arrow-left Vissza

Az eltelt évek emlékei nem múlnak el nyom nélkül…

Az eltelt évek emlékei nem múlnak el nyom nélkül…
Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2023. június 17.
Utolsó alkalommal szólalt meg június 16-án a csengőszó 52 végzős diák számára a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A 8.a Riezingné Gáspár Tímea osztályfőnökkel, a 8.b Dér Judit Zita osztályfőnökkel és osztálytanítójukkal, Demeterné Slezák Évával járták körbe még egyszer a jól ismert, ám ezúttal virágoktól pompázó folyosókat, termeket.

Mosolyogva, könnyezve búcsúztak általános iskolás éveiktől, pedagógusaiktól, társaiktól, barátaiktól.

Bizonyára többen vannak most a vendégeink sorában, akik talán kicsit meghatódva emlékeznek vissza arra a nyolc évvel ezelőtti nyár végi napra, amikor bájos kislányokként, helyes kisfiúkként érkeztetek az óvó nénik és a leendő tanító nénik kíséretében tanévnyitó ünnepségünkre – kezdte beszédét Magyarits Katalin intézményvezető, aki a diákok számára is felidézte a számukra már talán oly „rég” múltat: az első két évet itt, a kisépületben töltöttétek, ahol Detti néni, Vali néni, Éva néni és Ildikó néni segítségével igazi, kis iskolásokká váltatok. A 3. és 4. osztályban Erika és Éva néni segítségével folytattátok tanulmányaitokat, készültetek a felső tagozatra. Aztán 4 évvel ezelőtt szeptemberben felsősök lettetek. Nem lehetett nem észrevenni jelenléteteket. Már önmagában a magas osztálylétszámaitok is változást jelentett a korábbi évfolyamokhoz képest. A másik feltűnő dolog volt az a hihetetlen lendület és energia, ami körülvett benneteket. Nagyon különleges az évfolyam abban is, hogy mennyi szabadidős elfoglaltság, hobbi része az életeteknek. Sportágak sokaságát tudnám felsorolni, amit komoly szinten űztök a hétköznapjaitokban, többen profi szinten is. Mások táncolnak, énekelnek, rajzolnak, lovagolnak, horgásznak vagy a felnőttekkel is versenybe szálló módon végeznek kétkezi munkát, dolgoznak a családi gazdaságban. Kívánom nektek, hogy ez a sok szenvedély később váljon akár szakmává számotokra, de ha mégsem, akkor is maradjanak meg az életetek részei – fogalmazott, és később, a díjazások átadása során valóban igazolódott, milyen sokszínű, tehetséges diákoktól búcsúzott az iskola.

Az igazgató azt is elmondta, hogy az 52 diákból 24 nyert felvételt a környező gimnáziumok egyikébe, ketten szakgimnáziumban, húszan különböző technikumban és hatan szakiskolában folytathatják a tanulmányaikat.

Mindig tudtuk, amikor Kati néni a hangos beszélőn keresztül valakit közülünk szólított, hogy már megint sikerült az évfolyamból balhéba keverednie.  Felső tagozatban a covid többször is beleszólt az életünkbe: online oktatásba csöppentünk egyik napról a másikra, hónapokra váltunk el az osztálytársainktól, borultak terveink és programok. De sokáig fogunk emlékezni a környebányai erdei iskolában töltött napokra, például Lina néni vízipisztolyos ébresztőjére, a vetélkedőkre, a karácsonyi és a március 15-i ünnepi műsorok hangulatára és a fabatka farsangokra. Biztos felemlegetjük még az osztálykirándulásokat is: például, amikor egyikünk rátörte a WC ajtót Pannonhalmán egy bácsira, akiről kiderült, hogy egy nevelőintézet vezetője és így rögtön felajánlotta a „tettesnek”, hogy van még egy helye a számára – idézte fel a legemlékezetesebb emlékeket a ballagó diákok nevében Kónya Orsolya Melinda és Papp Flóra. Érzéseiket minden búcsúzó nevében így fogalmazták meg: bár vannak közöttünk olyanok, akik maguknak sem vallják be, de mindannyian szomorúan gondolunk arra, hogy itt hagyjuk az általános iskolát és a társainkat. Az eltelt évek emlékei pedig lehet, hogy megkopnak, de nem múlnak el nyom nélkül.

 

Az intézményben minden tanév végén, ballagáskor jutalmazzák azokat a 8. osztályos tanulókat, akik tanulmányi munkájukban, illetve a sportban kiemelkedő eredményeket értek el. Az iskola egyik rangos elismerésében, a Kisfaludy díjban részesült Lein Liliána Réka, ő a díjat a Kisfaludy-napok keretében vehette át.

Lein Liliána Réka példamutató magatartású és szorgalmú, kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el az általános iskola minden évfolyamán. Az idei tanévben is kitűnő tanuló lett, matematika, etika, biológia, német nyelv, vizuális kultúra valamint testnevelés és sport tantárgyaknál kitűnő értékelés szerepel a bizonyítványában. Tanulmányait a tatabányai Árpád Gimnázium német nyelvi tagozatán folytatja tovább. Örömmel szerepelt az iskolai műsorokban, a tanulmányi versenyeken is szívesen vett részt. 5. évfolyamon a városi német szövegértési versenyen 1. helyezést ért el. Hetedikben, német nyelvi versenyen csapatával 3. helyezést ért el. Matematikából a Bolyai-csapatversenyen vett részt. A múlt tanévben az iskolai helyesíró versenyen első lett. Negyedik osztályos kora óta a tatabányai Röplabda Sportegyesület aktív tagja. Heti négy alkalommal jár edzésekre. A 4-6. évfolyam során, a tornákon csapatuk eredményesen szerepelt. Tanáraival és társaival szemben tisztelettudó, segítőkész és megbízható volt. Szerény, csendes természetű egyéniség, akinek a társai mégis elfogadják a véleményét. Cselekedeteit a közösség iránti felelősségérzet jellemzi.

 

Nevelőtestületi dicséretben négyen részesültek: Rajcsány Gréta, Zombai Réka, Kiss Hanna, Szommer Péter.

 

Rajcsány Gréta minden évben kiemelkedő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetett. Az idei tanévben is kitűnő tanuló lett, sőt 7 tantárgynál kitűnő értékelés szerepel a bizonyítványában. Alsó tagozaton 4. év végén Kisfaludy-oklevelet kapott teljesítményéért. Feladatait pontosan és alaposan végzi, az órákra mindig felkészülten érkezik. Aktívan részt vesz az órai munkában. Általános iskolai tanulmányai során több versenyen is megmérette magát. Ilyen volt pl. a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny. 2019 óta a környei mazsorett csoport tagjaként ér el komoly sikereket. Nemzetközi versenyeken szólóban és csoportban is többször végzett az első helyen, legutóbb június elején, amivel kijutott a horvátországi világbajnokságra. Csendes, visszafogott, szerény természetével, kimagasló szorgalmával példaképként állt társai előtt. Bár nem tartozott az osztály hangadói közé, a közösségben betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen volt. Kedvességével, illemtudó és tiszteletteljes magatartásával tanárai elismerését is kivívta.

Zombai Réka minden évben kimagasló tanulmányi eredményt ért el. Az idei tanévben öt tantárgy mellett szerepelt kitűnő értékelés a bizonyítványában: történelem, biológia, angol nyelv, vizuális kultúra valamint testnevelés és sport. A tanulás mellett aktívan sportol is. Két éve a tatabányai Röplabda Sportegyesület oszlopos tagja. Heti négy alkalommal jár edzésekre. Szabadidejében a sport mellett szívesen ír novellákat, az iskolaújságban is jelentek meg írásai. A középiskolai felvételin kiválóan teljesített, így tanulmányait a tatabányai Árpád Gimnázium angol nyelvi tagozatán folytatja tovább. Tanáraival szemben tisztelettudó volt, szerény, megbízható és segítőkész egyéniség. Társai szívesen fogadták kreatív ötleteit, az iskolai vetélkedők és programok aktív közreműködője volt.

Kiss Hanna az osztályközösség mozgatója. Első évfolyam óta kitűnő tanuló. Hetedik évfolyamon az Évfolyam Tanulója elismerő címét is kiérdemelte, de az idei évben is 6 tantárgyból volt kitűnő az eredménye. Feladatait mindig időben és színvonalasan készítette el. A tanítási órákon aktívan vett részt, lehetett építeni a munkájára. Eredményesen szerepelt a Bolyai Matematika versenyen, a házi helyesírási versenyen, versíró versenyen. Évek óta lelkes tagja volt az iskolaújság szerkesztőségének, igényességével, igyekezetével példát mutatva társai számára. Kreativitásával, lelkesedésével minden program színvonalát emelte.

Szommer Péter kitűnő tanulmányi eredményt ért el az általános iskola minden évfolyamán. Az idei tanévben is kitűnő tanuló lett, sőt, matematika, biológia, angol nyelv, és történelem tantárgyaknál kitűnő értékelés szerepelt a bizonyítványában. Szívesen vett részt tantárgyi versenyeken is. A Bolyai egyéni levelezős versenyen minden évben jól szerepelt, és csapatversenyen is szép eredményt ért el a társaival. Az elmúlt tanévben az iskolai műsorban főszerepet vállalt. Szabadidejében szívesen sportol, elsősorban a labdajátékokban jeleskedik. A középiskolai felvételin kiválóan teljesített, így tanulmányait Tatán, az Eötvös József Gimnázium angol két tanítási nyelvű tagozatán folytatja. A felnőttekkel szemben tisztelettudó, mindamellett határozott, komoly egyéniség. A vetélkedőkön mindig számíthattak gyors feladatmegoldó képességére. Csapatmunkában együttműködő, segítőkész volt, társai becsülték és adtak a véleményére.

 

A „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést Reichnach Bálint vehette át. Bálint a 8 év alatt többször ért el jeles tanulmányi eredményt. Az idei tanévben is 4 tantárgynál szerepelt kitűnő értékelés a bizonyítványában. Emellett mindig sportolt valamit sportegyesületekben. 2014-2016-ig úszott, 2017-től a Mol Tatabánya Kézilabda Club utánpótlás tagja, jelenleg az U14 korosztály I. osztály versenyzője, az edzéseket az U15 korosztályban látogatja. Csapatával az MKSZ által szervezett Határok nélkül Kézilabda Székelyudvarhely kupán ezüstérmet szerzett, a Mátra Kupán szintén, a Kecskeméti Sportiskola Kupáján elsők lettek. A díjat tanulmányi eredményével és kiemelkedő sportteljesítményével érdemelte ki.

 

Művészeti díjat ketten érdemeltek ki: Pfiszterer Éva és Kámán Kitti.

 

Pfiszterer Éva kisgyermek kora óta táncol. Ettől a tanévtől párhuzamosan vett részt a művészeti iskolás Vízöntők és a felnőtt Sardó Táncegyüttesek munkájában. Mint minden táncos életében, egyszer nála is elérkezett a fordulópont, amikor választani kellett, és úgy döntött, hogy a néptánc mellett marad. Azóta szorgalma megsokszorozódott, tudása töretlenül gyarapszik, így vált lehetővé, hogy a Szivárvány gálában a felnőttek kalotaszegi koreográfiájában is szerepelhetett. Ha segítségre van szüksége bármelyik együttesnek, rá biztosan az elsők között számíthatnak.

Kámán Kitti kis kora óta táncol nagy szeretettel, odaadással. Gyönyörű hangját már korán megmutatta, melyhez szorgalmának köszönhetően tánctudása is hozzánőtt. Ügyességének köszönhetően már komolyabb feladatokra is megbízást kapott, s bár korábban tartott ezektől a helyzetektől, mára szívesen vállal kiemelt szerepet is. A Sardó Táncegyüttes munkájába is bekapcsolódott, így tánctudása töretlenül gyarapszik. Barátságos, kedves lénye, segítőkészsége, együttműködő magatartása miatt is példaértékű fiatalabb társai számára.

 

Az „Évfolyam Tanulója” Díj-at idén kitűnő bizonyítványáért, hét tantárgyi kitűnőjéért, példamutató magatartásáért és szorgalmáért Rajcsány Gréta vehette át.

 

Jutalomban részesült példamutató magatartásáért, szorgalmáért, kitűnő tanulmányi eredményéért Kámán Kitti, példamutató magatartásáért, kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért Pfiszterer Éva, példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért, a közösségért végzett munkájáért Pokornyi Tímea, kiemelkedő tanulmányi munkájáért és szorgalmáért Varga Péter, jeles tanulmányi eredményéért, szorgalmáért Somogyi Boglárka, példamutató magatartásáért, szorgalmáért, kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért Somogyi Dalma Alexandra, több éven keresztül elért kiemelkedő tanulmányi eredményéért, közösségi munkájáért Borka Zsombor. Jutalmat vehetett át példamutató szorgalmáért, kiemelkedő tanulmányi munkájáért és a városi angol szövegértési versenyeken elért 1. helyezésért Benedek Tamás Miklós, példamutató szorgalmáért, jó tanulmányi munkájáért és a kajak kenuban valamint az akadályfutásban nemzetközi és országos versenyeken is elért kimagasló dobogós helyezéseiért Tóth Zalán, az U16-os Magyar Bajnokságon és az Atlétika Diákolimpia megyei és országos döntőjében elért dobogós helyezéseiért Kupi Bendegúz, közösségi munkájáért és a művészeti iskola néptánc tanszakán végzett színvonalas munkájáért Hujber Dorina Mirella, közösségi munkájáért, a községi és iskolai rendezvényeken nyújtott színvonalas szerepléséért Laczó Míra Emília és Papp Flóra, az iskolaújság szerkesztőjeként végzett többéves kitartó munkájáért Kiss Hanna és Straub Eszter, a művészeti tagozat grafika tanszakán végzett többéves színvonalas munkájáért Straub Eszter és Fikner Kevin.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe jutalomban részesítette Lein Liliána Rékát az elmúlt 4 év német idegen nyelvi tanulmányi versenyein elért kiemelkedő eredményeiért, Pfiszterer Évát és Pokornyi Tímeát a német nyelvi versenyen elért eredményükért és kiemelkedő szorgalmukért.

Több éves kitartó csapatmunkájáért és kiemelkedő teljesítményéért a Környe SE vezetője dicséretben részesítette Borka Zsombort. A díjat Terdik Tamara adta át abban a reményben, hogy Zsombor folytatja labdarúgó pályafutását Környe színeiben.

 

A szülői közösségben végzett áldozatos munkája elismeréseként Halász-Becker Anita, a Szülői Munkaközösség képviselője Hujberné Szommer Anikó, Reichnach Teréz, Tallódi Tünde, Pankotai Éva és Schlepp Zsuzsanna Brigitta számára fejezte ki köszönetét, majd az intézmény vezetése a Szülői Munkaközösség elnöki posztjáról búcsúzó Tromposch Ágnesnek nyújtotta át a köszönet virágait, miután hét éven át látta el lelkiismeretesen a feladatait, képviselte a szülők, a gyerekek és az iskola érdekeit. Az iskola vezetői hangsúlyozták: mindig és mindenben számíthattak támogató együttműködésére.

Kapcsolódó galériák
Széchenyi támogatás logó Széchenyi támogatás logó