Huszárok és pártát viselő lányok a Vackor óvodában
A történelemkönyvekből jól ismert eseményeket, szereplőket az óvodában bemutatni nem olyan egyszerű. A legtöbbet azzal tehetjük, ha a jól ismert módon ismertetjük meg ezzel a gyerekeket, vagyis játék, mese, versek, beszélgetések, dalos játékok segítségével.
Az utcákon lengeti a szél a nemzetiszínű lobogókat, felnőtt gyermek kokárdát tűz a ruhájára… A kíváncsi gyermek pedig kérdez: Mi történik? Mit ünnepelünk?
Életkoruknak megfelelően egy kis meseszerű történettel nagyon jól el lehet magyarázni, hogy mit is ünnepelünk. Ha pedig játékokat is biztosítunk mellé, akkor igazi élményen keresztül mély nyomot hagy bennük.
A Ficánka csoportban sem történt ez másként. A szereplés kellékeit elkészítve sokat beszélgettek a császárról, aki nem volt jó és igazságos uralkodó. Sok ember élt szegénységben, és nagyon elégedetlenek voltak a sorsukkal. Egy napon azonban pár fiatalember elhatározta, hogy ennek véget kell vetni. Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeménye nagy hatással volt az emberekre. A császárhoz hamar eljutott a hír, hogy el akarják őt küldeni, ezért katonákat menesztett a magyar emberek ellen. De a magyar ifjak nem hagyták magukat, szembe szálltak a császár katonáival és bátran harcoltak a szabadságért. Ezekre a magyar huszárokra, emberekre emlékezünk március 15-én.
A történet mellett versek, dalos játékok és egy zenei élmény segítette az egész óvodának ezen a szép történelmi ünnepen a megemlékezés pillanatait megélni.
A műsor alatt mind a szereplők mind a nézők olyan élménnyel gazdagodtak, ami sokáig el fogja őket kísérni. Mondhatni első perctől sikerült a kis nézőket elvarázsolni, ahogy teltek a percek a felnőttek szemében könnyek gyűltek a felcsendülő zene, és az azt kísérő táncmozdulatok láttán. A versek szavalása közben érezni lehetett, hogy sikerült olyan szépen, kifejezően elmondani azokat, ahogy talán a költői megálmodták, hiszen: „Az én édes anyanyelvem Édesanyám bízta rám, A nagyvilág legszebb nyelve, Bízzál bennem, kis hazám!” (Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok)
Kovács Mónika