Tóth Marián Környe huszadik díszpolgára

Ahogy hosszú évek óta, ezúttal is harang kondítása jelezte a megemlékezés 16 órai kezdetét március 15-én Környebányán. A közösség nevében citeramuzsikával, Kossuth nótákkal tisztelgett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt a Környei Magyar Dalkör, Horváth Miklós és Knoll Paulina, a Rajkó-Talentum Zeneművészeti Szakgimnázium diákja hegedű muzsikával, Bús Melinda, Domina József pedig szavalatával, majd a jelenlévők elhelyezték a kegyelet koszorúit a Hősi Emlékműnél.
A környei megemlékezés 17 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött a katolikus templomban, és a Művelődési Házban folytatódott, ahol Beke László polgármester így kezdte ünnepi beszédét: Kivételes, szép örökség jutott nekünk, magyaroknak, osztályrészül, hiszen az 1848/49-es szabadságharc – túlzás nélkül mondhatjuk – az európai történelem egyik legfényesebb, legragyogóbb pillanata. Történelmünknek az a fejezete, amikor az ország hosszú évszázadok óta először, önerejéből, a saját területén európai színvonalú hadsereget szervezett. Egy olyan hadsereget – írja Hermann Róbert történész –, amely kiállta a versenyt egy akkori nagyhatalomnak a hadseregével. Méghozzá olyannyira, hogy egy másik nagyhatalmat, ráadásul a legnagyobb hatalmat, a cári Oroszországot kellett a Habsburg Birodalomnak segítségül hívnia ahhoz, hogy Magyarország hadseregét végül legyőzze. Felidézte Görgey Artúr, a honvédsereg egyik legzseniálisabb hadvezérének alakját, aki körülbelül harmincezer emberrel állt szemben Paszkevics orosz tábornok százhúszezer katonájával. A cár serege minden egyes stratégiai ponthoz közelebb állt, mint Görgeyé, mégis mindenhova Görgey ért előbb oda, s Miskolcnál még jól meg is verték a cári seregeket.
„Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” – ezt Görgey Artúr nyilatkozta Mikszáth Kálmánnak, igazolva, hogy az alázat, a bizalom, a hűség mekkora erővel ruházhat fel, melynek segítségével sikeresen léphetünk fel a gőgös, semmibe vevő és elbizakodott túlerővel szemben is – hangzott el a polgármester beszédében.
A nemzeti ünnep programját nyolcadik alkalommal színesítette a Környe szlovákiai testvértelepüléséről, Tardoskeddről érkező, 1972-ben alakult férfikar katonadalokkal, Kossuth nótákkal, citeramuzsikával, számukra Beke László polgármester és Tirhold Kármen alpolgármester egy-egy ezüstözött emlékérmével mondott köszönetet: egyik oldalán a környei templom, a másikon pedig a tardoskeddiek számára oly jelentőséggel bíró Szent István dombornyomással.
Környén 1994-től hagyomány március 15-én a Díszpolgári Cím átadása. Az elmúlt 31 évben 19-en érdemelték ki a képviselő-testület javaslata alapján, vagy civil kezdeményezésre.
Idén Beke László polgármestertől és Orlovits Tímea jegyzőtől a Díszpolgári Címet Ing. Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere vehette át Környe Község Önkormányzatának képviselő-testülete döntése alapján a Tardoskedd és Környe közötti partnerkapcsolatok ápolása, fejlesztése területén kifejtett magas színvonalú, áldozatos munkája, a határon túli magyarság erősítése területén végzett tevékenysége elismeréseként a lakosság nevében.
Ing. Tóth Marián közel 15 éve a település irányítója, vezetője, 2010-ben választották meg Tardoskedd polgármesterévé. Megválasztását követően fontosnak tartotta a Környe-Tardoskedd Partnerkapcsolat továbbvitelét és tartalommal való kitöltését. Számtalan határon átnyúló pályázati alkalmat megragadva igyekezett a partnerkapcsolatot erősíteni, pályázati forrásból lehetővé téve az egymás rendezvényein való részvételt, legyen az kulturális, sport, vagy akár civilszervezeti találkozó.
Támogatásával a települések polgármesteri hivatalainak dolgozói is több alkalommal közös szakmai úton vettek részt, hol hazánk, hol pedig a felvidék területén, így közöttük is szoros szakmai és baráti kapcsolatok alakultak ki. Tardoskedd és Környe önkormányzatai mindig figyelemmel kisérték egymás fejlesztéseit, beruházásait, átvettük egymástól a „jó megoldás, jó példa” értékű tapasztalatokat.
A Szivárvány Tánccsoport már hosszú évek óta Tardoskedden tartja nyári tánctáborát. A polgármester a hivatalba lépése óta ezt a programot is mindig aktívan támogatja. Több alkalommal Ő maga kísérte el a Rozmaring dalkör, a Tardoskeddi Önkéntes Tűzoltóegyesület és a Tardoskeddi Sportklub tagjait a környei találkozókra, támogatva ezzel a civil szervezetek együttműködését is. A Környei Német Nemzetiségi Dalkör is mára már nagyon jó kapcsolatot alakított ki a Rozmaring dalkörrel, melynek eredményeként mostanra rendszeres fellépői egymás rendezvényeinek. Szintén a virágzó partnerkapcsolatnak köszönhető, hogy a tardoskeddi kézművesek, a Tardoskeddi Élő Hagyományok Polgári Társulás tagjai is immár évtizedes résztvevői a nemzetiségi és sörfesztivál kézműves utcájának.
A partnerkapcsolati tevékenységének további eredménye, hogy a családtagokon, barátokon keresztül egyre több magánszemély is részt vesz a két település részéről egymás programjain.
Amikor a környei általános iskola nyertes pályázatot nyújtott be a felvidék megismerésére, II. Rákóczi Ferenc életének bemutatásán keresztül, a kirándulás nyitó helyszíne Tardoskedd volt.
Az ő munkája által is gazdagodott mindkét település kulturális élete, és sokkal szorosabbá vált a felvidéki Tardoskedd és Környe lakosainak kapcsolata, ezáltal is erősítve a kötődést a határon túli magyarsággal. Mindezek eredményeként sikerült mára a II. világháború utáni kitelepítéseket kölcsönösen elszenvedő települések között valódi, nagyon sok szállal kötődő baráti kapcsolatot kialakítani.
2018 márciusában érkezett Környére a „Tardoskedd 1945 – 1949” című vándorkiállítás, amely deportáció történései mellett a környei temetőben nyugvó kitelepített tardoskeddiek síremlékeikről készített fotókat is bemutatta, és ugyanabban az évben „Ablak a világra” címmel adott otthont a tardoskeddi Tóth Ferenc fotóművész alkotásainak a Művelődési Ház.
Polgármesterként az általa vezetett önkormányzattal karöltve mindig jelentős mértékben támogatta és kiemelt feladatként kezelte a magyar nyelvű óvoda és alapiskola működését, fenntartását. Hosszú esztendők munkájának köszönhető, hogy egy új magyar nyelvű óvodát építhetnek Tardoskedden, az alapkövét március 26-án helyezik el.
Az ünnepség résztvevői megható perceket élhettek át, amikor Környe huszadik díszpolgára az elismerés átvételét követően így fogalmazott: ezt a díszpolgári címet nem személyes érdemként, elismerésként kaphattam, ez az évek óta tartó közös munka eredménye. Mindazon emberek nevében vehettem át, akik éveken keresztül mellettem álltak és segítettek: polgári társulások, szervezetek, velük együtt építettük ezt a kapcsolatot a sport, kultúra, oktatás területén. A két település közti együttműködés, melyet mindkettő éveken keresztül ápolt és gyarapított, az összefogás erején alapult. Mindig azt tartottuk célként magunk előtt, hogy a kapcsolatot építeni és gyarapítani kell. Köszönöm mindazon embereknek, akik segítettek ebben a munkában, a községi hivatalnak, a képviselő-testület tagjainak és természetesen a családnak, amely mindig mellettem állt. Bízom benne, hogy a következő években még tovább tudjuk fejleszteni ezt a kapcsolatot, s ennek szép példája a tardoskeddi, a környei Vackor óvoda mintájára épített magyar tannyelvű óvoda, amely biztosítja a minőségi oktatást a közeljövőben. Mindenkinek köszönöm a támogatást, és mindenkit arra buzdítok és ösztönzök, hogy az elkövetkező időszakban is építsük, gyarapítsuk tovább ezt a kapcsolatot, hiszen mindannyiunk számára fontos és példaértékű.
A díszpolgár gondolatait és az őt követő, a Kisfaludy Mihály Általános Iskola ünnepi műsorát is percekig tartó vastaps zárta.
A hetedik évfolyam, az énekkar és a néptánc tagozat előadásában, Borbélyné Grebely Éva, Dégenné Kovács Margit, Jakab András, Józan Tamás, Takács Karolina és Víg Regina felkészítésében a diákok műsora azt is bemutatta, hogy milyen szerephez jutottak a forradalom és szabadságharc alatt az asszonyok, hiszen voltak, akik kokárdát varrtak, diáklányokkal éltették a forradalmat, tanítottak, betegeket ápoltak, és voltak, akik a harcokban is részt vettek.
Én Uram, Istenem, vigyázz ránk! Ne hagyjad elveszni a Hazát! Sírva kér két szemünk, Irgalmazz minekünk! Emeld fel magadhoz Nemzetünk! Szeretet fénye ég bennünk! Míg élünk hiszünk és remélünk! Vigyázz ránk, nyújtsd kezed, Oltalmazd népedet, az ősi Magyar Nemzetet… - hangzott el a Tardoskeddi Férfikar előadásában a forradalom hősei előtt tisztelgő ünnepi programok zárásaként a Kegyeleti Parkban az „Ima a hazáért” című népének, majd az emlékezők a Kopjafánál helyezték el a kegyelet virágait.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat részéről Dr. Veres Zoltán jegyző, Környe Község Önkormányzatának nevében Beke László polgármester és Tirhold Kármen alpolgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe képviseletében Wéber István elnökhelyettes és Hujber Attila képviselő, Tardoskeddről Tóth Marián polgármester, Környe Díszpolgára, és Halász Gabriella alpolgármester, a Tardoskeddi Férfikar nevében Halász Bianka és Bara Mihály, valamint a Történelmi Vitézi Rend Komárom-Esztergom vármegyei Székkapitányság Környei csoportja, a civil szervezetek, az általános iskola diákönkormányzatának képviselői hajtottak fejet, a jelenlévők pedig elhelyezték az örök emlékezés mécseseit Cinkotai Nagy Ince gondolatainak jegyében: a márciusi fellángolás bölcsője volt a magyar alkotmánynak s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden magyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje.