arrow-left Vissza

Viszem magammal, ha lehet…

Viszem magammal, ha lehet…
Megemlékezés
2024. október 24.
1956. október 23-án verőfényes kora őszi nap volt… 2024. október 23-án hasonlóan szép időben tisztelegtek a mártírhalált halt Puskás Sándor emlékére állíttatott márványtáblánál Környebányán.

Bozó Kucskár Anikó felkészítésében a Környei Magyar Dalkör tagjai citeramuzsikával, énekekkel, Domina József és Bus Melinda szavalatával, a környei önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat képviselői a kegyelet virágainak elhelyezésével hajtottak fejet 1956 hősei előtt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség Környén hagyományosan a református templomban kezdődött, Rorhbacher János helyettes plébános és Szilágyi Sándor helyettes lelkipásztor tartott ökumenikus istentiszteletet, majd a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott, ahol Beke László polgármester beszédében így fogalmazott: emlékezzünk mindazokra, akik 68 esztendővel ezelőtt egy diktatúrában, a legnagyobb elnyomatás közepette is mertek nem félni és hitet tettek a szabadság mellett… Az ilyen ünnepeken döbbenünk rá arra, hogy a mi égtájunkon nemcsak a természet, hanem a történelem is négy évszakból áll, és nekünk, magyaroknak bizony különösen szomorú őszök és hosszú hideg telek jutottak osztályrészül. Nekünk október 6-án az aradi dombok felől hallatszódó varjúkárogás jelzi az ősz beálltát, november 4-én, a szovjet tankoszlopokkal érkező hideg szibériai fuvallat pedig a tél könyörtelen betörését. És ilyenkor nehéz elhinni, hogy volt, amikor melegen sütött a nap, kéken ragyogott az ég. Pedig 1956-ban alig 2 hét alatt köszöntött ránk a tavasz, zuhantunk a nyárba, sodródtunk az őszbe – és pár hét leforgása alatt lett tél, hó, és halál… Igen, a mai napon nehéz emlékezni a tavaszra, arra, hogy a szabadsággal együtt micsoda öröm, várakozás és remény született újjá a szívekben, akkor, 1956. október 23-án. 1956 forradalma azért győzött, mert maga volt a csoda. Maga volt a csoda már a születése pillanatában, maga volt a csoda a létezésében és a halálában is. Születésében, mert akkor jött világra, ahol, és amikor senki sem számított rá. Létezésében, mert azokban a napokban megnyílt az ég, és emberfeletti erő győzte le mindannyiunkban a poklot. És halálában is csoda volt, mert hőseit, bár jeltelen sírba, arccal a föld felé fordítva, szögesdróttal összekötözve temették el, mégis feltámadt, és itt van köztünk ma is. És igen, itt vagyunk mi is, akik hitet teszünk mellette újra és újra, és nem csupán minden év októberének végén.

Az idei ünnepi műsorban a Kadarkölykök más, a mai generáció emlékezőjeként mutatták be 1956 eseményeit. Az előző években, amikor a forradalom idejének „menni vagy maradni” kérdését boncolgatták, vagy igaz történetek elevenedtek meg a színpadon, úgy, mint a kocsedói rabtábor piros ruhás lánya vagy éppen a környebányai első áldozat, Puskás Sándor. Ezúttal Dallos Zoltán jó barátját és első drámatanárát Szűcs Józsefet kérte fel a közös alkotásra.

Zoli így élte meg, élte át a darab megszületését, színre vitelét: néha elveszek, akárcsak a múlt történései... az emlékeink szép lassan mások emlékei lesznek, de a megélt pillanataink mások meséiként élhetnek tovább. Most mi is meséltünk. ’56 eseményeiről. Amiket mások éreztek, hallottak, láttak... Amiket lehet, nekik is csak meséltek. Dédapám történetét láthattam viszont a színpadon egy jelenetben. Édesanyám írta meg. Az emlékeiből íródott, amik valójában nem is az Ő emlékei voltak, az Ő nagypapája mesélte Neki. Réges-régen vele történt. Most mégis újra eljátszottuk, ahogyan sok más gondolatot ’56 kapcsán. És, hogy miről szólt az idei emlékműsor? Szűcs József barátom tökéletesen megfogalmazta: Emlékjáték. Első hallásra kicsit talán szokatlannak tűnhet ez a műfaji besorolás, pedig ami a színpadon megjelent, nem több, és nem kevesebb ennél. Egy játék, egy előadás, mely emlékezik, és segít emlékezni. Az alkotók célja nem az volt, hogy megidézzék vagy újrajátsszák a múltat, az alkotók célja csupán annyi volt, hogy a maguk módján és maguk eszközeivel felvillantsák gondolataikat, érzelmeiket, érzéseiket 1956-tal kapcsolatban. A mából kiindulva, mai fejjel, a ma emberének címezve. És feltéve a kérdést – utalva az előadás egyik kulcsmondatára – mi vajon mennyit tudunk ötvenhatról?

A darab után percekig szólt a vastaps…

A gyerekeknek a kórusok tökéletesítésében Kovács Anna, az oroszlányi Szíjj Irma kamarakórus vezetője segített és színpadra is lépett velük, Pusztainé Nagy Enikő, Kulcsár Krisztina és Bicsak Andrea társaságában, akik felnőttként erősítették az ifjúsági csapatot. A műsorban láthatták Laczó Míra Emíliát, Pusztai Alíz Mercédeszt, Ujvári Annát, Bartha Arabellát, Bene Szidóniát, Kaposi Dórát, Goór Dorkát, Laukó Krisztina Anettet, Tóth Viktória Nikolt, Viha Emmát, Kutenics Fannit, Kovács Gergőt, Takács Szófiát, László Fannit, Szekeres Katalin Rékát és Kelemen Vivien Juliannát. Mellettük Monori Dominik vendégművész, valamint Dallos Zoltán és Szűcs József is színre lépett.

Az előadás után az emlékező közösség a Kegyeleti Parkban található Kopjafánál rótta le tiszteletét. A Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat nevében dr. Szerencsés Gergely István alelnök, Környe Község Önkormányzata képviseletében Beke László polgármester és Tirhold Kármen alpolgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe részéről Wéber István elnökhelyettes és Eck Csabáné, Tardoskedd képviseletében Tóth Marián polgármester és Tóth Kamill képviselő, a Történelmi Vitézi Rend Komárom-Esztergom megyei Székkapitányság Környei csoportja nevében Vitéz Dr. Árendás József és Vitéz Bogár Ferencné, a Feszty Árpád Polgári és Baráti Kör képviseletében Futóné Bánáti Ildikó és Szántó Attila, a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesülete nevében Dörner István elnök és Kerecsényi József elnökhelyettes, a Kisfaludy Mihály Általános Iskola Diákönkormányzatának képviseletében Krupánszki Gréta és Tricskó Levente helyezte el a kegyelet virágait, a megjelentek pedig az örök emlékezés mécseseit.  

Viszem magammal, ha lehet…
Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó