arrow-left Vissza

Megszépült a vasútállomás

Megszépült a vasútállomás
Helyi hírek
2022. október 21.
1902-ben, 120 esztendeje adták a környei vasútállomás épületét, a jubileumra megszépült a MÁV Zrt. és az önkormányzat együttműködésében. Október 20-án a társasság, a helyhatóság munkatársai és vállalkozók szorgoskodtak.

A környei falugyűléseken több mint egy évtizede visszatérő felvetésként érkezett a helyiektől az egyre romló épület állapota, kritikaként fogalmazva meg, hogy a vonattal ideérkezőket milyen látvány fogadja, milyen képet fest a faluról. Beke László polgármestertől minden alkalommal elhangzott, hogy a felújítás a közlekedési társaság hatáskörébe tartozik, de természetesen az önkormányzat is felajánlotta már a segítségét, 2014-ben például saját beruházásban fedett kerékpártorolót létesített a vasútállomás mellett.

A MÁV Zrt. Ingatlanüzemeltetési és Zöldterület Karbantartási Osztály Főnökség Vezetője, Lévai Henrietta elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan végezték az üzemeltetéssel járó kisebb karbantartási munkálatokat, a zöldterület gondozását, de a nagyobb léptékű megszépülés valóban elmaradt, ami végül olyan összefogásban valósult meg, amelyre – szerinte – országszerte nemigen akadt még példa. A társaság ugyanis a vakolásról gondoskodott, nagyjából 5 millió forintot fordítottak alapanyagra, az összeget növeli a hozzáadott saját munkájuk, a környei önkormányzat pedig egymillió forint értékben vásárolt a festéshez anyagot, eszközöket, a munkálatokat pedig szintén a hivatal és önkormányzat munkatársai végezték, hozzájuk csatlakozott önkéntes szakember segítőként a két építőipari vállalkozó, Kardos Dávid és Jakab Norbert.

A szakemberek, önkéntesek a nap során kétszer festették le a homlokzatot, miközben a zöld környezet is megszépült: metszették a cserjéket, bokrokat, árvácskákat ültettek. Mind kiderült, az épület színének meghatározását is komoly kutatómunka előzte meg, a vasúttársaság egy korabeli fotó alapján állapította.

Bár a váróterem belső falait, ablakait, ajtaját nem érintette a jelenlegi rekonstrukció, Beke László polgármester és a társaság képviselői a munkálatok végeztével megállapodtak, hogy folytatják az együttműködést, a közös felújítást, szépítést.

 

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó