Az embert megigézi az örökkévalóság. Egyre csak azt kérdezzük: Vajon visszhangot vernek-e tetteink az évszázadok folyamán? Hallják-e nevünket idegenek, ha már rég nem leszünk? Kérdezik-e majd: Kik voltunk, milyen bátran küzdöttünk, s mily lángolón szerettünk? Tudják-e majd, mennyire elszántan kapaszkodtunk az eszméinkbe, s hogy minden vérünket odaáldoztuk a szabadságért? – boncolgatta a kérdést március 14-én a Kisfaludy Mihály Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora, mellyel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt hajtott fejet Dégenné Kovács Margit, Takács Karolina, Józan Tamás, Jakab András felkészítésében a hetedik évfolyam, az énekkar és a néptánc tagozat.

A műsor különböző szemüvegeken keresztül láttatta az eseményeket, azok megítélését.  

A múzsa így látta: 176 évvel ezelőtt, néhány nagyszerű ember síkra szállt, hogy emlékeztessenek minket minderre. Visszaszerezzék a szabadság vérző zászlaját, s jelzőfényként világítsanak számunkra a jövőben, hogy erőt meríthessünk emlékükből. Ezen a napon azért gyűlünk össze, hogy a dicső múlt emlékét ápoljuk… A kétkedő narrátor pedig így: Dicső múlt? Én tudod, mit látok benne? Háborút. Halált és könnyeket. Vereséget, amelyet megtorlások követtek…

Az előadás felidézte a forradalmi események előzményeit, a legjelentősebb helyszíneket, történéseket, a Kossuth pártiak és az ellenzék között élesedő feszültséget, a hősöket, és a forradalom leghíresebb pillanatát, amikor Petőfi Sándor a múzeum előtt elszavalta a Nemzeti dalt. A szava mindenkit lázba hozott, mindenki vele kiáltotta az utolsó sorokat.

Kétségkívül a forradalom egyik legfontosabb és leghíresebb pillanata... És mindezek mellett egy hatalmas hazugság! Tudjátok, ez sosem történt meg. Petőfi egyszer sem szavalta el a múzeum lépcsőin a verset. Ez mindössze csak egy legenda, amelyet az emberek ábrándos képzelete akasztott szerencsétlen nyakába – így a kétkedő, s valóban, Petőfi a múzeum előtt soha nem szavalta el, mégis e költemény buzdította március 15-én a pesti ifjúságot. Elhangzott először az ifjak kávéházában, aztán az orvosi egyetemen, aztán a szeminárium terén. És az emberek lángra kaptak tőle. A város szelleme égett…

Igen, a szabadságharc elbukott. A jövő, amelyet verseimben láttam, elveszett. Csak álom a szabadság, de mégis, ha nem küzdöttünk volna érte, elbukni se bukhattunk volna el. Meríts erőt belőle, s harcolj tovább! Én harcoltam szóval és tettel, mindannyian megtettük, amit megkívánt a haza. Ragadjon el hát a halál, félni már nem félek, mivel tudom, hogy gyermekeink majd elérik azt, amit mi csak elkezdeni tudtunk, a jövő feladata pedig az lesz, hogy soha ne felejtsen, s a szabadságunk megőrizze – fogalmazódott meg Petőfitől a múlt üzenete, egyben a válasz a kétkedő kérdéseire…

Az ünnepi műsor szereplői voltak:

Petőfi jelen – Bokodi Róbert

Petőfi múlt – Tricskó Levente

Bem: Süli Péter

Jókai: Szommer András

Táncsics: Goldschmiedt Gergő

Vasváry: Antal Márk Levente

Kossuth: Száraz Szabolcs László

Ellenzék: Kriskó Zsanett Niké, Málnás Dorina, Soós Dóra Vivien

Kossuth-pártiak: Csánó Levente Zsolt, Rácz Richárd, Süli Nóra

Múzsa: Eigner Dzsesszika, Tóth Zoé, Borbély Anita, Juhász Enikő, Laki Lili

Narrátor: Árgyelán Bettina, Szalai Fanni, Bartis Dorka, Málnás Dorina, Krupánszki Gréta

Szendrey Júlia: Tisch Adrienn

Ifjak: Baumgarten Julianna Lili, Csajághy Kiara, Tóth Jázmin Nóra