Hangoljuk a szívünket a jó hír vételére…
Elsőként a „Bibliai Logók” című vándorkiállítást ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, a tárlat április 22-éig látható a Művelődési Ház előterében. Mint elmondta, a képek 2017-ben készültek, Balog István kárpátaljai fiatalember művei. A reformáció 500. emlékévére készítette, az volt a szándéka, hogy egy-egy bibliai történetnek, vagy bibliai személynek a logószerű megjelenítésével is Isten igéjét közelebb vigye az emberekhez.
A tárlatismertetőben az alkotó is így fogalmaz: „A Bibliai Logók projekt célja, hogy odavonzza az emberek tekintetét és szívét Istenhez. Fontosnak tartom, hogy jobban megismerjük a Szentírást és ezen keresztül Isten személyét.” A logókhoz egyenként történetek, igeversek, leírások kapcsolódnak – bár a képek önmagukról beszélnek, a kiegészítő írással azonban akár egy nem hívő ember számára is érthetővé válhat egy-egy Bibliai történet.
Beléptél hozzám, asztalhoz ültünk, elmondtam szívem minden titkát, néztem az arcod, s megtudtam mindent, azóta szükségem van Rád. Eljött a reggel, nálam maradtál, végigbeszéltük az éjszakát, maradj itt végleg, ezt kértem Tőled, s te boldogan igent Mondtál.
Ahogy minden koncertjét, úgy a környeit is a „Szükségem van Rád” című dallal nyitotta Pintér Béla, Magyarországon az egyik legismertebb hazai keresztény énekes-zeneszerző a református missziói nap színháztermi előadójaként.
Dalait ezekkel a gondolatokkal ajánlotta az érdeklődők, gyerekek, felnőttek figyelmébe: kell a szívünknek az evangélium. Kell a jó hír… Bekapcsolod a tévét, vagy felütöd az internetet… legyünk őszinték, inkább rossz hírek vesznek körbe bennünket, mint jók. És akkor vannak ilyen szigetek, mint ez a ma este is, meg egy-egy istentisztelet, amikor lecsendesül a lélek… amikor egy picit kiragadunk a körülöttünk forgó dolgokból, és önmagunkból is. Olyan sokszor kapom magam azon, hogy önmagam körül forgok. Amikor egy kézzel evezünk a vízben a kis csónakunkkal, és mondjuk, hogy mennyi erőt beletettünk, de nem haladtunk egy centit sem… Küldte az örökkévaló Isten Jézus Krisztust a földre, hogy az életünk ne önmagunk körül forogjon, hanem elinduljon, haladjon és célt érjen. Mindnyájan el fogunk menni erről a földről, annyira nem mindegy, hogy a célszalagot hol szakítjuk majd át. Szívemből kívánom, hogy ez az este, az itt elhangzó énekek, gondolatok szolgálhassák, hogy odahangoljuk a szívünket a jó hír vételére…