azóta azonban a járművekkel a Rákóczi utcában parkolnak le, ahonnan – jellemzően – kapucnis felsőben, felismerhetetlenül hordják oda a szemetet...

A téma, s egyben a falugyűlés zárásaként a polgármestertől az hangzott el, hogy jelenleg is tíz kamera van raktáron, de az ilyen helyzetek kezeléséhez az emberek… leginkább az emberek kellenek.  

Kapcsolódó galériák
Kapcsolódó dokumentumok
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó