560 kilónyi élelmiszer gyűlt össze
A segíteni tudók és akarók száma szerencsére továbbra sem csökken településünkön, Advent időszakában idén is segítő kezet nyújtottak mindazok, akik átérzik a rászorulók nehéz helyzetét.
Már Advent első vasárnapján is számosan csatlakoztak a Karitász egymillió csillag akciójához, akkor 102.500 forint adomány gyűlt össze az óvoda előtti téren.
A tartós élelmiszergyűjtés során is szép számmal érkeztek a Plébánia épületébe a jóérzésű emberek, összesen 560 kilónyi adomány gyűlt össze: liszt, cukor, rizs, olaj, tej, konzervek, tészta, tea, méz, kakaó, szaloncukor, csokoládé, sütemény, keksz, kávé, burgonya, hagyma, alma, tojás, sütéshez való alapanyagok.
Az úgynevezett Krumpliebéd majdnem 320 ezer forinttal növelte meg a Karitász jótékonysági keretét, a szerény, ámde ízletes ebédjük árát felajánlók a december 8-ai mise után gyülekeztek a Közösségi és Tájházban, ahol már jó ideje szorgoskodtak a hölgyek. A felajánlásoknak, támogatóknak köszönhetően ízletes tárkonyos, kolbászos krumplileves, lángos, sült szalonna, hamis gesztenyegolyó és tócsi (rizslisztből is) várta a vendégeket.
A Környei Katolikus Karitász a rászorulók, szükséget szenvedők nevében köszönetét fejezi ki mindazok számára, akik évről-évre és egyre növekvő számban segítenek, hogy megkönnyítsék és megszépítsék a krízishelyzetben lévő testvérek ünnepét.