12 éves lehettem, amikor eldöntöttem, hogy fazekas szeretnék lenni. Több mint ötven év után is úgy érzem megérte. Sokat adhattam, és sokat kaphattam, amiért hálás vagyok. Az általam készített tárgyakkal talán sikerül vizuálisan is átadnom az érzéseimet; a gyengédséget, a szeretetet, a nyitottságot a világra, az agyag iránti tiszteletet – olvasható Licskó István, oroszlányi keramikus, fazekas bemutatkozójában.

Az alkotásaiból február 7-én nyílt kiállítás a környei Művelődési Ház előterében „Varázslatom a korongon” címmel, a tárlat április 7-éig látható hétköznapokon 10 és 17 óra között, hétvégén rendezvényekhez igazodóan.

A számtalan használati- és dísztárgy, figura, mind-mind mesél a varázslatról… A határtalan kreativitásáról, az alkotói folyamat meg- és átéléséről, gondolatairól, világlátásáról, az agyaghoz fűződő mély kapcsolatáról, és sajátos humoráról, melynek köszönhetően talányos közmondások is várják a látogatót, no meg Pista bácsi pontos és hamisítatlan időjárásjelzője: a kis köcsög soha nem téved.

Futóné Bánáti Ildikót több évtizedes ismeretség fűzi Istvánhoz, s mint a kiállítást megnyitó gondolatai között elhangzott, már az első találkozásukkor lenyűgözte, ahogy a sikeres művész bánt a fogyatékos tanulóival. Olyan szeretettel, türelemmel fordult feléjük, olyan segítőkészen állt melléjük, ahogy csak a hivatásuknak élő gyógypedagógusok szoktak – idézte fel, s azt is, hogy bár a kapcsolatuk nem napi szintű, az évek során különböző helyzetekben találkoztak, beszélgettek, így ismerhette meg haza- és természetszeretetét, humorát, elhivatottságát, önzetlenségét. Csupa olyan tulajdonságát, ami nagyszerűvé tesz egy embert.

Licskó Istvánnak hivatása az alkotás, küldetésnek érzi, hogy továbbadja az ősök mesterségének fortélyait a fiataloknak. Szeretné részben átadni az a tudást, tapasztalatot, alkotásörömöt, amit megszerzett 1981 óta, amikor fazekas, keramikusként végzett Sárospatakon, ezért az oroszlányi műhelyének ajtaja nyitva áll mindazok előtt, akik szeretnének a gyakorlatban is megismerkedni ennek a kihalófélben lévő mesterségnek a legalapvetőbb ismereteivel.  A megnyitó során az is elhangzott, hogy az április 12-ei húsvéti kézműveskedés során a környeiek számára is ízelítőt nyújt, bemutatót tart, s elképelhető, hogy a foglalkozások később rendszeressé válnak a Művelődési Házban.

A keramikus a szavakkal épp olyan jól bánik, mint az agyaggal, a kővel, vagy a fával. Erről tanúskodik az a vers is, amely 2012-ben született, s a megjelentek örömére el is szavalt:

A művészet nem vak. Lát.

Igen lát és láttat, vagyis létezik. Él.

Bennem, benned és mindenkiben.

Kiben így, kiben úgy.

Most is itt vagy művészet. Nézz körül!

Látod? Sokan vagyunk. Azért, mert Te most itt vagy.

És ebben a pillanatban máshol is.

Hogy is van ez?

Megmondom neked, de Te is tudod,

hiszen hatalmasabb vagy mindenkinél.

Na, figyelj csak!

Én apró vagyok melletted, lenézhetsz rám, megteheted.

Behunyom szemem. „Vizuállak”. Érdekes. Nem látlak!

Te észrevettél ’engemet, melengeted lelkemet.

Kalapálod szívemet, izzítod a véremet.

Aztán lenyugtatsz, alkotok. Érted, veled meghalok.

Ha kész a mű feltámadok. Örülök, vagy bánkódok.

Irányítasz! – Nem vitás.

Figyelj! Rám nagyon vigyázz!

És vigyázzál mindenkire!

Hiszen csak így élhetsz Te!